A magyar csapat ellen játszik februárban a Slovan.
A második vonalból erősíthetnek a lipcseiek.
Modric és Bale után újabb Spurs-csillag költözhet a spanyol fővárosba.
Tomas Rincón megfelelt az orvosi vizsgálatokon, 2020 nyaráig írt alá a „zebrákhoz.”
Bognár Zsolt veszi át a Csorna vezetőedzői feladatait.
Összegyűjtöttük, hogy a legnagyobb, legfontosabb bajnokságokban meddig lehet játékosokat szerződtetni.
Stoke-Watford 1-es és +1.5
A középcsapatok párharcán a hazai pálya előnye dönthet.
A Stoke idei teljesítménye egyelőre elmarad a várakozásoktól, a piros-fehérek mindössze a 14. pozíciót foglalják le a Premier League-ben. 21 egységük vannak, ebből hazai környezetben 12-őt húztak be. Mutatójuk a Bet365 Stadium-ban átlagos, 3-3-3. A bajnokságot gyengén kezdték a csíkosak, viszont szeptember végétől december elejéig futottak egy jó sorozatot Shaqiriék, ám az utóbbi hetekben megint csak elmaradtak az eredmények. December 3-a óta nem ünnepelhetett sikert Mark Hughes együttese, igaz, a sorsolása is brutális volt. Az ünnepi őrületből nem jöttek ki jól Bojanék: előbb az Anfielden, majd a Stamford Brindge-en maradtak pont nélkül, és közben beszedtek nyolc találatot. A társaság kerete erős, főleg az előre játékban van több variációs lehetősége a szakmai stábnak: legutóbb például a rutinos, hórihorgas center, Peter Crouch kezdett, Bony végig a padon ült. Butéand, Cameron és Ireland sérült, Arnautovic eltiltása azonban lejárt, így az osztrák támadó-középpályás bevethető lesz a ma esti mérkőzésen.
A Watford egy hellyel és egy ponttal előzi meg mai vendéglátóját. A sárga-pirosak idegenben annyira nem meggyőzőek, mérlegük 2-2-5, ehhez 8-17-es gólkülönbség passzol. A nyáron kinevezett Walter Mazzarri alakulata nincs jó passzban, és akkor még visszafogottan fogalmaztunk. A Ighalóék november vége óta mindössze egy meccset tudtak megnyerni, az utolsó négyből hármat elbuktak, újév napján a Tottenham gurított egy négyest a Vicarage Roadon. A védelemmel vannak gondok, 19 bajnokin 34-szer kapitulált a hátsó alakzat, ennél többször csak a kiesőzónában elhelyezkedő brigádok. A csapatban sok a sérült, Okaka, Success, Mariappa, Pereyra és Behrami sérült. A 3-4-2-1-es felállás marad, elől Deeney kaphat szerepet, mögötte Ighalo és Daocoure támogathatja a támadásokat.
Azt gondoljuk, hogy a Stoke hazai pályán felül tudja múlni a Watfordot. A házigazda keretét erősebbnek érezzük, és Watford védelme meglehetősen ingatag. Tippünk így 1-es és +1,5!
Valencia-Celta Vigo Mindkét csapat szerez gólt!
A nyolcaddöntő első felvonásán gólváltással kalkulálunk!
Áll a bál a Turia-parti alakulatnál. A szezont borzalmasan kezdő, majd edzőt váltó csapat továbbra is a kiesőzóna tagja. A denevérekhez ősszel a rutinos Prandellit hívták meg a padra, de a talján mester néhány napja bejelentette távozását. Egyelőre keresik az utódot, de egy biztos: valami nagyon nem klappol a Mestallában. A bajnokságban hazai környezetben mindössze 1-2-4-es mérleggel rendelkeznek Mináék, a góllövéssel annyira nincsen bej, nem úgy a védelemmel. A kupában a Leganest oda-vissza verték a fehér-feketék, ezzel a meccsel zárták a 2016-os esztendőt. A keretben Garay, Mangala, Naniés Aderlan Santos sérült.
A Celta szezonja azért némiképp másmilyen, mert bár a bajnoki teljesítményére nem lehetnek büszkék a vígóiak (13. hely…), az EL-ben továbbléptek a csoportból, és a Sahtarral meccselnek majd Eduardo Berizzo fiai. A halványkékek a kupában a Murciát verték oda-vissza 1-0-ra, a La Ligában viszont elrontották a decembert Aspasék. A keret nem lesz teljes, Planas, Orellana és Claudio Beauvue sérült. A támadójátékuk erős, de a védelem bizony nem túlságosan stabil.
A nyolcaddöntő első felvonásától gólváltást várunk. Nagyon sok a bizonytalansági tényező a Valenciánál, viszont a Mestallában azért Parejóéktól is várható találat. A Celta is támadásban erősebb – erre alapozzuk tippünket, amely így fest: mindkét csapat szerez gólt!
Hosszabb ideig játszik Miskolctól távol a csapat.
A szakvezető megtartotta évnyitó edzését Budaörsön.
Zsinórban hatodszor győzött a United a bajnokságban.
Lapértesülés szerint a Bundesligát is megjárt Jahmir Hyka a bajnok egyik kiszemeltje.
Megtisztelő az olaszok megkeresése, de a pénz az úr.
A tavalyi incidens miatt fokozott védelmet kértek José Mourinhóék.
A City emberhátrányban indult be a Burnley ellen. Megégett a Liverpool.
Jesús Navas szerződése lejár a szezon végén, Sevillában tárt karokkal várják.
Horváth Szabolcs Dunaújvárosból érkezik.
Rövid időn belül másodszor állították ki a Manchester City brazilját.
Obi Mikel inkább a Valencia ajánlatát fogadja el.
A Pogon magyarja hatalmas fölénnyel nyert.
A Bayern München twitter-oldalán jelentette be, hogy Paul Clement szabadon tárgyalhat a brit klubbal.
A Middlesbrough döntetlent harcolt ki a bajnok ellen.
A Budaörsi SC közös megegyezéssel szerződést bontott Bogáti Péterrel – írja a másodosztályú klub honlapja. Bogáti 2014 nyarán érkezett a csapathoz, ez alatt 68 bajnoki mérkőzésen 18 gólt szerzett.
Ahogy arról már korábban szó esett, az őszi idényt Csákváron töltő Horváth Roland viszont a tavaszi idényben már a Budaörs együttesét erősíti.
A madocsai gólvágó, Böde István beavatta honlapunkat, hogyan teltek az ünnepek a Böde családban.