NB I

Görög csatárt igazolt a Diósgyőr

A huszonhárom esztendős Nikolaosz Joannidisz Olympiakosz-játékosaként kölcsönben játszott a holland élvonalban, a Hansa Rostockban és a Borussia Dortmund második számú alakulatában is.

Tovább erősödött a DVTK: ahogy a klub honlapján olvasható, szerződést kötöttek Nikolaosz Joannidisszel. A támadó Németországban született, játszott az Olympiakoszban, az Aszterasz Tripoliszban, több német együttesben (Hansa Rostock, Dortmund II) és a holland Zwolléban is.

– Mivel tudom, hogy Dortmundban is ugyanazt a filozófiát próbálták megvalósítani, mint amit mi is szeretnénk, ez volt az egyik döntő tényező a leigazolása előtt – mondta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. – Személyében egy olyan csatár érkezik hozzánk, aki azokat a játékelemeket, amiket mi kérünk, már ismeri, a korábbi tapasztalatai alapján újra fel tudja majd frissíteni, és biztos vagyok abban, hogy nagy hasznunkra lesz.

Olvasói sztorik