Nemzetközi foci

Bogdánék kikaptak, és kiesést jelentő helyen állnak

A Hajduk magyar támadója, Futács Márkó ezúttal közel harminc percet töltött a pályán, gólt nem szerzett. Priskin viszont betalált a gálázó Slovanban.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

A finn másodosztályban szereplő Ekenas háromgólos vereséget szenvedett szombat délután a Turku PS otthonában. A vendégeknél Gruborovics Tamást ezúttal nem nevezték.

A Serie B tizedik fordulójában hazai pályán szerepelt a Novara, Adorján Krisztián pedig kezdő volt, ám a szünetben lecserélték. Csapata végül Nicolas Viola 57. percben lőtt góljának köszönhetően gyűjtötte be a három pontot.

A horvát bajnokság 13. fordulójában az Istra otthonába látogatott a Hajduk Split, Futács Márkó a kispadon kezdett. A találkozó 0-0-s döntetlennel ért véget, a magyar támadó az utolsó fél órában kapott lehetőséget a bizonyításra.

A Bundesliga kilencedik fordulójában az újonc Darmstadt vendége a Wolfsburg volt, a hazai kezdőben helyet kapott Kleinheisler László is. A magyar középpályás csapata végeredményben 3-1-es sikert aratott, honfitársunk a 68. percben a lenti góllal juttatta előnyhöz a hazaiakat, ekkor 2-1-re módosult az eredmény. Kleinheislert az utolsó tíz percre Niemeyer váltotta.


.////// by Football–Live

Szalai Ádám kispadon kezdett a Hoffenheimben. A vendégek hamar, már az első negyed óra végén előnybe kerültek a Leverkusen otthonában, majd a folytatásban Wagner és Zuber is eredményes volt. Háromgólos előnynél, a 65. percben érkezett a magyar támadó, ám ezt követően az eredmény már nem változott.

Dárdai Pál Herthája Berlinben fogadta a kölnieket, Ibisevic a hazaiak drukkerek nagy örömére már a 13. percben megtörte a gólcsendet. A Hertha végül 2-1-re nyert.

Szombaton a Championship 14. fordulójára került sor, a Wigan kapuját hazai pályán ezúttal is Bogdán Ádám védte. A Brighton D. Stephens 68. percben lőtt góljával rabolt három pontot idegenből, a magyar hálóőr csapata tehát pont nélkül maradt. A Wigan jelenleg a huszonnégy csapatos bajnokság huszonharmadik helyén áll, ami kiesést jelent.

Az osztrák bajnokság 12. játéknapján a Sturm Graz ellenfele a Mattersburg volt. A vendégek hiába vezettek, a graziak a második félidőben fordítani tudtak. A hajrában, egészen pontosan a 87. percben pályára lépett Varga Barnabás, így részese volt a Mattersburg pontmentésének. Fran a 95. percben egalizált.

Az olasz harmadosztályban, a Lega Pro B csoportjában az Ancona hazai pályán 2-0-ra kapott ki a Gubbiótól. A hazaiaknál az utánpótlás-válogatott Forgács Dávid nem kapott lehetőséget, végig a kispadon ült.

A szlovák élvonal 13. fordulójában Priskin Tamás a kispadon kezdett a Zláte Moravcé otthonában pályára lépő Slovan Bratislavában. Csapata a 47. percben már 4-0-ra vezetett, majd Priskint 4-1-nél, a 70. percben küldték pályára. A magyar válogatott támadó nem tétlenkedett, a 92. percben góljával kialakította az 5-1-es végeredményt.

A lengyel élvonal, az Ekstraklasa 13. fordulójában a Slask Wroclaw 2-2-es döntetlent játszott a Cracovia elen. A hazaiak Grajciar duplájával az 57. percben már 2-0-ra vezettek, majd egy perccel később pályára került a hazaiak magyarja, Mervó Bence. Nem sok öröme volt, mert a vendégek a 64. percben szépítettek, a 94. percben, egy büntetőből pedig döntetlenre mentették a találkozót.

A gólt szerző Nikolics Nemanjával felálló Legia Warszawa 2-1-re verte a Kádár Tamást a soraiban tudó Lech Poznant a magyar rangadón, erről itt írtunk bővebben.

Nikolicshoz hasonlóan Bajner Bálint is betalált: az olasz másodosztályban, a Serie B-ben a Modena a magyar támadó góljával szerzett vezetést a 29. percben a Venezia ellen, a vendégek azonban fordítottak, és 2-1-re nyertek.

Törökországban, a Super Lig 8. fordulójában az Adanaspor Koman Vladimirrel kezdett, és a támadóként bevetett magyar játékos végig a pályán is maradt, ám pontnak nem örülhetett: az Akhisar Belediye Rodallega 15. percben szerzett góljával otthon tartotta a pontokat.

A francia élvonal tizedik fordulójában a Dijon a Lorient csapatát fogadta. Lang Ádám kezdett a hazaiaknál, végig a pályán volt, így azt is közelről láthatta, hogy védőtársa, Loties a 91. percben megszerzi a győztes gólt. A Dijon tizenkét ponttal a tizenharmadik helyen áll a táblázaton.

Svájcban a 12. fordulót rendezték, a Lugano a Baselt fogadta. A hazaiaknál Vécsei Bálint végig a pályán volt, és majdnem összejött a bravúr, hiszen 2-1-re is vezettek, a vége 2-2 lett egy 88. percben tizenegyesből kapott gólnak köszönhetően.

Olvasói sztorik