A Vasas újabb sikert aratott újpesti albérletében.
A 86. percben még kettővel mentek a lilák, mégsem nyertek a Vidi ellen.
Kijózanító pofont, és öt gólt kapott a Mezőkövesd az OTP Bank Liga 3. fordulójában.
Bronzérmes lett a magyar női válogatott a Balatonfüreden rendezett Balaton Kupán, miután a vasárnapi helyosztón 3-2-re legyőzte Romániát.
A magyar szövetség (MLSZ) beszámolója szerint a román együttes a 38. percben szerzett vezetést, majd az 56. percben megduplázta az előnyét. A házigazda Csiszár Henrietta révén a 72. percben szépített, majd Nagy Ágnes góljával a 82. percben egyenlített. A győzelmet érő gól Csiszár érdeme, aki fejesével a 84. percben eldöntötte a bronzmeccset.
„A csapat nem először mutatta meg, hogy hatalmas szívvel tud küzdeni, és vesztes állásból képes megfordítani egy meccset” ‒ nyilatkozta Markó Edina. A szövetségi kapitány szerint ugyanakkor jó lenne, ha csapata azt is megtanulná, „hogyan lehet megszerezni és megtartani a vezetést” már a mérkőzés elejétől.
A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar válogatott pénteken 1-1-es döntetlent játszott Szerbiával, majd a tizenegyes-párbajban alulmaradt.
A „safe standing” engedélyezéséhez törvénymódosításra sem lenne szükség.
Már orvosi vizsgálaton vesz részt a támadó.
Aláírt a 19 éves játékos.
Sajtóinformációk szerint már mindenben megegyeztek a felek.
Honfitársaink vasárnapi szereplése határainkon túl.
Megfogyatkozhat hátul a katalán együttes.
A párizsi klub állítólag nem csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér.
Ernesto Valverde már sejti, hogy elveszíti-e egyik legjobbját a Barcelona.
Elképesztő húzás: világsztárra hajt a kiscsapat.
Ritkán látni ekkora gólt.
Mozgásban a nemzetközi futballpiac – egyetlen igazolási hírről se maradj le! Itt a PLETYKAFÉSZEK.
Akár már ma bejelenthetik az érkezését.
Reménytelen volt a helyzet Rotterdamban.
Hosszú idő után először posztolt a botrányhős.
Kicsit sokat szerepelt a spori az El Clásicón.
Elképesztő igazolás lehetőségét szellőztette meg a Marca.
Nem tudták tartani a védők a DAC játékosát.
Korábbi aranylabdás is betalált Nikolicsék bajnokságában.
Bődületes bomba huszonnyolc méterről, majd mesteri gólpassz Rabiot-nak.