Nemzetközi foci

Moyes lerabolja a Unitedet, de ez aligha fáj

Előszeretettel szemezget volt csapatából a Sunderland menedzsere.

Találkoznak az elképzelések a Manchester United és a Sunderland között. José Mourinho az új igazolások után kisebb takarításba kezdett a “vörös ördögöknél”, aminek Schweinsteiger mellett több más, kevésbé meghatározó játékos is áldozatul esik. A másik oldalt David Moyes, a United korábbi menedzsere szeretné megerősíteni csapatát az újabb Premier League-idényre – a “fekete macskák” már évek óta a kiesés szélén egyensúlyoznak, de egyelőre sikerrel.

Már régóta hallani, hogy Adnan Januzajnak befellegzett Manchesterben. A pocsék dortmundi kölcsönjátéka után tavasszal is becsődölő középpályás azonban még mindig nem végleg, hanem kölcsönben igazolna a Sunderlandhez – úgy fest, kap még egy utolsó utáni esélyt.

A híresztelést alaposan megerősíti, hogy a felnőtt keretből az U21-esekhez száműzött Januzaj egész egyszerűen megtagadja a normális munkát, még együtt öltözni sem hajlandó a fiatalokkal (akik nagyjából hasonló korban vannak vele, hiszen a belga játékos is 21 éves). Előfordult, hogy már mezben érkezett edzésre, de az is, hogy a mosdóban vette át szerelését, hogy ne kelljen velük edzenie.

Nem Januzaj az egyetlen, aki Manchesterből Sunderlandbe költözhet, költözött. Moyes ugyanis négy-négy évre szerződtette a két védőt, Donald Love-ot és az észak-ír, az Eb-n is játszó Paddy McNairt, a bejelentésre már sor került. A két játékos összesen 5,5 millió fontjába fájt az északkelet-angliai klubnak, ebből 5 millió McNair díja. Az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén 7 millió fontra nőhet.

Olvasói sztorik