NB I

Menekül a balhé elől az Újpest?

Zárt kapus lesz a Vác elleni edzőmeccs, melyet állítólag kiemelt biztonsági kockázatú kategóriába sorolt a rendőrség.

Beszámoltunk róla, hogy elsöprő erejű tiltakozástterveznek az újpestiek, amiért a klub megváltoztatta a címerét. A drukkerek a Hungarian Fanatics Facebook-lapján fakadtak ki, és fogalmaztak meg igen-igen kemény kritikát.

Kiderült, a lila-fehér hívek első számú ellensége nem más, mint Gyarmati Eszter ügyvezető, aki a kritikusok szerint „mindig is egy olcsó szélhámos élősködő volt a klub körül”. A szurkolók „senkiházi belgának” nevezték az egyesület tulajdonosát, miközben kijelentették, „az új címert a klub megszállásának jelképeként értékeljük és amíg ez a címer van, addig ez a klub megszállás alatt áll.”

Az elégedetlenkedők szombat 16 órára tiltakozást szerveztek a Szusza-stadionba, ahol két órával később az NB I-es csapat a Váccal vív felkészülési mérkőzést. Méghozzá nézők nélkül, a klub ugyanis a rendőrségre hivatkozva nem engedi be a drukkereket.

Amint az ujpestfc.hu oldalon olvasható, a rendőrségnek minősítenie kellett az összecsapást, amely így kiemelt biztonsági kockázatú kategóriába került. „Ezáltal olyan biztonsági követelményeket támasztottak felénk, amelyeket egy edzőmeccs megrendezése miatt nem szeretnénk vállalni – magyarázza a klub. – Ezt figyelembe véve, illetve hogy játékosaink csak a játékra tudjanak koncentrálni, és minél jobban el tudják sajátítani a Nebojsa Vignjevics által kért taktikai elemeket, a felkészülési mérkőzés zárt kapuk mögött fog zajlani.”

Nehéz elképzelni, hogy a Vác elleni ütközet alaphangon túlságosan tüzes lenne, így inkább arról lehet szó, a vezetők a tiltakozó szurkolóikat akarják kirekeszteni…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.