NB I

Berg számára sokkoló és emlékezetes meccsek is akadtak ősszel

A Videoton norvég trénere azt is elárulta, miért cserél olyan keveset.

A tabella élén zárta a 2016/17-es bajnokság őszi idényét a Videoton, amelynek vezetőedzője, Henning Berg a csapat hivatalos honlapjának foglalta össze az elmúlt tizenkilenc forduló jobb és rosszabb pillanatait is egyaránt.

– Igen a kupa…igazi sokkélmény volt. Örülünk, hogy az első helyen telelünk, de ettől nem szabad elfelejteni, hogy még bőven van hová fejlődnünk. Elkezdtünk egy folyamatot, úgy gondolom, hogy látszik az előrelépés, de folytatnunk kell a kemény munkát annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat. Nyáron elindultunk egy úton és úgy gondolom, jó irányba haladunk – válaszolta a norvég tréner majd az emlékezetes pillanatokra is kitért.

– Hazai pályán volt néhány nagyon jó meccsünk, ahol a támadójátékban szinte minden klappolt. Megvolt a ritmus, a sebesség, az elmozgások, ezeket mindig jó látni. Idegenben is volt pár olyan meccs, amikor fantasztikusan kerültünk helyzetbe, de a befejezések hiányoztak, ahhoz, hogy többször gyűjtsük be a három pontot. Mondjuk, amikor megvertük a Debrecent otthon 5-1-re. Az egy jó mérkőzés volt. Egyébként talán a Midtjtylland elleni hazai meccsen a mérkőzés egyes részeiben még jobban is játszottunk az előbb említettnél. De a Ferencváros ellen is jól játszottunk nyolcvan percen keresztül. Ami nekem ebben a legfontosabb, hogy láthattuk már azt a szintet, amelyet képesek vagyunk elérni, most azon a sor, hogy folyamatosan ezen a szinten tudjunk focizni – emlékezett vissza Henning Berg.

A címlapfotó és a fotó a vidi.hu-ról származik.

Sokszor megemlítették a norvég szakemberrel kapcsolatban, hogy ritkán használja ki a cserelehetőségeit, ennek okairól is beszélt.

– Amikor egy edző kijelöli a kezdőcsapatot, mindig azt a tizenegy játékost küldi a pályára, amelyik szerinte a legjobban alkalmas arra, hogy megnyerje az adott mérkőzést. A kilencven perc során aztán több dolog befolyásolhatja a döntéseket, például természetesen a lőtt és kapott gólok, valamint a játék különböző elemei. Ezek miatt előfordult olyan is az ősszel, hogy hármat cseréltünk a szünetben, de olyan is, hogy egyáltalán nem cseréltünk. Én csak akkor cserélek, ha azt gondolom, hogy a váltással javítani tudok a csapat játékán a mérkőzés közben. Ha nem így gondolom, akkor inkább nem változtatok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.