Bajnokok Ligája

BL-döntő: több mint ezer sérültje van a torinói pániknak – sokkoló felvételek

Egy petárda okozott tömegbalesetet.

Pánik tört ki szombat este egy torinói téren, ahol futballszurkolók óriáskivetítőn nézték a Bajnokok Ligája döntőjét; a lökdösődésben több százan megsérültek.

A Piazza San Carlón körülbelül húszezer Juventus-drukker nézte a döntőt. A második félidőben a tér közepéről néhány száz ember fejvesztve futni kezdett, pánik tört ki, lökdösődtek az emberek, átgázoltak azokon, akik a földre kerültek.

Az első hírek arról szóltak, hogy a pánikban körülbelül harmincan megsérültek, de az olasz média és több hírügynökség vasárnapra virradóra több száz sérültről adott hírt. Egyes híradások négyszáz, mások még ennél is több, hatszáz sérültről szóltak. A sérültek többségük könnyebb zúzódásokkal és horzsolásokkal úszta meg az incidenst, de öten súlyos sérüléseket szenvedtek, köztük egy hétéves kisfiú is, akit megtapostak a téren.

Szemtanúk szerint egy hangos durranás kelthetett riadalmat. Feltehetően petárda robbanhatott, amit pokolgépes detonációnak gondoltak. Az incidens után sok fekete-fehér Juventus-mezes szurkoló visszatért a törött üvegpalackokkal, elveszített cipőkkel és táskákkal, szeméttel borított térre, és nézte tovább a meccset, mások pedig kétségbeesetten keresték hozzátartozójukat vagy barátjukat. A rendőrség információs pontot állított fel a téren, hogy segítséget nyújtson az elveszettek felkutatásához. Egyes hírek szerint egy hároméves gyereknek is nyoma veszett.

A rendőrség vizsgálja, hogy mi okozhatta a durranást.

A Juventus most hetedszer veszített el BL-döntőt, ezúttal a Real Madridtól kapott ki 4-1-re.

A vasárnap délelőtti beszámolók szerint több mint ezer embert kellett ellátni kisebb-nagyobb sérülésekkel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik