Légiósok

Dárdai változtatott és komoly lépésekre szánta el magát

Elégedetlen volt külsejével a magyar tréner, a változtatás pedig már meg is hozta az eredményét.

Fontos változtatásokra szánta el magát egészségügyi téren a Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál. A magyar tréner a nyári szünetet követően elégedetlen volt önmagával, ezért diétázni kezdett, és egy időre felhagyott a vörösbor és a szalámi fogyasztásáról. Ennek pedig már látható eredményei is vannak, a magyar szakember pocakja napról-napra kisebb – derül ki aBerliner Zeitungcikkéből.

– Nyáron és télen egyaránt mindig jönnek rám a kilók, akkor is és most is meg kell harcolnom velük, és leadom a felesleget – kezdte Dárdai. – Szabadságom alatt nem tagadom meg magamtól a jó dolgokat, ezt egyfajta jutalomként fogom fel, amit az elmúlt hónapokban elvégzett munkáért kapok. Lemondtam az esti vörösborozgatásról, csökkentettem a szénhidrát-bevitelt és magyar szalámit sem eszem ideiglenesen. Édesapámnak is megmondtam, semmit ne hozzon Magyarországról karácsonyig – folytatta Dárdai Pál, aki mióta életmódot váltott már hat kilótól szabadult meg, ezen felül még további hármat szeretne leadni.

Ez az önmegtartóztatás azonban csak karácsonyig szól, hiszen akkor általában Pécsett összegyűlik az egész család, és olyankor nem lehet ellenállni a kísértésnek, nincs kibúvó a finomságok elől.

– Nagy ünneplés folyik ilyenkor, sokat eszünk és iszunk, az asztal sosem üres, mindenkit szeretettel fogadunk – mondta a tréner. – Aztán nagymamámnál az ott felnevelt disznókat levágjuk, megsütjük a legszebb darabokat, és a múltról beszélgetünk. Ott biztosan felszedek néhány kilót – zárta Dárdai Pál.

Olvasói sztorik