Nyolc mérkőzést rendeztek 13 órai kezdettel vasárnap délután a másodosztály 18. fordulójában. Az élbolyhoz tartozó Soroksár, a Kisvárda és a Békéscsaba is begyűjtötte a három pontot. A szorosan mögöttük helyezkedő Mosonmagyaróvárnak sem jelentett gondot a Csákvár hazai pályán: Laki mesterhármasa kellett a győzelemhez.
Ha nagy nehezen is, de végre ismét begyűjtötte a három pontot a Nyíregyháza Spartacus, amely a forduló előtt nyolcmeccses nyeretlen szériát tudhatott magáénak. Véber György először örülhetett a nyírségiek trénereként a győzelemnek.
A késő délutáni ZTE–Vác találkozón hiába sokkolta a vendégeket egy gyors hazai gól a második félidő legelején, a Vác fordított és nyert.
A forduló rangadóján a játéknap előtt még éllovas Balmazújváros a Puskás Akadémiát fogadta. A vendégek Tischler góljával 1-0-ra nyertek a két piros lapot is hozó találkozón, így felléptek a negyedik helyre – ugyanannyi pontjuk van, mint a harmadik helyre visszacsúszó Balmaznak.
A forduló után a Soroksár és a Kisvárda 35-35 ponttal áll az élen, őket követi a két utóbbi együttes, a Békéscsaba pedig az ötödik 32 ponttal.
NB II, 18. forduló
Budaörsi SC – Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Csillag D. (tizenegyesből, 46.), illetve Tóth L. (3.), Papp Sz. (93.)
Soroksár SC – HR-Rent Kozármisleny 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Márki (21.), Lovrencsics B. (72.)
Ceglédi VSE – Kisvárda Master Good 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Szabó V. (78.), illetve Erős G. (14.), Oláh G. (74.)
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Swietelsky-Soproni VSE 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Germán T. (8.), illetve Erdélyi (70., 72.)
Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 (0-2)
Gólszerző: Nagy I. (16., 42. – az elsőt tizenegyesből)
Nyíregyháza Spartacus FC – SZEOL SC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Vámos (67.)
Kiállítva: Lévai (79. – SZEOL)
BFC Siófok – Cigánd SE 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Balogh A. (19.), Katona Gy. (28.)
Credobus Mosonmagyaróvár – Aqvital FC Csákvár 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Laki (42., 50., 74.), Schmatovich (89.), illetve Oldal T. (82.)
Zalaegerszegi TE FC – Vác FC 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Jakab D. (46.), illetve Balajti (60.), Tóth B. (64.)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Puskás Akadémia FC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Tischler (31.)
Kiállítva: Tamás L. (36.), illetve Tischler (36.)