NB I

Azért vannak, hogy focizzanak

Koller Krisztián szerint az utóbbi időszakban kiderült, hogy a PMFC játékosai mennyire profik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Múlt szombaton lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a PMFC, amely a Ferencváros ellen 1-1-es első félidő után 3-2-es győzelmet aratott. A találkozón kétszer is betalált a Fradi kapujába a pécsi Koller Krisztián, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, úgy érzi, megérdemelten nyertek, és az eddigi edzőmeccseken is kihozták magukból a maximumot.

– Úgy gondolom, hogy jól játszottunk a Ferencváros ellen – kezdte Koller. – Egyben voltunk, és úgy érzem, megérdemelten győztük le a Fradit. Szinte az összes edzőmeccsünket megnyertük, csak egyszer kaptunk ki. Úgy vagyok vele, hogy a felkészülési találkozókon nem elsősorban az eredmény az elsődleges, de minél közelebb vagyunk a bajnoksághoz, annál fontosabb már a játék és az eredmény. A felkészülés közepén még sok múlik azon, milyen terheltségi állapotban vannak a játékosok, de akkor is hoztuk a mérkőzéseket. Most, a Ligakupa és a bajnokság közeledtével, amikor már frissül a csapat, akkor jobban megmutatkoznak dolgok. Úgy gondolom, hogy a körülményekhez mérten maximálisan teljesítettünk az edzőmeccseken.

Mint ismert, Matyi Dezső bejelentése után nehéz anyagi helyzetbe került a pécsi klub. Koller Krisztián elmondta, hogy megpróbálják kizárni a külső tényezőket, és próbálnak kizárólag a futballra koncentrálni.

– Soha, sehol nem jó, ha nehézségek adódnak. Ha nem is fizikálisan, de elég rendesen el tudja vinni a fejeket, hiszen bizonytalan dolgokról van szó. Azonban ebből is látszik, hogy minden játékos mennyire profi volt ebben az időszakban, és mennyire kitartott a csapat mellett – jelezte Koller. – Megpróbáltuk kizárni ezeket a külső tényezőket, és elhatárolódni bármilyen nemű harcoktól. Meg tudtuk ezt valósítani, és ez látszott a mérkőzéseken is. Felhívtuk magunkra figyelmet, hogy mi is itt vagyunk. Mi azért vagyunk a klubnál, hogy focizzunk és teljesítsünk. Majd az idő eldönti, hogyan alakul a jövő. Mi próbáljuk tenni a dolgunkat a legjobb tudásunk szerint, amiért ide lettünk szerződtetve.

A PMFC együttese szombaton az év első tétmeccsén a Paks csapatát fogadja a Ligakupában. A harmincéves támadó elárulta, hogy ezen a héten már a frissítésé lesz a főszerep, és győzelmet vár a masszív tolnaiak ellen.

– Hétvégén jön az első tétmeccs, a Paks ellen, a Ligakupában. Ez az első éles összecsapás, úgyhogy ennek tükrében fogunk készülni és hangolódni ezen a héten. A felkészülés legutolsó fázisába értünk, és már a Fradi elleni meccs is megmutatta, hogy mennyire vagyunk készen. Nem kell magyarázni, hol tartunk jelen pillanatban. Az apró hibák kijavítása van hátra, és hogy fejben és fizikálisan is kicsit frissüljünk. Nem nagyon követtem a játékosigazolásokat, inkább a saját dolgainkkal foglalkoztam. A Paks szerintem egy nagyon jó, masszív, egységes csapat, ellenük soha nem könnyű játszani. Jó mérkőzést, és mindenképp hazai győzelmet várok – mondta végül Koller Krisztián.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik