NB II

Ismét felütötte felét a pénzbaj

Szalai Tamás szerint nem titok, hogy a ZTE-nél két és fél hónapja nem kaptak fizetést.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Kaposvár II és a BKV Előre elleni siker után hidegzuhanyként hatott a zalaegerszegi szurkolókra a Puskás Akadémia ellen 3-0-s vereség. Tapintható volt a feszültség, azonban az NB II Nyugati-csoportjának legutóbbi, tízedik fordulójában ismét győzelemnek örülhetett a ZTE FC, hiszen három góllal nyert Sopronban. Bár három rutinos játékos, Vlaszák, Kocsárdi és Budovinszky is kimaradt az együttesből, a 32 éves középpályás, Szalai Tamás továbbra is alapembernek számít, és az SVSE otthonában ő viselte a csapatkapitányi szalagot is. A Rangadó.hu érdeklődésére hangsúlyozta, jó mérkőzést vár szombaton, a Baja ellen is, és elárulta, hogy két és fél hónapja nem kaptak fizetést.

– Sopronban végre a ZTE-nek jött ki jobban a lépés. Minek köszönhető a háromgólos győzelem?
– A meccs előtt arról beszéltünk a srácokkal, hogy ez a mérkőzés vízválasztó lehet, hiszen azonos pontszámmal álltunk, mint a Sopron. Készültünk rá, hogy ellenfelünk hozzáállása is hasonló lesz – mesélte Szalai Tamás. – Az első félidőben ennek megfelelően inkább taktikai csata folyt, és nem alakult ki valami nagy játék. A második félidőben az első gólunk meghatározta a meccs kimenetelét, és végül sima győzelem lett belőle.

– Kocsárdi és Budovinszky sem játszott. Ez lesz az összeállítás a Baja ellen is?
– Az edzőnk három embert kihagyott a Puskás Akadémia elleni kezdőből, és ez bejött, de azt nem tudom, hogy él-e a győztes csapaton ne változtass elvvel. Még nem tudjuk a kezdőcsapatot, de én is kíváncsian várom. Kovács Gergő piros lap miatt biztos nem játszhat.

– Tíz meccs alatt öt kiállítás. Nem sok ez egy kicsit?
– Szerencsétlen helyzet, hogy így alakult, de nem tulajdonítok ennek különösebb jelentőséget.

– Az SVSE ellen ön volt a csapatkapitány. Végleges döntés, vagy csak helyettesítés?
– Vagyunk páran a csapatban, idősebbek. Alapvetően Kocsárdi Gergely a csapatkapitány, vagy Vlaszák Géza, de egyikük sem játszott, és én jöttem a sorban, egyébként nem szoktam csapatkapitány lenni, most voltam először.

– Mit vár a bajaiak elleni meccstől? Nem árt vigyázni velük…
– Csak a győzelem lehet a célunk, de mindenképpen vigyáznunk kell. Fiatal csapat lesz az ellenfelünk, amely a szezon elején nehezen állt össze, és ez meglátszott az eredményeiken is, de azóta produkáltak néhány meglepő eredményt, például megverték a Gyirmótot. Tudjuk, hogy hozzánk sem feltartott kézzel érkeznek, biztosan jó meccs lesz.

– Ami az anyagiakat illeti, azt hallani, ismét vannak problémák a ZTE-nél…
– Nem titok, vannak csúszások, jelenleg két és fél hónap. Bízunk a vezetőségben, hogy mielőbb megoldódnak a gondok. Ma is kaptunk ígéretet, hogy érkezik utalás a számlánkra, reméljük, tényleg így lesz.

Olvasói sztorik