Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Buffon: Még egyszer megpróbálom

Bonucci biztos volt benne, hogy eljött az ő idejük - a Juventus sztárjai csalódottan értékeltek a BL-döntő után.

Mint ismert, szombat este a Real Madrid 4-1-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája döntőjében, ezzel pedig a spanyol csapat az elmúlt négy szezonban már harmadjára nyerte meg a trófeát – míg az olaszok 1996-os győzelmük óta immár ötödszörre maradtak alul a fináléban. A Zebrák élő legendája, Gianluigi Buffon ebből három vesztes döntőnek is részese volt a csapatnál, de a 39 éves világbajnok hálóőr a cardiffi vereség ellenére sem adta még fel azon reményét, hogy elhódítja a “vitrinjéből” még hiányzó BL-serleget:

– Sajnálom, hogy elbuktuk a döntőt, mert idén valami igazán hihetetlen dolgot hajthattunk volna végre. Nagyon nehéz lesz jövőre jobban teljesíteni, de nem lehetetlen. Egy évem még van a szerződésemből, ez pedig azt jelenti, hogy még egyszer megpróbálom megnyerni a csapattal a Bajnokok Ligáját. Emellett célom az is, hogy az olasz válogatottal kijussunk a világbajnokságra, és kiharcoljam a helyem a tornára utazó keretben is – és ahogy korábban is mondtam, a vébé után valószínűleg szögre akasztom majd a stoplist. Majdnem biztosan a 2018-as vébé lesz majd pályafutásom utolsó állomása – nyilatkozta Buffon.

A torinóiak védelmének másik oszlopa, Leonardo Bonucci közösségi oldalán adott hangot csalódottságának:

– Nagyon csalódottak vagyunk mindannyian. Azt gondoltuk és azt reméltük, hogy most végre eljött a mi időnk, de sajnos nem így alakult – emiatt ez a vereség még jobban fáj, mint két éve a Barcelona elleni. Gratulálok a Real Madridnak. Mindezek ellenére én továbbra is büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak vagyok a tagja. Két sorozatot is megnyertünk, a szombati vereség árnyékában sem szabad elfelejtenünk, hogy egy igazán sikeres szezont zártunk. Végezetül: minden tiszteletem a szurkolóké, akik itt vannak, mindig itt voltak és mindig is itt lesznek velünk, győzelemben és vereségben egyaránt – írta a középhátvéd hivatalos Twitter-oldalán.

Olvasói sztorik