A kapus szerint felkészültebb a magyar válogatott, mint korábban; Hangya kisebb sérüléssel érkezett Telkibe.
Sőt, a középpályás Andorra ellen sem léphet pályára. A szövetségi kapitány nem lát veszélyt a fiatalok szerepeltetésében.
A svéd hiába maradna, a klub vezetőit megijesztette a csatár sérülése.
Berg amondó, hogy nem rúgták ki.
A holland sajtó biztosra veszi a korábbi utánpótlás védő érkezését.
Bonucci biztos volt benne, hogy eljött az ő idejük – a Juventus sztárjai csalódottan értékeltek a BL-döntő után.
A svájci fiatal nem szeretne a padon ücsörögni.
A Unitedben védő De Geát kiváló kapusnak tartja Florentino Pérez.
A Vasas hivatalos közösségi oldalának beszámolójából kiderült, hogy a klub ifjú tehetsége, Berecz Zsombor megnősült.
– Berecz Zsombor megnősült! Sok boldogságot és bőséges gyermekáldást kívánunk az ifjú párnak – áll az angyalföldiek gratulációjában.
Német beszámolók szerint a magyar középpályás három társával egyetemben szabadon távozhat Brémából.
A mellőzött Real-klasszis és a vezetőedző viszonyát tökéletesen mutatja a BL-döntő utáni ünneplés.
Aalesund-Haugesund 1
Jó formában van az Aalesund, ezt ma bizonyítja hazai környezetben is!
Az Aalesund tavaly a középmezőnyben zárt, ehhez képest most jobban szerepel az együttes: a 6. helyen áll 18 egységgel, mindössze három pontos hátrányban a dobogótól. Otthon szeszélyes a gárda (3-0-2), viszont a formájában bízhat: az utolsó öt tétmeccsén veretlen maradt, két kupasikerrel már a 4. fordulót várhatja. A múlt héten Bergenben vizitált, és ért el értékes döntetlent (1-1). A keretben csak egy bekk sérült, a többiek mind bevetésre készen állnak.
A Haugesund az előző kiírásban a 4. helyen zárt, most viszont gyengébben megy a brigádnak. A 13. 12 ponttal, legutóbb április végén nyert bajnokit. A kupában sikerrel vette a legutóbbi akadályt, de hosszabbításban tudott csak győzni egy kiscsapat ellen. Idegenben kiszámíthatatlan, hol nyer, hol veszít (2-0-4). A védelemben és a középpályán lesznek hiányzók (a korábbi Fradi-légiós, Liban Abdi is sérüléssel küzd), a hadrend defenzív lesz (4-5-1), minden bizonnyal a biztonságra törekszik majd Eirik Horneland vezetőedző.
Az Aalesund elkapta a fonalat, és a kissé tartalékos Haugesund ellen folytathatja jó sorozatát. Bizalmat szavazunk a hazaiaknak, tippünk így: 1-es!
Sarpsborg-Molde +2.5! Mindkét csapat betalál!
A rangadótól gólokat várunk – és nem lepődnénk meg, ha a hazaiak győzedelmeskednének…
A Sarpsborg remek szezont fut eddig. A gárda 21 ponttal a 3. helyen állomásozik, otthon erős (4-1-1), és nagyszerű passzban várja nagynevű ellenfelét. A bajnokságban és a kupában is őrzi veretlenségét, második ligáa ellenfelén játszi könnyedséggel lépett át a hétközi kupafordulóban (Kongsvinger 0-4). A szakvezetés két bekket nem tud bevetni sérülés miatt, ugyanakkor két eltiltott alapember visszatér a keretbe. Gólerős gárda a kék-fehér, már 21 találatot jegyez, ez a második legtöbb a ligában.
A Molde megint nem úgy teljesít, ahogy azt elvárná tőle a közvélemény. Az egykori zseniális csatár, Ole Gunnar Solskjær vezetőedzőként egyelőre közel sem olyan eredményes, mint futballistaként… A társulat csak a 7. 17 egységgel, idegenben totálisan szeszélyes, 2-2-2es eredménysorral. A formájában talán bízhatnak Remmerék, ugyanis egy rossz szériát lezártak, az utolsó két bajnokijukat behúzták, és a kupában is továbbléptek. A bajnokságban legutóbb a Stabaek elleni siker áldozatokkal járt, ugyanis két középpályás eltiltott lesz ma. Rajtuk kívül egy támadó nem lehet ott sérülés miatt.
A hazaiaknak 7/4, a vendégeknek pedig 8/3 az over/under mutatójuk. Ma is bízunk a gólokban, és mivel tartalékos lesz a Molde, inkább a hazaiak sikere várható…
AFC Eskilstuna-AIK Stockholm 2
Az újonc eddig nem tudta felvenni az első liga ritmusát, 11 meccsen 4 pontot gyűjtve az utolsó helyről várja a folytatást. Otthon (is) még nyeretlen (0-3-2), és a formája is rossz: sok-sok zakó között másfél hete hazai közegben remizett azért egyet a Hackennel, viszont a Djurgardennél nagyon megégett (4-1). Az AIK 18 egységével az 5., a keretben több van, vélik a szakemberek. Idegenben kellemetlen ellenfél (3-1-1), a védelme stabil, a támadójátékán lenne mit javítani: 11 bajnokin a 8-6-os gólkülönbség elég durván hangzik. Két rangadón van túl: otthon kikapott a Malmőtől, majd viszont ikszelni tudott Norrköpingben – egyik ütközetben sem találtak be a sárga-feketék. Ma viszont az összejön nekik, nagy eséllyel elhozzák a pontokat az Eskilstunától. Tippünk így: 2-es!
A játékos megerősítette, nem fog csapatot váltani, marad az Atlético Madridban.
Örül, hogy pályára léphetett a fináléban.
Többen is kidőltek, de így is sztárok érkeznek hétfőn a Groupama Arénába.
Hárman képviselik a Juventust, ketten a Barcát, egy-egy játékos pedig a Bayernt és a Dortmundot.
A varsóiaknak döntetlen is elég volt a címvédéshez. Vasárnapi légióskörép.
A Puskás is vereséggel folytatta.
Ramos persze rögtön meggyógyult.
A Juventus- és a Real-edző nyilatkozata.
Egy petárda okozott tömegbalesetet.
Mandzukic gólját még emlegetni fogjuk, de Ronaldo ismét ellenállhatatlan volt.
Ronaldo szerzett vezetést a Realnak, aztán megvillant a horvát zseni…
A Juventus veretlenül, míg a Real Madrid egyetlen zakóval jutott el a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjéig. A spanyolok történelmet írnának, ám a „zebrákat” sem szabad lebecsülni.