Rangadó

Rangadó

Ha minden a tervek szerint halad, a Liverpool FC már csak három mérkőzésen kénytelen nélkülözni Philippe Coutinhót. Egybehangzó szigetországi sajtóhírek szerint az év utolsó napján, december 31-én újra pályára léphet a Vörösek tízese, aki az előző hónapban a Sunderland elleni bajnokin szenvedett bokasérülést.

A játékos bevallotta: a rehabilitációja valóban nagyon jól halad, szerencsére, nem olyan súlyos a sérülése, mint elsőre hitték.

– Abban bízom, hogy már a City elleni bajnokin pályára léphetek – erősítette meg a játékos a klub hivatalos honlapján. Most már mankó nélkül tudok sétálni. Nagyon hálás vagyok az orvosi csapatnak, hogy rövid időn belül ilyen szintre tudtak hozni.

– Amikor a sérülésem után pár órával megláttam a képeket és a videókat az esetről, nagyon megijedtem. A vizsgálatok után kiderült, annyira nem is rossz a helyzet, boldog vagyok, hogy ennyivel megúsztam, járhattam volna sokkal rosszabbul. Természetesen az elmúlt mérkőzéseket nagyon rossz volt a lelátóról nézni, sajnálom, hogy nem lehetek a csapat segítségére – így a brazil.

2016. 12. 13. 10:37

Három mérkőzés maradt hétfőre a teremlabdarúgó NB I 11. fordulójából.

A Veszprém hetet lőtt az újonc Bőnynek, nyolc gólt hozott – igazságos elosztásban – az Aramis–Dunaferr találkozó, míg a címvédő Rába ETO 13-nál állt meg a Nyírgyulaj ellen.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 11. forduló

FC Veszprém – Bőny-Szavill Consulting 7-2 (1-0)
Rába ETO – Nyírgyulaj KSE 13-0 (6-0)
Aramis SE – Dunaferr Due Renalpin FC 4-4 (3-1)
Pénteken játszották:
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Göcsej SK 5-1 (2-1)
Ferencvárosi TC Futsal-Fisher Klíma – Swietelsky-Haladás VSE 1-5 (0-2)

2016. 12. 12. 22:50

Fulham-Rotherham +2,5! 1!
A londoni együttes a play offra hajt, a Rothethamet nem nagyon lehet megmenteni a LeAGUE i-tól. Hazai siker várható gólokkal megspékelve.
A Fulham Slavisa Jokanovic vezetésével eddig nem fut rossz szezont. A fehér-feketék a 10. helyen állnak 29 egységgel, a rájátszástól mindössze három pont választja el a brigádot. A Craven Cottage-n nem megy annyira Martinéknak, mérlegük 3-4-3, a formájuk viszont kimondotta biztató. A legutóbbi hat bajnokijuk közül csak egyet veszítettek el Alukóék, december elején a Readingot intézték el nagyon simán a londoniak (5-0), majd a Wolves vendégeként játszottak őrült meccsen 4-4-es döntetlent. A 4-2-3-1-es felállás eddig passzolt a csapathoz, és minőség is van a keretben. Nincs friss sérült, így a szerb-spanyol menedzser erős együttest vezényelhet pályára.
A Rotherham nagy bajban van, a piros-fehérek 10 ponttal messze leszakadva az utolsók a ligában. A gárdánál remény sincs a felzárkózásra, és bár a november végén kinevezett Paul Warne vezetésével legutóbb nyertek is Wardék (QPR 1-0), a brigád idegenben továbbra is botrányosan gyengén teljesít. Egy remi mellett kilencszer kikapott, a túrákon a gólkülönbségük 9-30. A csapat over/under mutatója 16/4, tehát nem unalmasak a gárda meccsei. A 4-4-1-1-es hadrend marad, de nagyon hiányzik majd az eltiltását töltő, rutinos Odemwingie. A keretben még egy bekk sérült.
A Fulham jó eséllyel megnyeri az összecsapást, de a gólokban valamelyest nagyobb az érték. Csak úgy, mint tavaly (3-1, 1-4), az idén is jönnek a találatok a két alakulat randevúján. Tippünk így: +2.5!

Bouenemouth-Leicester +2,5! X2
A bajnok életjelet adott magáról. Ma is pontot szerezhet, no és gólokkal is simán kalkulálhatunk.
A Bournemouth a 12. pozíciót foglalja el a Premier League-ben, 18 pont áll a neve mellett, ezeknek zömét pedig odahaza, a Vitality Stadium-ban gyűjtötték be a piros-feketék: mérlegük 4-1-2. Eddie Howe alakulata szeszélyes formát mutat az elmúlt hetekben, verték a Poolt, de képesek voltak kikapni a Burnley-nél. A támadósor nem rossz, 15 bajnokin 21-szer voltak eredményesek Callum Wilsonék, viszont a védelem már 25-ször betlizett. Az over/under statisztikájuk 8/7. A keretben egy középpályás eltiltott lesz, egy bekk pedig sérülés miatt edzéseket hagyott ki, szerepeltetése kérdéses.
A Laicester érdekes szezont fut, a BL-ben simán továbbjutottak ranieri mester fiai, ugyanakkor a bajnokságban nem szárnyalnak – és akkor még finoman fogalmaztunk. A rókák mindössze a 14. helyen szerénykednek 16 egységgel – a vonal alatti Swansea 12-nél jár. A gyengébb szereplés egyértelműen a pocsék idegenbeli mérlegnek tudható be, 0-1-6-os mutatóhoz 6-18-as gólkülönbség társul Az over/under statisztikájuk is beszédes, 12/3. A formájuk hullámzó, a BL-ben Portóban kaptak nagy verést, ám szombaton a Manchester Cityt otthon oktatták (4-2). Schmeichel, Kapustka és Drinkwater nem lesz bevethető.
Vardyék végre jól futballoztak a ManCy ellen, és a lendületük kitarthat ma is. Emellett viszont találatokkal is kalkulálunk, ugyanis a kékek gólképesek – elől és hátul egyaránt. Tippünk így +2.5 és egy másik szelvényen X2!

2016. 12. 12. 22:00

A La Gazzetta dello Sport legfrissebb beszámolója szerint januárban hatmillió euró ellenében igazolhatja le a Juventus kiszemeltjét, Axel Witselt. A Serie A címvédője már nyáron szerette volna soraiban tudni a belga játékost, de a Zenit az utolsó pillanatban lefújta az üzletet.

A 27 éves középpályás szerződése jövő nyáron jár le az orosz együttesnél – akik ezért télen már hajlandóak lennének megválni a játékosoktól. Mivel nem kíván hosszabbítani a szentpéterváriakkal, utoljára januárban kaphatnak érte átigazolási összeget.

2016. 12. 12. 17:34
Olvasói sztorik