Hadaró Valentin súlyos sérülést szenvedett.
A Lech Poznan tudósítója kavarodott bele a városok nevébe.
Ha nyerne Gulácsi csapata, azzal megnyílna a dobogó lehetősége a Hertha előtt.
Luiz Gustavót venné kölcsön az olasz bajnok.
A Vasas tehetségét több csapat is vitte volna januárban, de elárulta, miért döntött a debreceni kölcsönszerződés mellett.
„Nincsenek győztesek és vesztesek. A játék fontossága messze túlmutat a versengésen” – mondta Sipos Jenő szóvivő.
Kedden 3-2-es vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen az MTK Budapest a Budaörstől, ám ezúttal a szlovák első osztályú Senica ellen javítani tudtak a kék-fehérek.
A fővárosiak mindkét félidőben egy-egy gólt szereztek, ezzel pedig 2-0-ra megnyerték a mérkőzést. A gólokat a téli szerzemény, Juri Kolomoec, valamint a fiatal Vogyicska Bálint szerezte.
A szakvezető a garancia, hogy Dániában jó helyre kerül a magyar játékos.
A farkasok elhappolják a Chelsea és az MU elől?
A CAS várhatóan jövő pénteken hirdeti ki ítéletét.
Az olasz foci szerelmese, Várhidi Péter szerint a szicíliaiaknál valószínűleg nincsenek tisztában a csapat valós erejével.
A német másodosztályú Kaiserslautern hivatalos Twitter-csatornáján számolt be arról, hogy magyar játékosuk, Stieber Zoltán hétfőn biztosan nem léphet pályára a Hannover elleni bajnoki mérkőzésen. A szélső betegség miatt dőlt ki.
Zoltán Stieber fehlt gegen @Hannover96 krankheitsbedingt. Wir wünschen gute Besserung! #Betze #FCK #H96FCK #zusammenlautern— 1. FC Kaiserslautern (@Rote_Teufel) 2017. január 27.
A horvát bajnokságban hatodik helyen álló Lokomotiva Zagreb ellen lépett pályára horvátországi edzőtáborában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Mészöly Géza együttese 1-0-s vereséget szenvedett a helyi Aréna Kupa harmadik fordulójában.
A tízcsapatos horvát elsőosztály hatodik helyén tanyázó Lokomotiva Zagreb ellen jól kezdett a Haladás, a 7. percben egy tizenhatoson belüli kezezést nem fújt be a játékvezető: így elmaradt a büntető. Nem sokkal később kilépett a zágrábiak támadója, Sunjic, de 22 méteres lövését bravúrral védte Király. Paprikássá vált a hangulat, sok volt a kemény ütközés, belemenés. Jobbára mezőnyjáték folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben – olvasható a Haladás hivatalos honlapjának tudósításában.
Szünet után is folytatódott a változatos küzdelem, de egyik kapusnak sem akadt igazi védenivalója. A hajrában aztán a Haladás eldönthette volna a találkozó. A 75. percben Calvente bal oldalon két védő is lefutott, az alapvonalig vitte a labdát, beadását a második hullámban érkező Iszlai 13 méterről, jobbal fölé lőtte. A 90. percben a vasiak a kapujuktól 20 méterre labdát veszítettek, Lovric pedig a kiinduló kapus mellett a bal sarokba helyezett (0-1).
Nem lesz könnyű dolga a Barcelonának.
Brede Hangeland kiosztotta korábbi csapattársait.
Varane a Real Sociedad ellen újra a kezdőcsapatba kerülhet.
A magyar listavezető Videoton kétszer 30 perces, rövidített felkészülési meccset játszott az osztrák hatodik helyezett Admira Wacker Mödling együttesével, amit egy hajrában kapott góllal vesztett el Henning Berg tartalékosan felálló csapata.
Videoton FC – Admira Wacker Mödling 0-1 (0-0)
Felkészülési mérkőzés, Marbella
Videoton: Zöldesi – Sejben, Varga B., Pölöskei, Szolnoki – Solomun, Oliveira, Lénárt, Bódi – Bévárdi, Barczi. Vezetőedző: Henning Berg
Gólszerző: Vastic (56.)
Fontos meccsekről marad le a Beer-Seva hátvédje.
Egy frissen előkerült fotó miatt kaptak újra szárnyra a találgatások.
Reusért ötvenmillió fontot sem sajnálna a londoni klub.
A Lech Poznan elnöke nehéz tárgyalásról és nagy pénzekről beszél a magyar védővel kapcsolatban.
A spanyol támadó nem jön ki Zidane-nal, úgy érzi, becsapta őt.
A Fradi gólerős játékosa két évvel ezelőtt majdnem a bécsi csapatnál kötött ki.