Lehet a horvátoknak vb-ezüstérmük és aranylabdás Luka Modricuk, jöhetnek a walesiek a minden idők egyik legbravúrosabb gólját szerző Gareth Bale-lel, azt már a decemberi sorsolás után tudni lehetett, hogy a magyar szurkolók számára a szlovákok elleni csata lesz az év legfontosabbja.

Amikor kiderült, hogy a két válogatott egy csoportban brusztol majd a továbbjutás reményében, a magyar drukkerek nagyjából úgy reagálhattak, mint a Futball faktor című filmben a Chelsea huligánjai, amikor megtudták, hogy a szívből gyűlölt Millwallt kapták az FA-kupában.

A szlovákokat divat utálni, ahogyan a románokat is, pár éve Bukarestben, Dárdai Pál első válogatott meccsén a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az érzés kölcsönös, és ez nem csak abból derült ki, hogy leköptek, mert örülni mertem Dzsudzsák Balázs góljának, hanem abból is, hogy a 90 perc alatt végig tapintható volt a gyűlölet az egész stadionban.

Kíváncsian vártuk, ezek után mit tapasztalunk majd a szlovákoknál, és a rengeteg elütött állat, valamint az autóút mellett sorjázó fejfák miatt kissé sokkoló utazás után felüdülés volt, hogy a recepciós kedvesen fogadott minket. Igaz, gyorsan hozzátette, neki a foci nem téma, ha sport, csakis a túrázás és a röplabda jöhet szóba.

“Oh, 40 crazy people!” – vagyis 40 őrült ember, felelte, amikor azt kérdeztük, vannak-e még rajtunk kívül a szálláson magyarok, és végszóra meg is érkezett egy honfitárs, aki Rozsnyóból ruccant át a társaival.

“Sanszos, hogy ki fogják fütyülni a szlovák himnuszt, pedig nem lenne jó, ha büntetés lenne a vége!” – hangzott a felvidéki szurkoló előrejelzése, de nagy meglepetést ezzel azért nem okozott.

A meccs természetesen kiemelt kockázatúnak számított, és még csak félúton voltunk a stadion felé, amikor fülsértő szirénázásra kaptuk fel a fejünket, de mielőtt elkezdhettünk volna agyalni, mi is történt, kiderült, hogy csak egy tűzoltóautó használta a megkülönböztető jelzést.

Ekkor még nagyjából négy óra volt a kezdésig, de gyorsan előkerültek a védőfelszerelésük révén Robotzsarunak is beillő rohamrendőrök, rövid idő alatt három egységbe is belefutottunk, és mindegyik más színű karszalagot viselt.

A rendőrök közül néhányan maszk mögé bújtak, márpedig a fekete csuklya és a szlovák rendőrség az 1992-es Slovan-Fradi balhé óta nem túl kellemes párosítás, erősen bíztunk benne, hogy a karhatalom erőfitogtatása ezúttal kimerül abban, hogy néhányan peckesen lóbálják a kezükben a gumibotot.

Szotyi és tökmag nélkül nincs futballmeccs, a fotós kolléga kapott is egy kóstolót a magyarul is beszélő árusoktól, akik nekünk és a közben befutó, jegyre ácsingózó négyfős debreceni különítménynek is elmondták, hogy csak óvatosan, mert Nagyszombat nagyon bunyós város.

Balhé van a templomnál

– kapta a fülest az egyik debreceni, mire próbáltunk segítséget kérni a szotyiárustól, hogy ugyan igazítson már útba minket, merre is lehet az a templom.

A válasz felért egy rögtönzött történelemórával, a korrepetálás lényege az volt, hogy közelebbi koordinátákra lenne szüksége a navigáláshoz, merthogy Nagyszombatot csak kis Rómának hívják a sok templom miatt.

Nem estünk kétségbe, szemfülesen rácsatlakoztunk egy felvidéki magyarokból álló csoportra, akik egyből kifaggattak, hova is írunk, és végül nem jutottak dűlőre abban, hogy kedvelnek minket (Sokat olvasunk titeket) vagy annyira mégsem (Lassan le kéne morzsolódnotok).

Három és fél órával a meccskezdés előtt előbb az Éjjel soha nem ér véget, majd az Utálunk, szar Szlovákia! kezdetű rigmus csendült fel, ebből már tudtuk, hogy helyben vagyunk. Nagyszombat főterén a fekete volt az uralkodó szín, az egyik oldalon a magyar ultrák iszogattak, reménykedtek és hangoltak, a másik oldalon a marcona rendőrök figyeltek kihegyezett érzékszervekkel.

Tudod miért jöttem? Verekedni, a tótokat szétszedni

– indított erősen a főtér egyik kávézójában egy kissé kapatos magyar drukker. Harcias honfitársunk után visszatértünk a felvidéki csoporthoz, hogy megtudjuk, hogyan élik meg ezt a különleges alkalmat.

“Egyértelmű, hogy ez az év meccse és szlovákiai magyarként még jobban átérezzük ezt. Végre elfoglaljuk Nagyszombatot, rég volt már ilyen. Hogy miért pont itt rendezik a meccset? Lehet ebben némi rafinéria, úgy okoskodhattak a szövetségben, hogy az itteni tábor a legerősebb, és emiatt kevesebb magyar jön majd el. De látjuk mi van, a nagyszombatiak ki sem mernek jönni” – magyarázta felváltva Attila és Rozália.

Szóba került a szlovákiai elnökválasztás is, azt mondták, drukkolnak az első fordulót fölényesen megnyerő Zuzana Caputovának, ő az első olyan szlovák politikus, aki magyar nyelven is megköszönte a szavazatokat. Nincsenek viszont túl jó véleménnyel Bugár Béláról, a Most-Híd elnökéről, aki szerintük sokaknál elvágta magát, amikor kijelentette, egy Slovan-FTC meccsen a pozsonyiaknak drukkolna.

Na, de hagyjuk is az aktuálpolitikát, hiszen nem kisebb egyéniség sörözget mellettünk, mint a maglódi orákulum!

Figyelj ide, felkeltem reggel, asszony kiszúrta, hogy elég kómás vagyok, elvitte a gyereket a suliba, én meg még forgolódtam az ágyban és egyszer azt látom magam előtt, hogy jön a Kalmár és a 87. percben irgalmatlan nagy gólt lő a bal felsőbe. Mindenki egymás nyakában ünnepel, ő meg kijön tisztelegni a szurkolók elé, jó kis álom, mi?

– darálja emberünk.

Barátja sem akar ám lemaradni, neki ráadásul komoly múltja is van: 2016-ban a franciaországi Eb első meccse előtt a Bordeaux közelében fekvő kempingben saját szemével nézte végig, ahogy a tóból két vadkacsa totyogott ki a partra.

Na, és ezek után mi lett a magyar-osztrák meccs vége? Persze, hogy 2-0! Ugye, hogy működik a számmisztika? Olyan meggyőzően magyarázza, hogy kezdjük mi is elhinni, hogy tényleg összejön az a hat pont, amit a szlovákok és a horvátok elleni selejtezőkre vizionált.

Amíg a magyarokon az érződött, hogy teljes mértékben ki vannak hegyezve a nagy meccsre, a szlovákok úgy viselkedtek, mintha ez egy átlagos csütörtök este lenne.

Voltak, akik felvették a válogatott mezt, a nyakukba kötötték a kék-fehér sálat, de a stadion környékén nyoma sem volt annak az izzásnak, amit a magyar tábor esetében tapasztaltunk.

Nem sokkal a csütörtök kora délután elinduló buszos konvoj megérkezése után volt némi csetepaté a stadion közelében lévő gyorsétteremnél, de a rendőrök gyorsan közbeléptek mielőtt a dobálózás és pofozkodás formájában megkezdett diplomáciai kapcsolatfelvétel igazán elmélyülhetett volna.

Összeverekedtek a magyar és a szlovák szurkolók

A rendőrök hamar közbeléptek.

A stadionban elég hamar kiderült, hogy a hazai szektorokban is vannak magyar szurkolók, a “Ki nem ugrál, büdös szlovák” örökzöldnél ugyanis nem csak a nagyjából 2000 fős vendéglelátón támadt mozgolódás, hanem a két szomszédos szektorban is.

Voltak, akik a felvidékieken keresztül szerezték be a jegyüket, mégsem jutottak be a stadionba, mivel szlovák iratok hiányában nem engedték be őket a hazai szektorba. Egyikük a meccs után azt mesélte, bő másfél órát váratták őket, majd egy bevállalós szurkoló a várakozást elunva be akart mászni a kerítésen keresztül, mire a rendőrök erre reagálva állítólag több magyart is megvertek gumibottal.

Többen is panaszkodtak a szervezésre, főleg két dolog szúrta a szurkolók szemét, egyrészt az, hogy aki bement a stadionnál lévő szurkolói zónába, azt onnan már nem engedték vissza az utcára, másrészt az, hogy a 2000 drukkert mindössze egyetlen büfé várta.

Rendeltem 12 sört, erre a büfés kiakadt, hogy akkor az összes elfogy

– méltatlankodott az egyik kárvallott. Hiába volt az előzetes tájékoztatás, rengetegen jöttek el úgy a meccsre, hogy a jegyvásárlás után kapott vouchert a helyszínen akarták beváltani belépőre, aminek maratoni sorban állás lett a vége a stadion pénztáránál.

Azt is sokan furcsállták, hogy a motozásnál a biztonságiak elvették az öngyújtókat, de ezt akár pozitívumnak is vehetjük, tiszta tüdővel sokkal könnyebb 90 percet végigkiabálni, nem igaz?

Márpedig hangerőben a magyarok nagyon csúnyán lenyomták a hazaiakat, a hokivébék alkalmával általában mindig megkapja a magyar drukkerhad a világ legjobb szurkolótábora címet, ha a szlovákokat gyalázó repertoártól eltekintünk (nekünk még csak-csak megy, kérdés, az UEFA-ellenőrnek szelektív volt-e a hallása), akkor erre bőven rászolgáltak a Nagyszombatra ellátogató fanatikusok is.

“Dicsérjük meg azért a szlovákokat is, mert nagyon szépen, csöndben, fegyelmezetten ültek a helyükön” – savazta az utolsó perceket leszámítva valóban kókadt hazaiakat Márk, akit egyes körökben csak Buksiként ismernek.

Ő leginkább azt fájlalta, hogy a szlovákokon érződött, egyáltalán nem tulajdonítanak olyan nagy jelentőséget a meccsnek, mint mi, mégis övék lett a győzelem.

“Azért vesztes meccs után hadd bírózzunk már kicsit, az kicsit erős, hogy három tizigyanús esetből egyet sem fújt be a bíró!” – morgott egy sort Zoli, Márk cimborája.

Kíváncsiak voltunk a másik oldal véleményére is, az általunk faggatott szlovák szurkoló udvariasan megjegyezte, nem játszott rossz focit a magyar csapat és szimpatikus volt neki a tábor is, leszámítva azokat a periódusokat, amikor az ellenfelet szidták, de elismerte, hogy szlovák oldalról sem épp szerelmetes szavakkal illették a magyar ultrákat (például: Menjetek haza!, Verjük fejbe a magyarokat!).

Az időközben megérkező társai azt emelték ki, hogy hiába mondták le a válogatottságot nagy nevek, a mostani csapat motivált és éhes volt, több helyzetet dolgozott ki, úgyhogy teljesen jogosan húzta be a meccset.

Egyetlen dolog marad rossz élmény, hogy a lelátón szlovákiai magyarok verekedtek szlovákokkal

– mondta a Galántáról érkező fiatalember, utalva a második félidőben látott balhéra, amikor bunyó tört ki abban a szektorban, ahol vegyesen ült a két tábor.

Érthetetlen módon a biztonságiak és a rohamrendőrök csak akkor vonultak be a szektorba, mikor már javában ment a matekozás, pedig egy ilyen párosítás esetén sajnos benne van, hogy valakinél elszakad a cérna.

És hogy a szlovákokat miért érezhettük sokkal kevésbé vehemensnek egész végig? “Kinőttünk már ebből az üzengetésből” – adta meg a választ a helyi szurkoló, aki az igazi hősöknek egyébként nem a vendégszektorban tomboló magyarokat tartotta, hanem azokat, akik bevállalták, hogy a szlovákokkal egy kupacban nézik a találkozót.

A társaság harmadik tagja elképesztő lelkesedéssel ecsetelte, mennyire várja, hogy megtudja, milyen hangulat fogadja majd őket a pesti visszavágón, és aduászként megvillantotta csekély magyartudása két gyöngyszemét: Gyere egy sörre!; Nagyon szeretem a magyar lányokat!

Őszintén bízunk benne, hogy a megfelelő pillanatban lesz elég józansága eldönteni, melyiket kell előhúzni a tarsolyból.

A legsommásabb véleményt egy idősebb felvidéki férfi adta, aki először csak annyit jegyzett meg, hogy szégyen, majd bővebben is kifejtette az érzéseit.

Legközelebb ilyen meccsre nem kell eljönni mán a válogatottnak, inkább maradjanak otthon! Mondd meg nekik, hogy kapják be

– hangzott a rövidke, de velős monológ.

Majd amikor megjegyeztük, hogy örök optimistaként az amíg élünk, remélünk elvet valljuk, a bácsi egy amíg élünk, kefélünk ars poeticával húzta be a mattot.

Miközben a stadiontól pár perce lévő gyorsétteremnél arról szólt az elemzés, hogy Dzsudzsák milyen jól szállt be és hogy a debütáló Szoboszlai a jövő embere, a szurkolók egy része máris megfogalmazta az új mottót

csak a horvátokat oda-vissza!

Ezért szép dolog a sport, vasárnap estig megint lehet reménykedni. Hátha addig a maglódi orákulum vagy barátja ismét összefut a két vadkacsával a bordeaux-i kempingből.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu