Rangadó

Rangadó

Santi Cazorlának legalább három hónapot kell kihagynia bokaműtétje miatt. Az Arsenal spanyol irányítója október 19-én sérült meg a Ludogorets elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A 31 éves játékos azóta nem is lépett pályára, de mivel a rehabilitációja nem a terv szerint haladt, ezért meg kell műteni, hiába állította Arséne Wenger, hogy csak be van gyulladva a bokája. Cazorla jövő héten utazik Svédországba, hogy átessen az operáción.

2016. 12. 02. 08:14

Cambuur-Ajax U21 1
A holland másodosztályban jobbára gólokra szoktunk vadászni, ám ezúttal egy hazai esélyre hívjuk fel a figyelmet…
A Cambuur tavasszal még az élvonalban szerepelt, de ott sereghajtóként zárt, így kiesett. Pocsék volt a védelme, 34 meccsen 79 találatot szedtek be a sárga-kékek. A nyáron volt mozgás a keretben, sokan távoztak, és a pótlásukra jobbára fiatal játékok érkeztek. A rajtnál beragadt a brigád, amelynél októberben eljött az edzőváltás ideje. A kispadra a mindössze 38 esztendős Arne Slot ült le, és a tar trénerrel jönnek is az eredmények. A társulat sorozatban négy bajnokit nyert meg, legutóbb a Telstárnál nyertek, előtte a Bredának hintettek egy hármast. A csapat jelenleg a 9. helyre jött fel, 26 pontja van, otthonában, a leeuwardeni Cambuur Stadionban pedig igencsak erős, 5-2-0-ás sort hozott össze. A keretben egy belső bekk és egy jobbszélső sérült, eltiltott nincs.
Az Ajax tartalék 30 ponttal a 3. helyről várhatja a folytatást – hiába az előkelő pozíció, értelem szerűen nem juthat fel és nem is vehet részt a play offban egy nagycsapat tartalékja. A piros-fehéreknek ez azonban szemlátomást nem szegi kedvét, a brigád remek formát mutat, igaz, vendégként azért szerényebb, 2-2-3-as mérleget produkálva. A legtöbb gólt is az amszterdamiak szerezték, otthonukban különösen félelmetesek, idegenben azért lényegesen visszafogottabb a támadósor (12-10). Marcel Keizer vezetőedző egy kapusra és két védőre nem számíthat ma este.
Mindkét gárda parádés formában várja a ma esti ütközetet. A Cambuur vissza akar jutni a legjobbak közé, ehhez pedig ma folytatnia kell győzelmi sorozatát. A sárga-kékeknek bizalmat szavazunk, a pontok ma otthon maradnak! Tippünk így: 1-es!

2016. 12. 01. 22:56

Drasztikus döntésre szánták el magukat a holland Vitesse csapatának tagjai, akik arra jutottak, hogy a gyerekek nem játszhatnak a klub műfüves pályáin.

A műfüves pálya alapvetően egy hatalmas betonlapon nyugszik. A műfüvön szétszórt gumigranulátumnak a célja egyértelműen az, hogy a játéktér a valódi talajhoz hasonlóan kellően rugalmas legyen. Mindamellett nem elhanyagolandó tény, hogy tompítja a térd- és bokaízületet minden lépésnél érő ütéseket – írja a 444.hu a Telegraph alapján.

A gumigranulátum készítése során megközelítőleg 20 ezer abroncs maradványait használják fel és páran úgy vélik, hogy a gumiőrlemények biztonságosak.

Ugyanakkor egyes kutatók szerint, közel sem igaz az alábbi megállapítás. Tíz évvel ezelőtt kimutatták, hogy a gumigranulátumban karcinogén, azaz rákkeltő anyag található. Ez a labdarúgók egészségre nagyon káros lehet és komoly veszélyt hordoz önmagában.

Az ESPN műsora is bebizonyította a szomorú tényt, miszerint kétszáz sportoló műfüves pályán edzett és rákot kapott. Ebből 158 focista, 101-en pedig kapusok. Szintén az amerikaiakhoz kapcsolódik, hogy Amy Griffin egyetemi fociedző a 2014-es évben 38 sportoló esetét vizsgálta és bebizonyosodott, hogy rákot kaptak.

A szörnyű veszély ellenére mégis akadnak olyan helyek, ahol műfüves pályákat létesítettek. Így volt ezzel Kalifornia állam is, akik 14 év alatt 45 millió dolláros (13,3 billiárd forintos) támogatást adott az ilyen kaliberű létesítmények létrehozásához.

forrás: blikk.hu

2016. 12. 01. 21:35

A Barcelona korábbi elnöke, Joan Laporta elmondta, Cristiano Ronaldo a gránátvörös-kékeké lehetett volna. A katalán klub 17 millió euróért megvehette volna az aranylabdás portugál klasszist, amikor még 18 éves volt. A Real Madrid a Manchestertől igazolta le a portugál fenomént, 94 millió euróért még 2009-ben – írja a goal.com

Laporta 2003 és 2010 között irányította a Barcát és Jorge Mendes felajánlotta neki Ronaldo szolgálatait.

– Amikor megérkeztem, leigazoltuk Ronaldinhót, Rafael Marquezt és Ricardo Quresmát. Újra szerettük volna építeni a csapatot és Ronaldo akkor még a Sportingnál volt. Jorge Mendes, aki Marquezt és Quaresmát is képviselte, felajánlotta Ronaldót is. Tudtunk róla, de végül a Manchesterhez került 19 millióért – nyilatkozta Laporta az AS-nek.

2016. 12. 01. 21:17

Dzsudzsák Balázst választották november hónap legjobb játékosának az al-Vahdánál – szúrta ki a 24.hu. A magyar válogatott csapatkapitánya a 6. fordulóban az al-Sharjah ellen 7-1-re megnyert meccsen gólpasszt adott, majd a Bani Yas ellen is kiosztott két asszisztot.

Az Emirates Club ellen is nagyon élt a 29 éves középpályás, centiméterek választották el a góltól a mérkőzés első félidejében. Dzsudzsák csapata legközelebb az al-Ahli Dubai ellen játszik rangadót az UAE League 10. fordulójában, december 3-án.

Thank youuu so much Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett fénykép, 2016. Dec 1., 04:16 PST

2016. 12. 01. 18:39

Hamar a csúcsra juthat a Dortmund 21 éves középpályása, Julian Weigl. A fiatal német futballistát még a Ferencváros korábbi holland mestere, Ricardo Moniz emelte ki a fiatalok közül az 1860 Münchennél, és adta neki nagy meglepetésre a kapitányi karszalagot, most pedig a Barcelona, vagy a Manchester City játékosa lehet.

Weigl a kisebbik müncheni csapatnál – Király Gábor is csapattársa volt – szem előtt volt a Cityt irányító Pep Guardiolának, aki akkoriban a Bayern Münchent trenírozta. A 21 éves tehetség azóta a Borussia Dortmund már szinte alapember, és már a német válogatottban is bemutatkozhatott.

A hírek szerint az olasz AC Milan, a spanyol Barcelona és Real Madrid, valamint a Manchester City áll sorban a játékos kegyeiért, és állítólag Guardiola miatt az angol klub élvez elsőbbséget Weiglnél – írja a blikk.hu

2016. 12. 01. 17:46

Több cikkben is beszámoltunk már a brazil Chapecoense tragédiájáról és lezuhant repülőgépéről. A csapat egyik kapusa, a 31 éves Danilo túlélte a zuhanást, ám mindkét keze és lába eltört, több belső sérülést is szenvedett, így a kórházba szállítás után sem tudták megmenteni az életét. A halálos ágyán az alábbit mondta telefonon a feleségének:

„Jézus, kérlek vigyázz a családomra, és segíts át a túloldalra. A barátaim már várnak a mennyben, szükségük van egy kapusra.”

2016. 12. 01. 16:53

A szerda esti Paris Saint-Germain – Angers francia bajnokin is megemlékeztek a héten repülőkatasztrófában elhunyt brazil játékosokról és tragikus sorsú társaikról.

A PSG 2-0-ra nyerte a meccset, amelyen betalált az uruguayi Edinson Cavani is. A párizsiak színeiben 100. találatát szerző csatár különleges pólóval készült, és a mezét felhúzva meg is mutatta azt. A kedd hajnalban a kolumbiai Medellínben gépükkel lezuhanó Chapecoense címere és a „fuerza” , azaz „kitartás” virított rajta, így emlékezett a halottakra a csatár, ám a bíró nem kegyelmezett, a szabályokat betartva sárga kapott adott a focistának – írja a blikk.hu

2016. 12. 01. 16:35

Éppen Kubában pihen Graziano Pellé, az olasz válogatott és a kínai Santung Luneng csatára, illetve magyar barátnője, Varga Viktória, aki ezúttal Havannában mutatta meg tökéletes idomait.

A kínai bajnokság jelenleg szünetel, a győri származású modell és sztárfocista kedvese pedig az utóbbi hetekben körbe utazták a világot, Bora Bora után Hawaiiról érkeztek nemrégiben Kubába.

VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által közzétett fénykép, 2016. Nov 30., 05:49 PST

2016. 12. 01. 15:57
Olvasói sztorik