Nemzetközi foci

Storck rossz hírei: Szalai és Elek sem játszik az oroszok ellen

Sőt, a középpályás Andorra ellen sem léphet pályára. A szövetségi kapitány nem lát veszélyt a fiatalok szerepeltetésében.

Hétfőn este felkészülési mérkőzésen lép pályára a magyar válogatott Oroszország ellen a Groupama Arénába. Bernd Storck szövetségi kapitány vasárnap délután tartotta meg a találkozó előtti hivatalos sajtótájékoztatóját, melyen elmondta, milyen munkát sikerült elvégezni a héten.

– Várjuk már a holnapi találkozót – kezdte a német tréner. Sok fiatal játékossal készülünk, akik holnap lehetőséget is kapnak. Erős csapat az orosz, amely nagyon jól szervezett, gyorsan mennek át támadásból védekezésbe és fordítva. A hátsó ötös láncuk kompakt, ami jó teszt lesz az Andorra ellen. Elek a következő két meccsen biztosan nem játszik, Szalai pedig a holnapi összecsapást fogja kihagyni. Szeretnénk mindent beleadni, és azt a játékstílust folytatni, amit eddig megszokhattak tőlünk a szurkolók. A tapasztalt és a fiatalok játékosok keveréke fog együtt játszani a pályán, nem látok ebben veszélyt, az eddigi edzéseken jó jeleket láttam. Csak azt kell játszaniuk, amit eddig a klubjukban láthattunk tőlük. A fiataloknak még nincs nemzetközi tapasztalatuk, ezért nem lehet megmondani, mennyivel vannak lemaradva a nemzetközi szinttől. Arra lenne szükség, hogy nemzetközi mérkőzéseken szerepeljenek, és így szerezzenek tapasztalatot, de ez nem csak a fiatal játékosainkra vonatkozik. Támogatom a fiatalok szerepeltetését, akiknek holnap meg kell mutatniuk, hogy számíthatok rájuk, helyt állnak és jól játszanak – zárta Storck.

Olvasói sztorik