NB I

Az „albán Messivel” erősíthet a Fradi

Lapértesülés szerint a Bundesligát is megjárt Jahmir Hyka a bajnok egyik kiszemeltje.

Svájci forrás szerint a Fradi komolyan érdeklődik a Luzern albán válogatott középpályása, Jahmir Hyka iránt. A 28 éves játékos elsősorban a bal oldalon érzi jól magát támadó középpályásként, azonban a jobb szélen vagy középen is tud játszani. A játékos már öt és fél éve stabil tagja a Luzernnek, ahol EL-csoportmeccsen is pályára lépett, de ifiként megfordult a Rosenborg és az Olympiakosz csapatánál is, a Mainz színeiben pedig nyolc alkalommal a Bundesligában is pályára lépett – írja az Üllői129.hu portál.

Az őszi szezonban meglehetősen jó mutatói voltak, hiszen 15 meccsen hat gól és három gólpassz fűződik a nevéhez, összesen a svájci élvonalban 158 meccsen 17 gólt és 19 gólpasszt szerzett. Hyka évek óta rendszeres tagja az albán válogatott keretének, eddig 42 válogatott meccsen képviselte a szkipetárokat és két gólt szerzett. A válogatottal az EB-t is megjárta, ahol ugyan nem lépett pályára, de az őszi válogatott meccseken újra szerepet kapott.

A játékos az elmondások szerint igazán robbanékony játékos, aki alacsony termetével és súlypontjával egy az egyben különösen jó és a labdával is jó barátságot ápol, de a távoli lövéseivel is képes veszélyt okozni. Talán ezért nevezték el a Luzern szurkolói „albán Messinek”.

Olvasói sztorik