Nemzetközi foci

Kalinic parádés sarkazása is kellett a Fiorentina sikeréhez; a Roma verte a Milant – VIDEÓ

A horvát támadó két gólt szerzett a Sassuolo ellen, ez pedig három pontot ért.

Az olasz bajnokság tizenhatodik fordulójának hétfői játéknapján az otthon még veretlen Fiorentina fogadta a Sassuolót. Paulo Sousa csapata jól használta ki a helyzeteit az első játékrészben, két lövésük találta el a kaput, mindkettőből gól született. A tizedik percben Nikola Kalinic egy tizenhatoson belülre hulló falevélként érkező labdát lőtt el a levegőben a kapu jobb oldalába, ezzel pedig megszerezte a vezetést. Szintén a horvát támadó volt eredményes a 40. percben egy jobb szélről középre tett labdát pazar mozdulattal sarkalt a bal alsóba.

A második játékrészben a 76. percben egy tüzijáték végén a vendégek is örülhettek a gólnak, igaz Acerbi találata csak a szépítésre volt elég, újabb gól már nem született, így 2-1-re nyert a Fiorentina. A lilák ezzel így a tabella hetedik helyére jöttek fel és továbbra is veretlenek az Artemio Franchiban.

A Roma verhetetlen hazai pályán, ezúttal az AC Milan távozott nulla ponttal az Olimpicóból. A vendégek számára pedig nagy lehetőségük adódott az előny megszerzésére a 27. percben, de Niang elhibázta a tizenegyest. Ez pedig, mint utólag kiderült, sokba került a milánóiaknak, hiszen Nainggolan 62. percben szerzett gólja három pontot ért az AS Romának. A fővárosiak így nyolcból nyolc győzelemmel állnak otthon, a tabellán pedig négy pont a lemaradásuk a Juve mögött.

Serie A, 16. forduló

Hétfő

Fiorentina – Sassuolo 2-1 (2-0)

AS Roma – AC Milan 1-0 (0-0)

Vasárnap játszották

Cagliari – Napoli 0-5 (0-2)

Atalanta – Udinese 1-3 (0-1)

Bologna – Empoli 0-0

Palermo – Chievo 0-2 (0-1)

Torino – Juventus 1-3 (1-1)

Inter – Genoa 2-0 (1-0)

Szombaton játszották

Crotone – Pescara 2-1 (1-0)

Sampdoria – Lazio 1-2 (0-2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.