Rangadó

Rangadó

Spanyol lapértesülések szerint továbbra sincs egyezség a spanyol élvonalban szereplő Barcelona és klasszisa, Lionel Messi között. A játékos mostani szerződése 2018 nyarán lejár, így a klub folyamatosan egyeztet édesapjával, Jorge Messivel, aki egyben menedzsere is, hogy hosszabbítsák meg azt.

A spanyol AS azt írja, idősebb Messi még a PSG elleni BL-égés előtt érkezett Barcelonába, a minap azonban már távozott is – egyelőre egyezség nélkül. A lap hozzáteszi, a klubhoz közeli forrásai szerint egyre inkább aggódnak a Barcánál az argentin jövője miatt, ugyanis a tárgyalások sokkal tovább nyúlnak, mint eredetileg tervezték.

Egyes vélemények szerint nem véletlen, hogy az argentin fél húzza az időt: minél közelebb kerülnek a szerződés lejártához, annál inkább felbátorodnak a játékos kérői is, így Messi jóval magasabb fizetési igényt nyújthat be. Azonban hozzátartozik az is, hogy a spanyol bajnokságban a szövetség korlátozza a csapatok fizetési keretét, így a végletekig biztosan nem mehet el a Barcelona – míg mondjuk egy Manchester City vagy éppen egy kínai klub akár csillagászati összegekkel is csábíthatja a világklasszis támadót.

2017. 02. 24. 14:36

A Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza társoldalunknak, a haladasfc.hu-nak elmondta, hogy a szombati Újpest elleni bajnokin ismét a válogatottsági-rekorder Király Gábor védi a szombathelyi csapat kapuját.

A 40 éves hálóőr utoljára tavaly augusztus 13-án, a DVTK ellen lépett pályára tétmérkőzésen, de sérülés miatt a szünetben le kellett cserélni. A téli felkészülést elkezdte a csapattal, de az alapozás ideje alatt is egy kisebb húzódás hátráltatta, azonban a szombathelyi szurkolók legnagyobb örömére a veterán kapus felépült, és ott lesz szombaton délután a Haladás kapujában.

2017. 02. 24. 11:27

Neymar korábbi barátnője, a szerb Soraja Vucelic a nyaralásán készített szexi képekkel mutatta meg a világnak, hogy a Barcelona brazil zsenije mit veszített, amióta nincsenek együtt.

A 30 éves bombázó Thaiföldi üdüléséről osztott meg eléggé provokatív fotókat a körülbelül 232 ezer követőjével. Íme Neymar excsajának pikáns fotói

2017. 02. 24. 09:07

Almere-FC Oss +2.5! +3.5
Kiszakad a gólzsák ma este a Mitsubishi Forklift Stadionban! Legalább három találattal kalkulálunk!
Az Almere 42 egységével a 7. a holland másodosztályban. Jack de Gier együttesen jó eséllyel részese lesz a play offnak, ehhez viszont kissé stabilizálnia kellene a formáját. Két vereség után nyert kétszer, majd legutóbb újra kikapott. Otthonában az erősebbek közé tartozik, statisztikája 9-1-3, ehhez 27-14-es gólkülönbség társul. Az over/under statisztikája 17/9. A keretben két hatgólos hátékos hiányzik, rajtuk kívül egy bekk eltiltását tölti majd a mai meccsen.
Az FC Ossnak nem lehetnek play offos reményei, a piros-fehérek ugyanis csak a 14. helyen állomásoznak. 30 egység áll a nevük mellett, vendégként viszont azért sebezhetőek. 4-1-8-as a túramutatójuk, 20 góljukra 35-tel feleltek az ellenfelek. Francois Gesthuizen együttesének a legrosszabb a védelme az egész ligában, összességében már 66-szor mondott csődöt. Az over/under mérlege 22/4. A formája most éppen felfelé ívelő, egy idegenbeli győzelem után otthon ikszelt – előtte viszont négyszer kapott ki zsinórban. A keretben egy kapus és egy támadó középpályás sérült, eltiltottja nem lesz a társulatnak.
Szeptember végén úgy nyert idegenben 3-2-re az Almere, hogy az Oss már 2-0-ra vezetett. A két alakulat összecsapásán ma is elszabadul a pokol, és lesz legalább három, de akár négy gól is. Tippünk így: +2.5 és +3.5!

Ajax 2-FC Eindhoven +2.5! +3.5
Az amszterdami fiatalok otthon rendre kivégzést tartanak: ma is gólokkal számolunk!
Le a kalappal Marcel Keizer együttese előtt. Az Ajax U21-es alakulata stabilan őrzi 2. helyét a bajnokságban úgy, hogy nem válthat osztályt, és a play off tagja sem lehet. A piros-fehérek 53 pontot zsebeltek be eddig, otthonukban félelmetes, 10-2-1-es mérleget produkálva. A gólkülönbségük is figyelemre méltó, 42-18, és összességében is az övék a legjobb támadógépezet (68 találat 26 fellépésen). 19/7 az alakulat over/under statisztikája. A formája jó, legutóbb idegenben győzött a brigád, amelyből egy szélső marad ki sérülés miatt, eltiltott nem lesz.
Az FC Eindhoven harcban áll a rájátszást érő pozíciókért, jelenleg a 9. 39 egységgel, visszafogott 3-2-8-as vendégmérleggel. Ricardo Moniz társulata szeszélyesen teljesít mostanság két nyertes meccs után kétszer megégett, viszont legutóbb az erős MVV-től hozott pontot. Ráadásul nem kapott gólt – ilyen is ritkán fordult elő a kék-fehérekkel… Over/under mutatójuk 18/8, tehát a nyílt futballt tolják az eindhoveniek is. A keretben eltiltott nem lesz, és friss sérültről sem számolt be a klub hivatalos honlapja.
Gólokban gazdag kilencven percet várunk! A meccs esélyese a hazai alakulat, de a találatokban jobban bízunk. Tippünk +2.5 és +3.5!

2017. 02. 23. 22:57

A legjobb tizenhat közé jutásért harcolt csütörtök este 21 órától a Tottenham Hotspur, a londoniak az első mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtek a Genttől. A visszavágón a hazaiak Eriksen góljával a 10. percben szerezték meg a vezetést, ám a belgák egy szöglet után a gólerős Harry Kane fejesével, tehát öngóllal egyenlíttek.

A Spurs ráadásul a 40. percben emberhátrányba is került, Dele Alli durva belépője után egyből villant a piros. A szenvedőfél a 25 éves Brecht Dejaegere volt, íme az eset videón:

A találkozó jelenleg is tart, szünetben 1-1-et mutatott az eredményjelző, később beszámolunk a végeredményről.

2017. 02. 23. 21:55
Olvasói sztorik