Ismét dobogón áll Olaszországban a középcsapattá süllyedt hétszeres BL-győztes. Hosszú leépülés után hosszú lesz az út vissza a csúcsra…
Januárban távozhat az Everton ír középpályása, James McCarthy – adta hírül a Daily Star. A 25 éves válogatott játékos dolgát sérülés nehezítette a közelmúltban, ezért Gareth Barry és Idrissa Gueye mögött kevesebb játéklehetőséghez jutott a liverpooli együttesben.
McCarthyt korábban szóba hozták a Tottenhammel, a Celtic-kel, a Sunderlanddel, a Stoke-kal, a Crystal Palace-szal és a West Brommal is, így kérőből minden bizonnyal a télen sem lesz hiány. A 2013-ban a Wigantól 13 millió fontért igazolt játékos jelenlegi piaci értékét 15 millió fontra taksálják.
A Rai Sport értesülései szerint Lorenzo Insigne szívesen igazolna a Liverpoolba, sőt, ügynöke már kapcsolatban áll a Mersey-partiakkal.
Az olasz válogatott szélső egyelőre nem tudott megegyezni klubjával a hosszabbításról, ráadásul a nápolyi szurkolók kifütyülték szerdán, a Besiktas ellen kihagyott büntetője után. Jürgen Klopp már korábban is vitte volna Insigne-t, és most már a szélső is nyitott lenne a váltásra – adta hírül a goal.com
A 25 éves, 12-szeres olasz válogatott futballista piaci értékét 25 millió euróra becsüli a mértékadó Transfermarkt.
Szabó Zsolt 300. NB I-es mérkőzést vezette ma, amikor a Mezőkövesd és a Haladás meccsén fújta a sípot.
1996. szeptember 7-én, a Vác–PMFC találkozón senki sem gondolta, hogy a fiatal újonc élvonalbeli játékvezető húsz év múlva vezeti a 300. NB I-es meccsét.
Szabó Zsolt 1989-ben vizsgázott Budapesten. 1996-ban az első élvonalbeli mérkőzésén Kiss Béla és Hidasi Gyula voltak az asszisztensei Vácon. Később állandó asszisztensei közül Kispál Róbert (106) és Hegyi Péter (52) segítette a munkáját legtöbbször.
Az MLSZ játékvezetői bizottsága 1998 telén terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a FIFA 1999-től tartotta nyilván játékvezetői keretében. Nemzetközi játékvezetését segítő mentora Nagy Miklós volt.
2008-ban az UEFA játékvezetői bizottságának besorolása szerint a top játékvezetők közvetlen utánpótlásába került. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Intertotó-kupa, UEFA-kupa- és Európa-liga-mérkőzést vezetett, vagy működő társának negyedik bíróként segített.
Működési idejében Kassai Viktor után a legtöbbet foglalkoztatott magyar játékvezető volt. 2009-ben az UEFA a második kategóriás bírók közé sorolta. 2009-ben részt vett a hatbírós rendszer tesztelésében az Európa-liga csoportmeccsein. A nemzetközi játékvezetéstől 2011-ben búcsúzott. 132 nemzetközi mérkőzésen vett részt, 99 alkalommal mérkőzésvezetőként.
A 2014. szeptember 20-án a Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd FC volt pályafutásának 272. NB I-es mérkőzése, amellyel megdöntötte Bede Ferenc korábbi csúcsát.
2016. október 22-én a Mezőkövesd–Haladás mérkőzés volt a háromszázadik mérkőzése. A háromszáz mérkőzésen összesen 1384 sárga lapot és öt pirosat adott.
Az idei szezonban öt mérkőzésen huszonnégy sárga lapot osztott ki, és egy játékost küldött idő előtt a zuhanyzóba.
A 18 éves Manuel Locatelli fantasztikus lövése döntötte el az olasz Serie A rangadóját (1-0).
Böde Dániel góllal járult hozzá a Ferencváros Honvéd felett aratott 3-2-es győzelméhez. A mérkőzést követően a támadó így értékelt a FradiMédiának.
Rangadót játszott Lengyelországban a Legia Warszawa és a Lech Poznan. Mindkét magyar válogatott labdarúgó végig a pályán volt.
A 36 esztendős, aranylabdás és Bajnokok Ligája-győztes Ronaldinho 2015 szeptemberében visszavonult, azonban visszatérését fontolgatja. Ügynöke, Roberto de Assis Moreira szerint az elmúlt napokban több ajánlatot is kapott, miután október 12-én egy jótékonysági mérkőzésen pályára lépett.
– Ronaldinho el fogja dönteni, hogy mit szeretne csinálni. Három ajánlatot kapott, s megfontoljuk ezeket – mondta Roberto a brazil O Jogo napilapnak.
Előbb a szpíker ordított, majd a nézők is. A Venezia elleni meccsen ezzel a találattal vezettek az olasz másodosztályban, végül azonban 2-1-re alulmaradtak.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Barcelona egy hajrában szerzett góllal legyőzte a Valenciát a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában. Azonban mindez vezéráldozattal járt, Andrés Iniesta a 14. percben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, hordágyon vitték le a pályáról.
Edzői értékelések az NB I 13. fordulójából.
Az olasz Serie A kilencedik fordulójában a Sampdoria a Genoát fogadta a genovai városi derbin. A találkozó első félideje 1-1-es döntetlennel zárult, ám a második játékrész elején szerzett öngóllal végül a Sampdoria örülhetett.
Serie A, 9. forduló:
Sampdoria – Genoa 2-1 (1-1)
20:45: AC Milan – Juventus
Mint arról korábban beszámoltunk, Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a német bajnokság nyolcadik fordulójában 2-1-es győzelmet aratott a Köln ellen, így a második helyre lépett előre. A magyar mester nagyon boldogan nyilatkozott az összecsapás után, s óriási győzelemről beszélt.
– Remekül kezdtünk, de sajnos a vezető gólunk után nem voltunk képesek megszerezni a második találatot. Örülök, hogy a Köln egyenlítése után nem törtünk le, hanem erőt merítettünk tartalékainkból. A hajrában történtekre kell építenünk, óriási győzelmet arattunk, hiszen a Köln ismét igazolta, hogy nagyon jó csapat – olvasható a Bundesliga hivatalos holnapján Dárdai nyilatkozata.
Az Újpest és a Diósgyőr is fordítani tudott.
Három góllal is vezetett Thomas Doll csapata, ám a Honvéd Lanzafame vezetésével izgalmassá tette a hajrát.
Diallo duplázott, az újonc hazai pályán 3-0-ra legyőzte a szombathelyieket.
Torghelle gólja három pontot ért a Gyirmót ellen.
Holman szépségdíjas gólt lőtt, ám túloldalon Murka és Saglik is eredményes volt.
Három 0-0-s meccset is játszottak szombaton az angol bajnokság csapatai.
Kleinheisler László gyönyörű gólt a Wolfsburg ellen, Szalai Ádámék idegenben verték a Leverkusent.
Két paksi is a kiállítás sorsára jutott, katasztrofálisan alakult a negyedik percben vezetést szerző vendégek délutánja.
A magyar válogatott középpályás szerzett vezetést a Darmstadtnak a Bundesligában.
Frissítve Vereséggel mutatkozott be Bozsik Péter az NB III-ban. Összefoglaló cikkünkben megtalálható a hétvége minden eredménye.
Légiós-körkép Futács harminc percet kapott a Hajdukban, Priskin betalált a Slovanban.