NB I

Adminisztrációs hiba: nem lépett pályára a 11 éves focista az NB I-ben

Tévedésből került be a Honvéd-játékos neve az Újpest elleni jegyzőkönyvbe.

A Rangadó.hu értesülése szerint adminisztrációs hiba miatt kerülhetett be Mészáros Anna neve a Honvéd női csapatának kezdőjébe. A mindössze 11 éves labdarúgó ugyanis nem lépett, nem is léphetett pályára ilyen fiatalon az élvonalban.

Korábban írtuk:

A hlsz.hu portál írta meg, hogy Mészáros Anna kezdőként kapott lehetőséget az NB I-ben. Ez azért számít szenzációnak, mert a Budapest Honvéd futballistája az MLSZ hivatalos adatbankja szerint 2006. január 1-jén született, vagyis mindössze 11 évesen (!) mutatkozott be a felnőttek közt.

Az adatbank szerint az ifjú hölgynek ez lett volna az első meccse a női élvonalban, a 14. percben sárga lapot is jóváírtak neki, a 75. percben pedig lecserélték… Mint kiderült, tévedésből. A Honvéd 2-0-s vereséget szenvedett a párharc első mérkőzésén.

Olvasói sztorik