NB I

Kikapott horvát ellenfelétől a Haladás

Felkészülési mérkőzés
Szombathelyi Swietelsky-Haladás Lokomotiva Zagreb 0-1 (0-0)
Haladás: Király (Lévay, 60.) – Polgár, Jancsó (Kovács L., 68.), Devecseri, Bosnjak – Jagodics, Iszlai – Mészáros (Schimmer, 60.), Rácz, Halmosi (Calvente, 60.) – Williams (Tóth M., 68.). Vezetőedző: Mészöly Géza.
Gólszerző: Lovric

A horvát bajnokságban hatodik helyen álló Lokomotiva Zagreb ellen lépett pályára horvátországi edzőtáborában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Mészöly Géza együttese 1-0-s vereséget szenvedett a helyi Aréna Kupa harmadik fordulójában.

A tízcsapatos horvát elsőosztály hatodik helyén tanyázó Lokomotiva Zagreb ellen jól kezdett a Haladás, a 7. percben egy tizenhatoson belüli kezezést nem fújt be a játékvezető: így elmaradt a büntető. Nem sokkal később kilépett a zágrábiak támadója, Sunjic, de 22 méteres lövését bravúrral védte Király. Paprikássá vált a hangulat, sok volt a kemény ütközés, belemenés. Jobbára mezőnyjáték folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben – olvasható a Haladás hivatalos honlapjának tudósításában.

Szünet után is folytatódott a változatos küzdelem, de egyik kapusnak sem akadt igazi védenivalója. A hajrában aztán a Haladás eldönthette volna a találkozó. A 75. percben Calvente bal oldalon két védő is lefutott, az alapvonalig vitte a labdát, beadását a második hullámban érkező Iszlai 13 méterről, jobbal fölé lőtte. A 90. percben a vasiak a kapujuktól 20 méterre labdát veszítettek, Lovric pedig a kiinduló kapus mellett a bal sarokba helyezett (0-1).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.