NB I

„Sok álmatlan éjszakánk volt” – lesznek távozók a DVTK-nál

Bizonyíthatnak a játékosok, hogy az ősz csak kisiklás volt, de lesz, aki nem kap már lehetőséget – mondta az ügyvezető. Hosszabb ideig játszik Miskolctól távol a csapat.

Szabó Tamás, a Diósgyőri VTK ügyvezetője értékelte a 2016-os esztendőt a klub honlapján. A sportvezető a labdarúgócsapattal kezdte a sort – mint ismert, a Horváth Ferenc vezette együttes 19 forduló után 21 ponttal áll az OTP Bank Liga kilencedik helyén, és csak egyetlen egység választja el a kiesőhelytől.

– Kár lenne tagadni, sok álmatlan éjszakánk volt emiatt. Jobb teljesítményt várnak el a tulajdonosaink, szponzoraink, szurkolóink, de természetesen mi is saját magunktól. Sajnos több olyan játékosunk van a keretben, akinek vezető szerepet szánt a szakmai stáb, de ők mélyen a tudásuk alatt teljesítettek. Tavasszal nagyobb részüknek még megadjuk a lehetőséget, hogy bebizonyítsák, az ősz csak egy kisiklás volt. A többiektől már a télen elbúcsúzunk – mondta Szabó Tamás.

A távozókra bővebben is kitért a vezető:

– Több olyan játékos is van, akiknek a teljesítményével és/vagy hozzáállásával elégedetlen a szakmai stáb és nem számítanak rájuk a jövőben, ezért az eladásukat tervezzük, de van olyan játékosunk is, aki deklaráltan nívósabb bajnokságban szeretné folytatni a pályafutását, és ha a klubnak megfelelő ajánlat érkezik, akkor meg fogjuk fontolni az eladását – tette hozzá Szabó. Az érkezőkről is szót ejtett: hiányposztokra keres játékosokat a szakvezetés, de csak olyan játékosok jöhetnek szóba, akik a kezdőcsapatban kaphatnak helyet.

A DVTK több másik NB I-es csapathoz hasonlóan saját otthonától távol játssza majd soros hazai meccseit, mivel új stadion épül az együttes számára. Az eredeti tervek szerint ideiglenesen a miskolci MVSC-pályán rendezkedett volna be Horváth Ferenc együttese, de Szabó elmondta, „egyelőre nem halad a felújítás”, így hosszabb ideig szorul ki a városból a DVTK.

A teljes évértékelő interjú itt érhető el.

Olvasói sztorik