Videó

Ötezren szurkoltak a Fradinak Dunaújvárosban – VIDEÓ

Lipcsei Péter megható beszédet intézett a csapatot elkísérő drukkerek felé.

Mintegy ötezer Ferencváros-szurkoló kísérte el a zöld-fehérek NB III-as csapatát Dunaújvárosba, ahol a Fradi harmadosztályú együttese 2-2-es döntetlent játszott. A találkozó után a nyártól megszűnő gárda edzője, a klubikon Lipcsei Péter megható beszédet is intézett a fanatikusokhoz. Íme a fantasztikus dunaújvárosi hangulat, és Licspei örömszavai:

– Először is szeretném megköszönni, hogy ennyien lejöttetek és támogattátok a csapatot. Nagyon nehéz érzelmek nélkül beszélni és sajnos nem volt egy nagyon jó félévünk, ennek az NB III-as csapatnak, de én úgy gondolom hogy a fiúk csúsztak-másztak. Viszont páran úgy döntöttek, hogy ez az NB III-as csapat megszűnik jövőre. Én csak szeretném megköszönni a srácoknak, hiszen sajnos húsz játékos kiöregszik az U19-es csapatból és másfelé fogja vinni az élet. Én kívánok nekik itt mindenki előtt nagyon jó játékot, mind az életben, mind a pályán, mind a pályán kívül. Mindig mondtam nekik, egész héten erről beszéltem nekik, hogy ti megérdemlitek ezt. És ezt mondtam a srácoknak, hogy értetek érdemes élni, mert én tudom, hogy mit jelentetek ti. És ha még rosszul is játszunk, a gyerekeknek kötelező csúszni-mászni értetek. És úgy gondolom, hogy ez nagyon sokat előre fogja őket vinni, bár sajnos nem veletek, mert valakit másfelé visz az útja. Még egyszer le a kalappal előttetek, nagyon szépen köszönöm. Mindörökké Ferencváros – mondta Lipcsei

forrás: www.ckozep.hu

Olvasói sztorik