Nemzetközi foci

Gulácsi: Igyekszünk valamivel meglepni az ellenfeleinket

A kapus szerint felkészültebb a magyar válogatott, mint korábban; Hangya kisebb sérüléssel érkezett Telkibe.

A szerdai Magyar Kupa-döntő után szinte teljessé vált az A-válogatott kerete, már csak Nagy Dominik hiányzik a csapatból, ő vasárnap délután még pályára léphet a lengyel bajnoki címért küzdő Legia Warszawa együttesében. Az oroszok elleni felkészülési mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a játékosok közül a Vasas védője, Hangya Szilveszter, és az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter válaszolt a kérdésekre.

– Jó hangulatban, nagyon profin telt az elmúlt tíz nap, azok a játékosok akik külföldön játszanak és hamarabb befejeződött a bajnokságuk, korábban elkezdték az edzéseket – kezdte a válogatott kapusa. – Az oroszokat már elemeztük, biztos vagyok benne, hogy jól felkészült csapat ellen fogunk játszani, amely már a Konföderációs Kupára készül és az lehet a tét a játékosok számára, hogy a keretbe kerüljenek. Szeretnénk játékban tovább fejlődni és jó eredményt elérni. Két nehéz mérkőzésre számítok, két különbözőre. Az oroszok megpróbálnak majd többet kezdeményezni, de a felállásuk hasonló mint Andorráé. A pénteki vb-selejtezőn nehézséget jelent majd, hogy ezer méter fölötti magasságon, műfüvön lépünk pályára, az ilyen körülményekhez nem vagyunk hozzászokva, ezért is utazunk ki hamarabb. Hazai pályán győzelemmel szeretnénk búcsúzni a szurkolóktól, Andorrán pedig a három pontért hajtunk, hogy amíg lehet, addig versenyben maradjunk a vb-selejtezőn. Kipróbáltunk az utóbbi időben több játékrendszert, ez is egy újabb fejlődési folyamatnak a része, ami a nemzetközi szinthez kell. Igyekszünk valamivel meglepni az ellenfeleket, ehhez jó úton járunk, felkészültebb a csapatunk, mint korábban – zárta Gulácsi.

– Csütörtökön érkeztem meg Telkibe Kleisz Márkkal a Magyar Kupa-döntő után – kezdte Hangya. – Én egy kisebb sérüléssel bajlódtam, bajlódok, de remélem rendben leszek a holnapi meccsre, és harcolni fogok, hogy bekerüljek a keretbe és játszani is tudjak. A kupadöntőben volt egy rossz mozdulatom, és emiatt nem éreztem magam száz százalékosnak, úgy éreztem ha pályán maradok, csak rosszabb lesz, ezért cserét kértem. Tompa fájdalmat éreztem még tegnap az edzésen, de mára már sokkal jobb lett, holnapra száz százalékos leszek. Oldottabban jöttem a válogatotthoz, hiszen már jobban ismerem a srácokat, mint korábban – mondta a Vasas hátvédje.

Olvasói sztorik