Rangadó

Rangadó

Pintér Attila együttese a fogvacogtató hideg ellenére remek iramú találkozón, biztató teljesítményt nyújtva játszott 1-1-es döntetlent a Szigetszentmiklósi TK elleni felkészülési mérkőzésen – tudósít a felcsútiak honlapja.

– Nagyon jó iramú mérkőzés volt, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Sok pozitívuma van a meccsnek, de volt egy-két olyan dolog is, amin javítanunk kell – ezeket majd a videóelemzés után korrigáljuk. A felkészülés kellős közepén vagyunk, a helyzetkihasználásunkon még javítanunk kell, de elégedett vagyok a látottakkal. Labdavesztés után azonnal visszatámadtunk, sok labdát szereztünk, és a megindulásaink is jók voltak. Sajnos a lehetőségeinkkel most nem tudtunk élni, bízom benne, hogy a következő mérkőzésen már ezen a téren javulni fogunk – értékelt a lefújás után Pintér Attila vezetőedző.

2017. 01. 28. 16:12

A szezon vége óta világ körüli útra indult a kínai szuperligában szereplő Shandong Luneng olasz válogatott csatára, Graziano Pellé és magyar barátnője, Varga Viktória. A 31 éves támadó és a győri születésű szépség négy és fél éve alkotnak egy párt, most pedig épp az Egyesült Arab Emirátusok határában pihennek. A magyar modell a világ minden tájáról be szokott jelentkezni az Instagramon, és mindig megmutatja bombaformában lévő alakját is. Ezt természetesen most sem mulasztotta el. Íme

VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által közzétett fénykép, 2017. Jan 27., 07:58 PST

VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által közzétett fénykép, 2017. Jan 27., 03:56 PST

2017. 01. 28. 15:48

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy spanyol rádióállomás szerint a Real Madrid játékosa, Alvaro Morata elégedetlen az idei szezon kapott játékidővel, ezért könnyen elképzelhető, hogy hamarosan távozik a spanyol fővárosból.

A csatár a bajnokságban tizenhárom bajnoki mérkőzésen csupán 632 percet töltött a pályán – ám így is öt gól és három gólpassz fűződik a nevéhez. A távozása körüli pletykákra így reagált közösségi oldalán.

– Teljesen mindegy, hogy ki mit mond, hajrá Real Madrid – mindörökké! Együtt megyünk a halálba – csakúgy, mint a mai edzésen Isco barátommal.

Digan lo que digan #halamadrid siempre! Esto es el Madrid y vamos TODOS a muerte! Con mi hermano @iscoalarcon en el entrenamiento de hoy! Álvaro Morata (@alvaromorata) által közzétett fénykép, 2017. Jan 27., 06:32 PST

2017. 01. 28. 15:03

A Sevilla hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 23 éves Walter Montoyát. A középpálya jobboldalán bevethető argentin futballistát a Rosario Central csapatától igazolta 5.5 millió euróért az Európa Liga címvédője.

A Sevilla a hírek szerint a River Plate, valamint a Boca Juniors orra elől halászta el Montoyát, aki a spanyol klub keretében már a hatodik argentin játékos. Montoya négy és fél évre írt alá, így 2021-ig kötelezte el magát.

Walter Montoya, nuevo centrocampista del #SevillaFC a expensas del reconocimiento médico https://t.co/be1ufXaroN pic.twitter.com/eO3J7YuyYV— Sevilla Fútbol Club (@SevillaFC) 2017. január 27.

2017. 01. 28. 13:48

A Juventus kiválósága, Gianluigi Buffon ismét bizonyította, hogy nem csupán egy klasszis kapus, hanem egy nagyszerű ember is. A legendás olasz hálóőr a nyaralása alatt mutatta meg, hogy valóban ő a futballvilág egyik legszerethetőbb figurája.

Buffon egy Pisa melletti kisvárosban, Matina di Massában nyaralt még tavaly az Eb után, de aztán pihenés helyett inkább beszállt a helyi gyerekek meccsére, és azt csinálta, amihez a világon a legjobban ért. Íme!

What a legend – Spends his vacation time playing in a match with local kids ! #Buffon – thanks to @addictedtoJu34 pic.twitter.com/4cBs7y36fs— Juvefc.com (@juvefcdotcom) 2016. július 14.

2017. 01. 28. 13:02

Hosszú ideje téma már, hogy Pierre-Emerick Aubameyang egy napon elhagyja a Borussia Dortmund együttesét, és minden bizonnyal a Real Madridhoz igazol. A Don Balon értesülései szerint azonban nem csak a királyi gárda, hanem a rivális Real Madrid is bejelentkezett a hónapok óta remek formában futballozó gaboni csatárért.

A gránátvörös-kékeknek bizonyára nem lenne könnyű dolguk, hogy a Reallal versenyezve megszerezzék Aubameyangot, aki gyermekkora óta Real Madrid szurkoló, és többször lenyilatkozta, hogy megígérte nagypapájának, hogy egyszer a blancóknál fog játszani.

A Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke korábban lenyilatkozta, hogy amelyik klub 80 millió euróért már elengednék a futballistát, kérdés, hogy melyik spanyol sztárcsapat hajlandó kifizetni ezt az összeget Aubameyangért, aki a mostani szezonban 22 tétmérkőzésen 20 gólnál és 4 gólpassznál tart.

2017. 01. 28. 12:41

A Mirror értesülései szerint a liverpooliak hiába nézték ki maguknak az Inter Milan 17 éves csodagyerekét, Andrea Pinamonti vélhetően nem igazol a Mersey-parti csapathoz. A milánóiak sajtóhírek szerint új szerződést kínálnak az ifjú titánnak. Pinamoni az elmúlt néhány hónapban már a fekete-kékek felnőtt csapatával készülhetett, miután remek formát mutatott az Inter ifjúsági csapatában.
A Primavera bajnokságban tizenhárom mérkőzésen tizennégy gólig jutott, az olasz Calciomercato pedig úgy tudja, az Internél maximálisan ragaszkodnak a legújabb olasz csodagyerekhez. A Liverpool FC mellett a Tottenham Hotspur érdeklődéséről is lehetett hallani.

2017. 01. 28. 11:59
Olvasói sztorik