Nemzetközi foci

Adebayor muffint zabált edzésidőben

Brede Hangeland kiosztotta korábbi csapattársait.

Meglepő nyilatkozattal állt elő a Fulham korábbi hátvédje, Brede Hangeland. A norvég játékos megnevezte, hogy 15 éves karrierje során kik voltak a leglustább csapattársai. A 35 éves, tavaly visszavonult bekk szerint az Arsenal és a Real Madrid egykori gólvágója, Emmanuel Adebayor volt az egyik leglustább csapattársa. – Amikor erősítő edzéseket végeztünk, ő leült egy székre, a kávéját iszogatta, s közben muffint evett – emlékezett vissza Hangeland, aki egy másik történet is mesélt a togóiról. – Adebayor még a Crystal Palace játékosa volt, s ellenünk játszott. A felezővonalnál én fogtam, amikor hozzám szólt, s azt mondta éhes, nem tud várni a meccs végéig, még meg is kérdezett, nem tudok-e egy jó éttermet Londonban.

Hangeland kritikusan bírálta Dimitar Berbatov is, aki szerinte több időt töltött a masszőröknél, mint az edzőpályán.

Olvasói sztorik