A háromszoros Európa Liga-győztes Iborra aláírt.
Az Arsenal szélsője a hírek szerint megkérte Wengert, hogy engedje el.
Nehéz, de nem lehetetlen a magyar bajnok helyzete. Győr mégsem rendez csoportkört.
Csütörtökön Nyonban, az UEFA székhelyén tartották a futsal Európa-bajnoki selejtező play-off körének sorsolását – írja az MLSZ honlapja.
A jövő évi, szlovéniai Európa-bajnokságra már csak négy hely kiadó, a házigazdák mellett eddig az olasz, az azeri, az ukrán, a portugál, a spanyol, a kazah és az orosz válogatott biztosította helyét a tornára. A négy maradék helyre a magyar mellett a horvát, a cseh, a francia, a grúz, a lengyel, a román és a szerb válogatott pályázik: a nyolc csapat négy kisorsolt párharcának győztesei csatlakoznak az Eb-mezőnyhöz.
A francia és a grúz válogatottnak az előselejtezőből érkezve sikerült play-off-helyre verekednie magát a tavaszi selejtezőkön, a többi csapat már az előző években is jó eséllyel harcolt az Eb-szereplésért, többen közülük gyakori résztvevői a tornának.
A csütörtöki sorsoláson a magyar válogatott mellé a lengyeleket húzták ki, a párharcot hazai pályán kezdjük. A párharc első mérkőzését szeptember 10–13. között, a visszavágót szeptember 24-27. között rendezik meg.
A magyar válogatott minden évben megmérkőzik a lengyelekkel a Visegrádi Négyek Tornán, legutóbb tavaly szeptemberben, a szlovákiai Homonnán találkozott egymással a két csapat, akkor a mieink 3-1-re nyerni tudtak. A lengyelek a legjobb csoportharmadikként jutottak tovább a selejtezőből, miután 1-1-es döntetlent értek el a spanyolok ellen, 4-2-re verték Moldovát és 4-0-ra kikaptak a szerb válogatottól.
A pótselejtező párosítása:
Magyarország–Lengyelország
Csehország–Szerbia
Franciaország–Horvátország
Románia–Grúzia
A korábbi U21-es válogatott Vernes Richárd a Honvédtól Zalaegerszegre szerződött.
A huszonhárom esztendős Nikolaosz Joannidisz Olympiakosz-játékosaként kölcsönben játszott a holland élvonalban, a Hansa Rostockban és a Borussia Dortmund második számú alakulatában is.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kínai szuperligában szereplő Kuangcsou Evergrande brazil középpályása, Paulinho a Barcelona egyik nyári kiszemeltje. A kínai klub csütörtökön közleményben jelezte, elutasította a katalánok 20 millió eurós ajánlatát a korábbi Tottenham-játékosért.
– Paulinho 2017 januárjában hosszabbította meg szerződését, és fontos játékosa klubunk hosszútávú projektjének. Ezért klubunk hivatalos választ adott a Barcelonának, melyben elutasítottuk a játékosért tett ajánlatát, ugyanis nem szeretnénk eladni – áll az Evergrande közleményében.
A 28 éves, 41-szeres brazil válogatott Paulinho 2015-ben, 16 millió euróért érkezett a Kuangcsouhoz a Tottenham együttesétől.
Harmincöt millió euróra mondott nemet a spanyol klub.
Zárt kapus lesz a Vác elleni edzőmeccs, melyet állítólag kiemelt biztonsági kockázatú kategóriába sorolt a rendőrség.
Csütörtök reggel nőtt az Olympique Lyon részvényeinek értéke.
A legnépszerűbb fotómegosztó portál manapság az Instagram, amely azonban nem csak képek nézegetésére szolgál, a hátterében ugyanis kőkemény üzlet folyik. A hírességek, celebek, világhírű sportolók ezt próbálják ki is használni, és minél ismertebb valaki, annál többet tehet zsebre a csillagászati fizetése mellett.
Egyes márkák elképesztő összegeket fizetnek, hogy a hírességek az ő terméküket reklámozzák az Instagramon. Az instás posztjaikkal legjobban kereső celebek listáján az első férfi a Real Madrid aranylabdás klasszisa, Cristiano Ronaldo, akinek 108 millió forintnak megfelelő összeget kell kicsengetni egyetlen szponzorált, márkázott posztért, amit az összegért cserébe 106 millió követőhöz juttat el.
Ezzel a poszttal 108 millió forintot keresett CR7:
Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 26., 11:09 PDT
A top 10-be egyébként nyolc nő – a többi között Selena Gomez, Kim Kardashian és Kyle Jenner – fért fel, Ronaldo mellett egyetlen férfinak sikerült még a legjobb tízbe bekerülnie. LeBron James NBA-csillag a tizedik, egy posztja „csupán” 32 millió forintba kerül. Mondjuk az ő követőinek a száma még a 32 milliót sem érte el.
A magyar válogatott támadó 2019-ig meghosszabbította szerződését a Hoffenheim csapatával.
A Fire 2-2-es döntetlent játszott a Portland Timbers vendégeként.
Ahogy megjósolták, az andorrai zakó után odalett Bernd Storck csapatának jó pozíciója.
A belga csatár 75 millió fontért vált klubot.
A Chelsea-ből érkező legenda azonnal népszerű lett az Aston Villa-focisták körében.
Csütörtökön két magyar csapat léphet tovább az Európa Liga-selejtezőben.
További egy évvel toldotta meg szerződését.
Nápoly díszpolgára lesz Diego Maradona, az SSC Napoli egykori labdarúgója.
– Azt mondják, az ember nem érheti el a kezével a mennyországot. Én Nápolyban megérintettem – írta kedden Facebook-oldalán az 56 éves, legendás argentin játékos, aki 1984 és 1991 között volt a dél-olaszországi klub futballistája, s az egyesület vele érte el története mindkét bajnoki címét (1987, 1990).
A világbajnok Maradonát a városban a mai napig hősként tisztelik. A szerda esti ünnepségre 30 ezer embert várnak.
Az elnök tagadja a homofób vádakat.
Szerencsére sértetlenül mászott ki a járgányból.