Rangadó

Rangadó

Pescara-AS Roma 2-es és -4.5
A hazaiak felszabadultan futballozhatnak, ám így sem tudják feltartóztatni a farkasokat. Nyernek a vendégek, de gólparádé azért nem várható..
A delfinek retúrjegyet váltottak az élvonalba, egy esztendő után visszasüllyednek a Serie B-be. Az edzőváltás sem hozott markáns változást a klubnál, Zdenek Zemannal is csak fellángolása volt a társulatnak, de az eredmények hosszú távon elmaradtak. Az utolsó helyen állnak 14 egységgel, ilyen gyatrán az elmúlt tíz esztendőben egy alakulat sem teljesített a talján elitligában. Otthon 1-5-10-es mérlegük sokatmondó, a formájuk pedig még inkább: hét fellépésen két iksz, ebből a Milan elleni hazai azért kiemelendő. A Juve járt nála legutóbb, és a zebrák takarék-üzemmódban győztek 2-0-ra. Pepe és Gilardino régóta sérült, így a Carpari-Bahebeck-Benali csatársorral rohamoznak majd a halványkékek.
A fővárosiaknál a 2. hely megszerzése mellett a kispad körüli bizonytalanság jelent kiemelt fontosságú eseményt. Mint ismeretes, Spaletti távozik a nyáron, az utódjáról pedig egyelőre nem született döntés. A bordó-sárgák 72 pontosak voltak a játéknap előtt, idegenben 9-2-5-ös mérleggel. Dzekóék sorsolása nem egyszerű, a mai kirándulás után találkoznak még a Lazióval, a Milannal és a Juvéval is. A farkasok lendületben voltak, ám a múlt hétvégén az Olimpicóban csak ikszelni tudtkak a szezon meglepetéscsapatával az Atalantával (1-1). Florenzi sérült, rajta kívül nem lesz fontos hiányzója a brigádnak.
Nainggolanék mindenképpen meg akarják szerezni az ezüstérmet, ehhez pedig nyerniük kell ma a delfineknél. Szerintünk nem is borul a papírforma, ám azt kötve hisszük, hogy öt találatig eljutnának a felek. Tippünk így: 2-es és -4.5!

Besiktas-Adanaspor (0-1) 1
Az EL-kudarc után a bajnokságban bizonyíthatnak a fekete sasok!
A török bajnok drámai körülmények között esett ki az EL-negyeddöntőjében: a Lyont ugyan legyőzte hazai pályán 2-1-re, ám a büntetőpárbajban a gallok bizonyultak higgadtabbnak. A fekete-fehérek most már a bajnokságban vigasztalódhatnak, és ott bizony reményteljes a helyzetük. A tabella éléről várhatták a játéknapot, 61 egység áll a nevük mellett, hazai pályán pedig kimondottan kegyetlenek Senol Günes tanítványai: 10-3-0-ás mérlegükhöz erőteljes, 32-11-es gólkülönbséget pakoltak hozzá. A bajnokságban remek formát mutatnak, 2017-ben csak egyszer szenvedtek vereséget, legutóbb a Trabzont verték idegenben fordulatos mérkőzésen (3-4). A házi gólkirály, Cenik Tosun eltiltását tölti, így a helyén Aboubakar kezd majd. Adriano és Quaresma is sérüléssel bajlódott, szereplésük kérdéses.
Az Adanaspor a bennmaradásért harcol, egyelőre kevés sikerrel: Koman Vladimir csapata a sereghajtó, 20 pontjuk van, hét egység volt a lemaradásuk a már vonal fölött tanyázó Kayserisporral szemben a forduló előtt. A társulat idegenben harmatosan teljesít, 1-3-9-es mutatójukhoz 8-24-es gólkülönbséget produkáltak. A brigád rossz passzban van, két vereséggel a háta mögött érkezik a mai ütközetre. Egy balszélső eltiltott lesz, két bekk pedig sérülés miatt hagyja ki a túrát.
Az Adanaspor 1999-ben, tehát csaknem 20 éve tudott nyerni ebben a felállásban, azóta még a pontszerzés sem jött össze a kiscsapatnak. Ma a Besiktas sikerét várjuk, és meggyőződésünk, hogy a végén legalább két gól lesz a különbség Taliscáék javára. Tippünk így hendis H

2017. 04. 23. 22:31

Liverpool-Crystal Palace 1-es és +1.5! 1-es és +2.5
Gólos mérkőzésen nyeri meg a mérkőzést a házigazda
Jürgen Klopp alakulata a játéknap előtt a 3. helyre jött fel a Premier League-ben, a vörösöknek 66 egység áll a nevük mellett. Az Anfielden 11-4-1-es erős mérleget produkáltak Coutinhoék, 41-16-os gólkülönbségük pedig erőt sugároz. Január végétől február végéig hullámvölgybe kerültek Canék, ekkor kikaptak háromszor a bajnokságban, és elbúcsúztak mindkét hazai kupasorozattól is, ám utána összekapta magát a társulat. A legutóbbi hét bajnokin 5-2-0-ás sort hoztak össze, bár meglepetésre néhány hete otthon nem bírtak a Bournemouth-szal, viszont a két túráról hat pontot hoztak (Stoke, WBA). Vannak hiányzóik a liverpooliaknak, Lallana, Henderson és Mané biztosan kihagyja az összecsapást, viszont Lucas, Firmino és Matip már talán ott lehet a keretben. A 4-3-3-as alapfelállás nem változik, elől a Firmino-Origi-Coutinho trió kezdhet.
A londoniak már túljutottak egy edzőváltáson, néhány hónapja Sam Allardyce irányítja a szakmai munkát. A kiesés elől menekült sokáig a Palace, ám az elmúlt heteknek köszönhetően azért sikerült elszakadnia a társaságnak a veszélyes zónától. 35 pontosak a piros-kékek, a vonal alatt álló Swansea 28-nál jár… Idegenben 5-3-8-as statisztikát hoztak össze Cabaye-ék, 24-30-as gólkülönbségük viszont bátor játékra vall. Február végétől csak egyszer hagyták el vesztesen a pályát, viszont győztek ötször is – a múlt hétvégén a bajnokkal leikszeltek (Leicester 2-2). A támadósor erős, Benteke, Zaha és Puncheon egyaránt veszélyes az ellenfelek kapujára. Wickhamm és Scott Dann sérült, ők nem lehetnek ott a mai meccsen.
Londonban 4-2-re nyert a Pool, és ma is a vörösök sikerét várjuk. Emellett találatokkal is kalkulálunk: a Poolnak 20/12, a Palace-nak 18/14 az over/under statisztikája. Ebből adódóan tippünk 1-es és +1.5, bátrabbaknak pedig 1-es és +2.5!

Udinese-Cagliari +2.5
Felszabadult játékot és gólokat várunk a két középcsapat összecsapásán.
A 11. fogadja a 13. helyezettet a Serie A-ban, különösebb tétje nincs már az összecsapásnak, előre és hátra kell sem tekintgetniük a gárdáknak. A rossz rajt után Luigi del Neri felrázta az északiakat, ez azonban ahhoz volt elegendő, hogy biztonságban töltse a tavaszi szezont a csíkos alakulat. A Friuliban 7-3-6-os mérleget produkáltak Zapatáék, akik egy jó sorozatot rontottak el a múlt hétvégén Nápolyban (3-0). A 4-3-3-as felállás marad, sérült Samir és Fofana, elől a De Paul-Zapata-Thereau trió rohamoz majd.
A szárdok magabiztosan maradtak benn a Serie A-ban, a szigetlakók 38 ponttal a középmezőnyben tanyáznak. Idegenben 3-2-11-es mérlegük felettébb szerény, gólkülönbségük a túrákon 13-31. A formájuk szeszélyes, hol nyernek, máskor veszítenek. A keretben Melchiorri és Dessena sérült, Ionita eltiltását tölti. Rastelli mester tartja a 4-3-2-1-es felállást, elől Sau és Joao Pedro előtt Boriello lesz a csúcsék.
Az Udinesének 20/12, a Cagliarinak 21/11 az over/under statisztikája. Ősszel 2-1-re nyertek a szárdok. Ma is találatokat várunk, legalább hármat. Tippünk így: +2.5

2017. 04. 23. 22:30

A vasárnapi El Clásico 28. percében Casemiro góljával tört meg a gólcsend. A brazil játékos egy kipattanóra csapott le villámgyorsan. Sokáig nem örülhettek a madridiak, Messi ugyanis hamar egyenlített, az argentin a 33. percben egalizált.

A második félidőben Rakitic bombájával fordítani tudott a Barca, a horvát a 73. percben vette be Navas kapuját. A Real emberhátrányban sem mondott le a pontszerzésről – Ramos a 77. percben kapott pirosat – hiszen a csereként beállt James góljával a 86. percben egyenlített a Zidane-csapat.

A Real Madrid vezető gólja a Barca elleni rangadón

Messi alig öt perccel később egalizált

Rakitic elképesztő bombája
ABSOLUTE FILTH FROM RAKITIC TO PUT BARCELONA UP pic.twitter.com/BmvYz6KTpE— Herbo (@HerbMcDerb) 2017. április 23.

Sergio Ramosnál a 77. percben a piros villant

James a hajrában egalizált
Gol de #James #Rodriguez 2-2 #RealMadrid – #Barcelona pic.twitter.com/8jwtyyqgEw— Jonathan Rosas (@JonaaRosas) 2017. április 23.

Messi három pontot érő találata a hosszabításban

2017. 04. 23. 21:22

Vasárnap este 19 órakor indul útjára a már szokásosnak mondható adásával a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni.

Ezúttal is lesz miről beszélgetniük a szurkolóknak, hiszen a Paks először veszített hazai pályán, a tolnaiak a Diósgyőrtől kaptak ki 1-0-ra. Viharos mérkőzésen, a szülinapos Gera mesterhármasával győzött a Ferencváros a sereghajtó Gyirmót otthonában, valamint újra bejelentkezett a bajnoki címért a Vasas, miután a Szusza Ferenc Stadionban megverte a Budapest Honvédot. Ezek mellett természetesen szó esik még a Debrecen és az Újpest győzelméről, valamint a Videoton újabb pontvesztéséről.

A hétvégi találkozókon (28.forduló) kívül a szurkolók még a légiósok és a magyar játékosok helyzetét elemzik, valamint arra a kérdésre keresik a választ, hogy hová tűnnek a magyar tehetségek, akiknek ígéretesen indul a pályafutásuk?

A műsorban megszólaló szurkolók:

– Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője)
– Emődi Zoltán (amigeleken.hu, DVTK szurkolói portál szerkesztője)
– Bődi Balázs (lokiblog.eu)
– Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló)
– Borsche Gábor (Újpest-szurkoló)

A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője )

A műsor ide kattintva is nézhető.

2017. 04. 23. 18:56

Az olasz bajnokságban tavaly szeptember 17-én lőtt utoljára gólt a Napoli első számú gólfelelőse – akkor éppen a Nagy Ádámot a soraiban tudó Bolognának -, Arkadiusz Milik, aki aztán a lengyel válogatott vb-selejtezőjén – október 8-án – szenvedett térdszalagszakadást.

A lengyel csatár idén február 4-én ülhetett le újra a kispadra olasz bajnokin sérülése után, majd a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőben két héttél később már pályára is lépett.

Gólt azonban csak a mai Serie A-találkozón sikerült szereznie ismét, amikor is a Sassuolo kapuját vette be a 85. percben – négy minutummal azután, hogy becserélték. A Napoli ezzel a góllal hozott el egy pontot idegenből a 2-2-re végződő összecsapáson.

2017. 04. 23. 14:32

Ellopta a show-t a DVTK vezetőedzője, Bódog Tamás a Paks elleni bajnoki mérkőzésen szombat este. A télen kinevezett tréner az oldalvonal mellett látványos sarkazással adta vissza a labdát az ellenfél játékosának, mutatva ezzel, hogy egyáltalán nem kopott a technikai tudása.

A fiatal tréner mind a saját mozdulatával, mind csapatával elégedett lehetett a meccs végén, hiszen a DVTK 1-0-ra nyert a tolnaiak otthonában.

forrás: m4sport.hu

2017. 04. 23. 12:44
Olvasói sztorik