Rangadó

Rangadó

Fortuna Sittard-FC Eindhoven +2,5!
A védelmek egyik oldalon sem stabilak, így könnyen gólpárbajba torkollhat a ma esti sittardi találkozó.
A Fortuna nagyon gyenge formában várja a ma esti találkozót. A sárga-zöldek sorozatban ötször kaptak ki a bajnokságban, legutóbb a Helmond otthonában becsülettel tartották magukat, de a házigazda a végjátékban begyötört egy gólt. Hazai pályán egyébiránt nem olyan rossz Ben van Dael alakulatának mérlege, 5-1-2-es sorukhoz 16-10-es gólkülönbség társul. Over/under statisztikájuk 11/4. Pontjainak száma 14, ezzel a 16. helyet a tabellán (három egységet levont tőle a szövetség). A keretben két szélős sérült, ők nem lesznek bevethetők. Eltiltottja nincs a gárdának.
Amennyire siralmas passzban van a házigazda, annyira megy az FC Eindhovennek. Ricardo Moniz társulata zsinórban négy győzelmet számlál, így a gyengébb rajtot követően a fehér-kékek feljöttek a tabella 10. helyére. 25 pontosak, helyzetük reményteljes, hiszen a dobogós alakulat is csak három egységgel gyűjtött nála többet. Vendégségben eddig vagy nyert, vagy kikapott a csapat (3-0-4), gólkülönbsége 12-20, azaz a védelemmel azért voltak bajok. Mostanában rendezettebb a hátsó alakzat is, másfél hete a Den Bosch vendégeként például lehúzták kapott gól nélkül a meccset. Over/under mutatójuk 10/5. A keretben egy bekk és egy középpályás sérült immár huzamosabb ideje.
A két együttes ütközetei rendre sok gólt hoztak az elmúlt esztendőkben. Ma sem várunk meglepetést ebben a tekintetben, a három találat garantálható. Tippünk így: +2.5!

2016. 11. 27. 22:50

Vasárnap kora délután (13.00) vette kezdetét a Várfürdő-Gyulai Termál FC-Ferencvárosi TC II. harmadosztályú mérkőzés, melyre a környékbeli Fradi-szurkolók nagy számban összegyűltek, és már a találkozó előtt is fantasztikus atmoszférában hangoltak.

Az NB III-s összecsapáson a legnépszerűbb közösségi oldalon olvasható beszámoló szerint körülbelül 2-300 zöld-fehér fanatikus teremt meccshangulatot.

A mérkőzés végeredményéről természetesen honlapunk is beszámol majd a a mai délután folyamán.

2016. 11. 27. 13:44

Különleges mezben játszott szombaton a Sporting Gijón ellen a Real Madrid: az Adidas nekik és a Bayern Münchennek készített olyan szettet, amit az óceánok tetejéről lehalászott hulladék, közelebbről műanyag palackok újrahasznosításával készültek. Nyilván egy ilyen mez készítése nem egyszerű, így már a kezdésnél is (sokkal) halványabb volt minden a Real-mezen, a hatalmas eső viszont teljesen fehérré áztatta Cristiano Ronaldóékat.

Ezzel nagyjából olyan lett a mez, mint a hőskorban, Puskás Ferencék idejében, amikor szinte tényleg csak egy címerrel és mezszámmal ellátott fehér trikóban/hosszú ujjúban játszottak.

A Bayern München a Hoffenheim elleni, november eleji meccsen viselte az óceáni hulladékból készített mezt, túl sok azon sem látszódott a feliratokból a mez elején. A két csapat egyébként beleegyezett, hogy a címer ne legyen teljesen látható azért, hogy a lehető legkörnyezetbarátabb módon készülhessen a mez – írja az index.hu

2016. 11. 27. 13:24

A negyedik helyen álló és a nyolc meccs óta veretlen Lazio együttesét fogadja a Palermo a Serie A tizennegyedik fordulójában. A hazaiaknál egyik magyar játékos sem került be ezúttal a kezdőcsapatba, Sallai Roland a kispadon készül a bevetésre, míg Balogh Norbert ezúttal nem került be a keretbe – írja a csapat hivatalos honlapja.

A Palermo a Posavec – Goldaniga, González, Andjelkovics – Morganella, B. Henrique, Jajalo, Csocsev, Aleesami – Diamanti, Nestorovski, míg a Lazio a Strakosha – Basta, Wallace, Radu, Lulic – Parolo, Biglia, Milinkovics-Szavics – F. Anderson, Immobile, Keita tizeneggyel vág neki a 12.30-kor kezdődő összecsapásnak.

2016. 11. 27. 11:42

A Bayern München futballcsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Franck Ribéry-vel.

A 33 éves francia szélső kontraktusa jövő nyáron lejárt volna, de a bajorok plusz egy évvel megtoldották, így Ribéry 2018 nyaráig szóló szerződést írt alá.

A Bayernnel hatszoros bajnok, ötszörös kupagyőztes, és BL-győztes klasszis a mostani idényben 12 tétmeccsen 2 gólnál és 9 gólpassznál tart.

Der #FCBayern hat den Vertrag mit Franck #Ribéry vorzeitig um ein weiteres Jahr bis zum 30. Juni 2018 verlängert: https://t.co/n7Hn1Jzwuo pic.twitter.com/sRR5XiQJlc— FC Bayern München (@FCBayern) 2016. november 27.

2016. 11. 27. 11:33
Olvasói sztorik