NB I

Magyar válogatott védővel erősített a Videoton – hivatalos

Aláírt a 19 éves játékos.

Ahogyan azt a Rangadó.hu elsőként jelezte, a Puskás Akadémia FC és a Videoton FC megállapodásának értelmében a Videoton játékosaként folytatja pályafutását Tóth Bence. A fiatal középhátvéd 1998. május 25-én született, pályafutását Veszprémben kezdte, majd 2012 elején Győrbe került. A Puskás Akadémia utánpótlásához a 2014/2015-ös szezon elején érkezett, alapember volt az összes korosztályos csapatban, 2015 novemberében pedig bemutatkozott az NB III-as tartalékcsapatban is. A 2016/2017-es szezonban, az NB II-es aranyérmes együttesben 23 bajnokit játszott, ezeken két gólt szerzett, 2017 júniusában pedig bemutatkozhatott a magyar válogatottban is. Tóth Bence 2021. június 30-áig érvényes szerződést írt alá klubunkhoz – írja a vidi.hu.

– Bence már tapasztaltabb, mint azok az ifjú társai, akik korábban érkeztek, hiszen egy szezont végigjátszott a felnőttek között és bemutatkozhatott a magyar válogatottban is, ezzel együtt még mindig egy nagyon fiatal, nagyon tehetséges belső védőről van szó, aki szép pályafutás előtt állhat. Már a télen le szerettük volna igazolni, örülök, hogy most létrejöhetett ez a transzfer, érkezésével még tovább nőtt a szakmai stáb variációs lehetősége a hátsó sorban. Nagy segítség Bencének, hogy tapasztalt, válogatott labdarúgóktól tanulhatja el a „hátvédszakmát”, négy évre írt alá klubunkhoz. Hosszú távon számolunk vele, hiszen övé a jövő – nyilatkozta új igazolásunkról Kovács Zoltán sportigazgató.

– Fiatalként tudom, hogy nehéz lesz bekerülnöm a Vidi első csapatába, de az a célom és azért dolgozom majd az edzéseken, hogy minél hamarabb bemutatkozhassak az NB I-ben. Sok rutinos játékos van a csapatban, Juhász Rolandtól és a többiektől biztosan sokat tudok majd tanulni. Hosszú távon szeretnék stabil csapattag lenni, de tisztában vagyok vele, hogy ez rengeteg munkával jár majd. Az előző szezonban ősszel Szijjártó István balhátvédként számolt velem, tavasszal Pintér Attilánál kerültem vissza az eredeti pozíciómba, középre. Otthonosabban érzem magam középen, persze a védelem szélén is szívesen játszom. Természetesen követtem a Vidi szereplését az elmúlt időszakban, az új szakmai stábról is csak jókat hallottam, már nagyon várom, hogy hétfőn csatlakozni tudjak a csapathoz és elkezdjük a közös munkát – mondta a szerződés aláírása után Tóth Bence.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik