Imádjuk az extrém helyzeteket
– hirdette az egyik magyar szurkoló pólója, a feliratot bő két órával a 3-0-ás horvát győzelmet hozó Eb-selejtező után szúrtuk ki abban a parkolóban, amelyet amolyan szurkolói zónának neveztek ki a vendégdrukkerek számára.
Van egy sejtésünk, hogy a Splitbe ellátogató 1500 magyar szurkoló nagy része sokkal többet fog mesélni a meccs előtti és utáni kellemetlenségekről, mint magáról a zakóról, bár tény, a viccgólokat összehozó válogatott is tett róla, hogy maradandó élmény legyen a találkozó.
Még a magyar-horvát határátkelő felé autóztunk, amikor már baljós előérzetünk volt, ahogy szembejött a hír a szerda esti balhéról, amely után öt horvátot és egy magyart kapcsoltak le, egy honfitársunkat pedig kórházba szállítottak.
Ezek után kicsit sem lepődtünk meg, hogy a határ horvát oldalán az összes magyar autót félreállították, és végignézték a táskákat pirotechnika után kutatva. A mi cuccainkat is tüzetesen átvizsgálták, az egyik igazán lelkiismeretes horvát határőr még az üres szemüvegtokomat is lecsekkolta, míg társa a fotós kolléga savlekötő gyógyszerét méregette rosszalló pillantásokat lövellve.
A félreállított járművek mellett vesztegelt öt magyar busz is, mint később kiderült, hajnali ötkor indultak, náluk is mindent átvizsgálták, a rövid italokat például elkobozták,
Split felé közeledve az összes benzinkútnál és pihenőhelyen láttunk legalább egy rendőrautót, 160 kilométerre a célállomástól pedig már éreztették velünk, hogy fontosak vagyunk, mert a rendszámunkat is felírták. Sőt, a középkorú férfi a három betű és három szám után feljegyzése után azt is megtudakolta tőlünk, van-e netán valami problémánk, de el kellett keserítenünk, mivel csak azért vesztegeltünk, mert a wifi routerünkbe próbáltunk sokadszorra is életet lehelni.
A Split előtti fizetőkapunál egy fél másodpercre elhittem, hogy minket nem fognak kiszedni, ha elmagyarázzuk, hogy csak tudósítani szeretnénk a meccsről, de a helyieket nem igazán érdekelte, mi járatban vagyunk, látták, hogy magyar a rendszám, így ugyanúgy félreállítottak minket, mint a többieket.
Az előttünk álldogáló autó mellett egy négyfős magyar csapat éppen egy tagbaszakadt horvát rendőrrel diskurált, és azon mulattak, hogy emberünk a nászútját mondta le azért, hogy szolgálatot teljesítsen a meccsen, de ő erre csak annyit reagált, hogy „kit érdekel”?
„A Hajduk hazai meccsein mindig balhé van, mindegy, hogy a Rijeka vagy a Dinamo Zagreb az ellenfél. Ne legyen az igazam, de a spliti ultracsoport, a Torcida szerintem arra készül, hogy félbeszakítsa a meccset” – jósolt a magyarokkal kedélyesen csevegő rendőr, aki azt is megosztotta velünk, hogy a pirotechnikát is simán be lehet csempészni a stadionba, csak a megfelelő testnyílásba kell helyezni.
Egy másik magyar csoport tagjai azon sajnálkoztak, hogy milyen jó ötletnek tűnt hirtelen felindulásból jegyet venni, és eltervezni, hogy lehet majd várost nézni és fürdeni a 23 fokosnak mondott Adriában, ehhez képest a biztonsági intézkedések áldozatai lettek.
Az még hagyján, hogy most így vigyáznak ránk, de mi lesz a meccs után? Mondjuk, ha nyerünk, maradhatunk a stadionban, főleg, ha még sör is van. De ha nincs sör, akkor kitörünk
– viccelődött a négyes csókakői tagja, aki ekkor még nem is sejtette, hogy szinte a jövőbe látott.
A magyar autókat végül konvojban vitték be Splitbe, és meg kell hagyni, a város egy pillanat alatt levett minket a lábunkról a lélegzetelállító panorámával, egyik oldalon a tenger, a másikon a Mosor-hegy segített rá az amúgy sem ronda látványra.
A horvátok egyébként meglehetősen ad hoc módon oldották meg a vigyük be a magyarokat a városba feladatot, a forgalom megállítása ugyanis úgy nézett ki, hogy egy kisbusz a sor elejére vágott, majd az ablakon kilógó rendőr vadul integetett, hogy most szépen mindenki álljon meg, mert jönnek magyarok.
Hogy a horvátoknál egy válogatott meccs mindenkit megmozgat, azt nem volt nehéz összerakni útközben, egyrészt mindenki büszkén feszít az eredetinek a töredékébe kerülő replikamezekben, ráadásul láttunk olyan helyit, akit a mankózva sántikálás sem tartott vissza attól, hogy ott legyen a Poljud-stadionban.
Amíg a horvátok már órákkal a kezdés előtt ettek, ittak, énekeltek egy rezesbanda kíséretében a stadion környékén, addig a magyarok a kézilabdacsarnok, a Spaladium Arena szomszédságában található lepukkant gyárépület parkolójában várakoztak, miközben a rendőrökhöz csatlakozó szervezők igyekeztek mindenki figyelmét felhívni, hogy óvatosan töltsék magukba az alkoholt, mert öt ezrelék fölötti alkoholszint már szabálysértésnek számít és súlyos büntetést von magával.
A város határában a rendőrök még azt ígérték, mindenkinek segítenek a parkolóból eljutni a szállásig, de ez az ígéret káoszba fulladt, nekünk viszont szerencsénk volt, mert az akkreditáció amolyan mindent vivő kártyaként funkcionált, így simán elkutyagolhattunk a stadiontól 10 percre lévő szállásig, majd elvegyülhettünk kicsit a hömpölygő horvát tömegben.
Kemény meccset várok, ha fogadnom kellene, arra tennék, hogy két vagy három gól lesz. Hogy ismerek-e magyar játékost? Persze, Puskást! Szczesny nem magyar? Ááá, lengyel, okés. És Nedved? Ja, ő meg cseh. Hallottuk mi is, hogy egyesek balhétól tartanak, de ez csak duma, nem lesz semmi! A hazafiasság büszke érzése viszont egész meccs alatt kézzelfogható lesz a stadionban
– magyarázta az általunk kérdezett horvát fiatal.
Vele ellentétben a hercegovinai Mostarból érkező négy srác Dzsudzsák Balázs és a válogatottságot korábban lemondó Nikolics Nemanja nevét is bedobta, amikor a magyarokról kérdeztük, bónuszként pedig a Honvéd agyontetovált horvát légiósát, a Splitből induló Tonci Kukocot is megemlítették. A 4-0-ás horvát kiütésre tippelő társaság egyik tagja a pár perces beszélgetés kezdetén még sörrel kínált bennünket, majd amikor azt köszönettel visszautasítottuk, egy csokit odaadva villantotta meg vendégszeretetét.
A vendégszeretetről másfajta élményeket gyűjtöttek a már említett öt busz utasai, akiket lépten-nyomon megállítottak, és rengeteget kellett várakozniuk, így végül nagyjából másfél órával a kezdés előtt érkeztek meg a helyszínre. Az egyik sofőr arról panaszkodott, hogy a késői érkezésük miatt nem lesz meg az előírt 9 órás pihenőidejük, mivel a meccs után indulnak is vissza Magyarországra, ahol a szabály megszegése miatt ellenőrzés esetén akár 800 ezres bírságot is a nyakukba akaszthatnak.
A Frankfurtban dolgozó Ferenc úgy érezte, a horvátok tudatosan tartották fel az öt busznyi drukkert azzal a céllal, hogy minél kevesebb időt töltsenek a városban, ezáltal nem kell őket folyamatosan szem előtt tartani.
„Voltam Nagyszombaton is tavasszal, a szlovákoknál szinte semmi ellenőrzés nem volt, most viszont az úton mindenkinek szétpakolták a táskáját. Havonta egy hetet töltök otthon, abból két napot rászántam erre az útra, volt is otthon egy kis morgás, de végül elnézte a párom, hogy eljövök a meccsre, ő pedig otthon marad a 3 hónapos kislányommal. A Fradi-táborral Zágrábban leszurkoltuk a Dinamót, Barcelonában is jobb hangulatot varázsoltunk, mint az Espanyol-drukkerek, és valami azt súgja, most is elég hangosak leszünk. Magyar vagyok, ha egy rakás gólt kapnánk a horvátoktól, az sem venné el a kedvem attól, hogy legközelebb is elutazzak a csapattal” – villantotta meg Ferenc egy igazi fanatikus lelkivilágát.
A szurkolókon tényleg semmi nem múlt, a lelátón volt a legkisebb különbség, és ez még úgy is igaz, hogy a horvátok mindent elkövettek, hogy a közönség már a kezdés előtt fél órával lázba jöjjön. Egymást érték a Dalmáciát, valamint az országot éltető dalok, amit mindenki teli torokból üvöltött a lelátón, a helyi DJ és a szurkolók közösen olyan atmoszférát teremtettek, hogy az ember ellenfélként is libabőrös lett.
Olyan szenvedély és imádat áradt Luka Modricék felé, ami már-már a személyi kultusz szintjét súrolta, nehéz lenne Európában olyan nemzetet találni, amely hevesebb érzelmeket táplál a sajátjai iránt, mint a horvát, pedig korábban pont Modriccsal kapcsolatban lehetett olvasni, hogy zűrös bírósági ügye miatt sokak szemében romlott a megítélése.
A meccs első izgalmas jeleneténél a horvát irányító kapáslövése méterekkel ment el a magyar kapu fölött, mégis 30 ezer néző tapsolt hatalmas elánnal, majd pár perc múlva már a Luka, Luka rigmus hallatszódott, amikor Kádár Tamás óriási hibáját gólra váltotta a tavalyi aranylabdás.
Én még a magyar szektort figyeltem, ahova a készenléti rendőrök nyomultak be ismeretlen okból, és már csak a labdaszerzés utáni hangorkánra kaptam fel a fejem, a hatalmas hibát csak utólag láttam videón, de úgyis épp elég sokkoló volt.
Idegenben már megint úgy játszunk, mintha be lennénk ijedve
– állapította meg mellettem az erdélyi kolléga, és sajnos igaza volt, a második gól előtti Lovrencsics-bénázás, valamint Petkovic pofátlan sarkazása pontosan visszaadta, mennyire ellentétes lelkiállapotban volt a két csapat. Ritkán van olyan, hogy Splitben egy zágrábit ünnepeljenek, de a magyar védelem hőst csinált a korábban Olaszországban is légióskodó Petkovicból, aki 42 perc alatt megduplázta a válogatottbeli góljainak számát.
Croatia, full of life, vagyis Horvátország, teli élettel, hirdette a szünetben a helyi országimázs-videó, ami tökéletesen leírta a meccset is. Ha készült volna magyar videó is, annak a Magyarország, remény nélkül címet adtuk volna.
A meccs egyetlen mókás momentuma az volt, hogy élőben hallhattam a zuti kartont, azaz a sárga lapot horvátul, amit anno még a legendás Vitár Róbert égetett bele a memóriámba közvetítései során, ugyanúgy, mint a Martina Hingisre használt és egészen érdekes hangsúllyal előadott svejci kislány kifejezést.
Kleinheisler kiállításánál azt hittük, még csúnyább lesz a vége, de a horvátokból előjött a mediterrán vér, nem akartak még jobban kitömni minket, inkább pihenő fokozatra kapcsoltak. A hangulat már adott volt, de a helyi születésű szövetségi kapitány, Zlatko Dalic tudta, hogy lehet még ezen is emelni, úgyhogy lecserélte Modricot, akit az egész stadion állva éljenzett.
A horvátok pedig ott folytatták, ahol abbahagyták, előbb buliztak a már jól ismert slágerekre bent a stadionban, majd kint a környékbeli kocsmákban is, amelyek alighanem az éves bevétel jelentős részét most söpörték be.
„Más meccs volt a mostani, mint a budapesti, akkor nem volt rendben a csapat önbecsülése, most ellenben látszott, hogy milyen az igazi csapatszellem. Nálatok pedig, ahogy hallottam, négy fontos ember is hiányzott, és ez látszott is a pályán, nem volt meg az összhang. Rég volt válogatott meccs Splitben, féltünk, hogy mi lesz ebből, mert az UEFA mindig keményen bánik velünk, de a sok biztonsági előkészület megtette a hatását. Azt kérdezed, hogy tényleg a jugoszláv korszak miatt ilyen jók a horvátok a csapatsportban? Igen, akkor kiemelt támogatás jutott ezeknek a sportágaknak, de futballban nem lehet hátradőlni, továbbra is a folyamatos fejlődést kell szem előtt tartani, nehogy más nemzetek megelőzzenek minket” – darálta az általunk megkérdezett horvát drukker, Zoran.
Amíg a győztes fél szurkolói sörrel és csevapcsicsával vezették le a meccset, a magyarokat jó darabig a stadionban tartották, aztán buszokkal vitték őket vissza a parkolóba, ahol nemcsak a vereség miatt volt morcos a többség.
„Ha egy szóval kellene jellemeznem a szervezést, azt mondanám: katasztrófa. Kezdődött azzal, hogy a fizetőkapu után kiszedtek minket, és azt ígérték, a parkolóba kísérnek, majd onnan elmehetünk a szállásra. Ahogy ideértünk, utána viszont azt magyarázták a rendőrök, hogy nem távozhat senki. A stadionban nem volt büfé, az egyik szervező próbált vizet szerezni és osztani, majd a félidőben Uberrel eljöttünk, gondoltuk, elmegyünk a szállásra, ha már kifizettünk érte 45 ezer forintot, beitalozunk és megnézzük a második félidőt. De így sem engedtek el minket saját felelősségre sem, és ami a legszebb, azt mondták, hagyjuk itt az autót reggelig, bár ők semmit nem tudnak tenni érte, hogy ne érje kár, mert az nem az ő dolguk.
Még a meccs volt a legkisebb baj, ami előtte és utána történt az sokkal rosszabb, egy hajón lévő menekültnek több joga van, mint amennyi nekünk volt itt
– sorolta a sérelmeit Zoli, Márk és Tomi, akikkel a szlovákok elleni vereség után is összefutottunk, így kvázi régi ismerősként köszöntöttük őket.
Azt mondták, Sallai és Gulácsi teljesítménye volt egyedül pozitív a meccsen, és bár ez a kaland most rosszul sült el, a címer az címer, a zászló az zászló, ha tudnak, legközelebb is mennek idegenbe.
Egy Londonból érkezett társaság is zaklatott állapotban volt, elmesélték, ők már Svájcban és Portugáliában is éltek át hasonlóan megalázó helyzetet válogatott meccs után.
Egyik táborral sem bánnak így, de velünk mindent meg lehet csinálni
– hangzott a velős konklúzió, és főleg azt nem értették, miért kísérték el őket a belvárosból a parkolóhoz a rendőrök, amikor előtte magyar mezben gond nélkül mászkálhattak és gyönyörködhettek a városban, miközben a horvátokkal nem volt semmi inzultus, sőt, lepacsiztak velük.
Voltak, akik azon akadtak ki, hogy már 11-re Splitbe értek, de délután 3-ig a parkolóban váratták, majd két órán át buszoztatták őket, amikor egy csoportnyi magyarnak igyekeztek megtalálni a szállását. A rendőrök nagy része nem tudott angolul, így aztán a kommunikáció nem volt túl hatékony, valójában kész csoda, hogy nem alakult ki lincshangulat, mert a szurkolók türelmét rendesen próbára tették.
Beszéltünk olyan családdal, ahol az egyik gyerek cukros, és már pánikban volt, mert az inzulint be kellett volna adni neki, csakhogy ehhez el kellett volna jutni a szállásra, amire sokáig nem volt esély.
Az FTC-drukker Attilának már félidőben elege lett a látottakból, úgy volt vele, mivel a lefújás után indulna haza, inkább időt spórol, de ő sem jutott ki a parkolóból. Ő úgy tudja, volt büfé a stadionban, csak éppen hiába, mert nem engedték ki a magyarokat a szektorból.
„Annak örülnek, amikor nyáron itt költjük a pénzünket, most meg úgy bántak velünk, mint az állatokkal. Már rég el lehetett volna engedni a Magyarországra visszatérő szurkolókat, ez inkorrekt megoldás, és szomorú, hogy az MLSZ ennyire nem törődik azokkal, akik időt, pénzt, energiát nem sajnálva kiutaztak ide. A meccset inkább hagyjuk, ezek profi játékosok? Gyerekcsapat nem kap ilyen gólokat! Néha olyan érzés, mintha a játékosoknak teher lenne, hogy játszaniuk kell a válogatottban”
Éjjel egykor végül az első buszok rendőri felvezetéssel elindultak hazafelé, aztán nem sokkal később a Splitben megszállók is felkerekedhettek, hogy elfoglalják szobáikat, ezzel zárult a csapatot elkísérő szurkolók hosszú és viszontagságos napja.
De hogy valami jó is legyen a végére, a szlovák-walesi meccs döntetlen lett, így valamennyi esélyünk még maradt, úgyhogy a bátrabbak kezdhetnek szervezkedni Cardiffba, sörben ott biztosan nem lesz hiány és a szurkolóik pesti viselkedését látva balhétól sem kell tartani.
