Nagyon úgy tűnik, hogy csak egy évig tart a francia kaland.
Calvente alig játszott ebben a szezonban.
Áll a bál a katalánok öltözőjében.
Mint beszámoltunk róla, remek hangulatot teremtett a Fradi-tábor a Dunaújváros – Ferencvárosi TC II harmadosztályú mérkőzésen. A 2-2-vel zárult találkozó után Lipcsei Péter, a Fradi-tartalék vezetőedzője mondott beszédet:
A városi rivális játékosával erősít a királyi gárda.
A Sunday People és a Mirror legfrissebb beszámolója szerint szinte biztossá vált, hogy a súlyos térdsérülést szenvedő Zlatan Ibrahimovic távozik a Manchester United együttesétől. A hírek szerint a 35 éves svéd klasszis és családja már költözik is el angliai otthonából.
Mint ismert, Zlatan az MU Anderlecht elleni Európa Liga negyeddöntő visszavágó hajrájában szenvedett súlyos térdsérülést, és a hosszú rehabilitáció után valószínűleg csak az év végén, vagy jövőre térhet vissza a pályára. Ibrát az Egyesült Államokban, Pittsburgh-ben operálták meg a múlt héten, de a hírek szerint a klasszis hosszútávon az USA-ban akar maradni, ugyanis a felépülését követően az MLS-ben folytatná karrierjét.
A svéd támadó döntése tehát megszületett a jövőjéről, mert annak ellenére máris búcsúzkodnak a barátaiktól, és kiköltöznek a Manchester-közeli chesire-i házukból, hogy azt a következő szezon elejéig kibérelték. Az MU felajánlotta Ibrahimovicnak, hogy a városban töltse a rehabilitáció időszakát, de a sztár inkább búcsút int Manchesternek, és hazatér Svédországba.
Tévedésből került be a Honvéd-játékos neve az Újpest elleni jegyzőkönyvbe.
A brazil válogatott veretlenül nyerte meg a Bahama-szigeteken rendezett strandlabdarúgó-világbajnokságot.
Radja Nainggolannal és Antonio Rüdigerrel akarja megerősíteni csapatát Conte.
Csató Sándor marad a szakmai stábban, ám Zoran Szpisljak veszi át az irányítást.
Másfél évtizeddel korábbi hajstílusát idézi a Real Madrid klasszisa.
A korábbi MTK-tréner csapatához igazolt a francia középpályás.
Az olasz kapusnak eszébe jutottak a rossz emlékek.
A Juventus-Torino városi derbi után a Rai Sport televíziós sportcsatorna készített élő adásban interjút a Juve védőjével, Mehdi Benatijával. A beszélgetés közben valaki a fülhallgatón keresztül azt mondta a hátvédnek: „Mit mondasz, te sz@ros marokkói?”
A 30 éves marokkói válogatott védő hirtelen nem tudta mire vélni a kérdést, ami természetesen nagyon felzaklatta, és idegesen válaszolt: „Ki mondta ezt? Miféle idióta beszél?”
A stúdió végül technikai problémára hivatkozva elvágta az adást.
La vergogna @RaiSport con insulto a @MedhiBenatia. Mi auguro venga fatta una seria inchiesta interna e presi i conseguenti provvedimenti. pic.twitter.com/GQ7VdDf75C— Gianluca Goretti (@GorettiGianluca) 2017. május 7.
A Manchester City után a londoni klub is akarja a brazil játékost.
Az egyesült arab emírségekbeli al-Fudzsaira labdarúgócsapatánál lett vezetőedző Diego Maradona – adta hírül a klub honlapja.
A játékosként világbajnok argentin szakember az együttes 10-es számú piros-fehér mezét kezében tartva pózolt a bejelentéskor. Az Egyesült Arab Emírségek másodosztályában szereplő gárda az előző szezonban negyedik helyen végzett. Maradona korábban az argentin nemzeti együttest is irányította.
Jó húsz év után érhet újra csúcsra Európában az amszterdami együttes, amely legutóbb húszéves átlagéletkorú csapattal számolt le a Lyonnal.
A Barca is akarta a Flamengo támadóját, ám úgy tűnik a Real Madrid lesz számára a végállomás.
Az olasz válogatott ifjú kapusa hatalmasakat védett, ám az AS Roma így is bevette Milánót.
Lipcsei Péter megható beszédet intézett a csapatot elkísérő drukkerek felé.
A varsóiak 2-0-ra nyertek a Gyurcsó Ádámot foglalkoztató Pogon Szczecin vendégeként.
Vasárnap este 19 órakor indul útjára a már szokásosnak mondható adásával a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni.
Ezúttal is lesz miről beszélgetniük a szurkolóknak, hiszen az NB I harmincadik fordulójában több érdekes mérkőzést is láthattunk. A Diósgyőr az utolsó pillanatokban hagyott két pontot Gyirmóton, a Vasas sima vereséget szenvedett hazai pályán a Pakstól – és ezzel nagy valószínűség szerint kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból. A Ferencváros magabiztosan nyerte az örökrangadót, a Budapest Honvéd hengerelt a Mezőkövesd ellen a szünet után, a Debrecen pedig egy góllal jobb volt az Újpestnél.
Mindezen mérkőzések kitárgyalása mellett szó esik a debreceniek retro partijáról, azaz arról, hogyan sikerült visszahozni a lelátóra a régi idők hangulatát. Végül pedig a Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője, Kolárik József élőben jelentkezik Dunaújvárosból, ahol az FTC II vendégszerepel az NB III-s bajnokin, a stadionban pedig több ezer fanatikus fradista teremt pokoli hangulatot.
A műsorban megszólaló szurkolók:
– Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője)
– Emődi Zoltán (amigeleken.hu, DVTK szurkolói portál szerkesztője)
– Csirke József (lokiblog.eu)
– Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló)
– Borsche Gábor (Újpest-szurkoló)
A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője )
A francia végre legyőzte ősi riválisát a PL-ben.