Futsal

Végre kijött a lépés a magyaroknak

A legutóbbi fordulóban mindhárom meccsét megnyerte a Murexin az osztrák bajnokságban, ezzel egy pontra került az ezüstérem megszerzésétől.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Azután, hogy január 11-én elvesztette a bajnoki cím esélyét az 1. FC Murexin Allstars Wiener Neustadt csapata, hazai környezetben várt rá három találkozó az elmúlt hétvégén az osztrák teremlabdarúgó-bajnokság élvonalában.

Egle László és társai két olyan csapattal találkoztak, amelyek az első körben pontot vagy pontokat raboltak tőlük, de mégsem ez a két meccs ígérkezett a legnehezebbnek. René Gaida tanítványai először az első körben biztosan legyőzött Polonia FC-vel játszottak, amelynek a biztos bennmaradás szempontjából volt fontos a találkozó.

A Murexin lépett fel támadólag, és már az első hat percben két Rizvanovics- és egy Egle-találat jelezte, hogy a vendégeknek ezen a napon nem terem babér. Ezután kicsit visszavett a hazai csapat, és az első vendéghelyzetet is feljegyezhettük, amelynél Lekics József védett biztosan, azonban egy perccel később egy kontra utáni emberfölényes szituációban már ő is tehetetlen volt, így szépítettek a bécsiek (3-1). Az első félidőben annak ellenére sem változott az eredmény, hogy Joó Bálint és társai két percig emberelőnyben játszhattak.

A második félidőben újra Denis Rizvanovic talált a vendégek kapujába, ezzel megnyugtatva saját csapatát (4-1). Mégis kapkodásba csapott át a meccs, és Lekics védéseire is szükség volt az eredmény tartásához. René Gaida a félidő második felében a fiataloknak is bizalmat szavazott, ami először egy csúnyán eladott labda utáni kapott gólban bosszulta meg magát (4-2), azonban később a tehetséges Sarkis Saribekyan már lendített egy góllal a Murexin szekerén (5-2).

Ugyanebben a percben a nagy kedvvel játszó Egle László is megszerezte második gólját, ezzel végleg eldöntve a mérkőzést. A 7-2-es végeredményt a negyedik gólját szerző Denis Rizvanovic állította be az utolsó percben. Ez azt jelentette, hogy a legnehezebbnek ígérkező összecsapást viszonylag könnyedén, a kulcsjátékosokat pihentetve is biztosan abszolválta René Gaida csapata.

A második mérkőzésen a kieséstől legjobban fenyegetett Futsal Vienna volt a Murexin ellenfele. A vendégek csak két cserével érkeztek a mérkőzésre, és ez előrevetítette, hogy ezen a napon nem szereznek olyan meglepetést, mint az első mérkőzés döntetlen eredményével tették.

A Murexin már az első percben vezetést szerzett, a végül három gólig jutó Denis Rizvanovic által, és a bécsiek a továbbiakban sem tudták tartani a lépést René Gaida csapatával. Lekics Józsefnek összesen kétszer kellett játékba avatkoznia az első félidőben, és mindkétszer meg is oldotta a feladatát. A szünetre 6-0-s Murexin-előnnyel mentek a csapatok.

A második félidőben is nyitva maradt a bécsújhelyi gólcsap, a meccs végére Egle László négyszer, Denis Rizvanovics háromszor, Daniel Englisch kétszer, Fogarasi Csaba, Sarkis Saribekyan és az első osztályban debütáló Adhurim Hasi pedig egyszer-egyszer vette be a vendégek kapuját. Közben egy alkalommal Lekics József, és a helyére az utolsó öt percre beküldött fiatal Hamid Rahimi is kapitulálni kényszerült, így alakult ki a 12-2-es végeredmény, ami a helyzetek alapján nem is tükrözi teljesen a két csapat közötti, játéktudásbeli különbséget.

A harmadik mérkőzésen a Dynamo Triestingtal csapatával küzdöttek meg a magyarokkal megerősített Murexin. Ezen a meccsen a pihentetett Lekics József helyett a második csapatban jó teljesítményt nyújtó Mario Loserth került be a kapuba. A hazaiak gyorsan vezetést szereztek Fogarasi Csaba góljával, amit hét perccel később Sarkis Saribekyan duplázott meg. Ezután azonban nagyon leült René Gaida csapata, és magára húzta a nem túl erős, ám annál lelkesebb vendégcsapatot. Ekkor az újonc Mario Loserth mutatott be pár védést, azonban egy hátul csúnyán eladott labda után már ő is tehetetlen volt, így egygólosra csökkent a Murexin előnye (2-1).

Próbálta felpörgetni csapatát Gaida mester, azonban sok hiba csúszott a támadásokba: vagy nem is jutottak el lövésig, vagy a vendégek kapusa hárított nagyszerű érzékkel. Az első félidő vége előtt néhány másodperccel megtört a jég, és egy középre adott labdába nyúlt bele rossz ütemben a vendégvédő, amely így saját kapujában kötött ki (3-1). A szünetben próbálta megnyugtatni csapatát René Gaida, ami sikerült is, hiszen több helyzettel, és kicsit javuló játékkal kezdte a Murexin a második felvonást.

Hét perc után a fiatal Sarkis Saribekyan góljával háromra nőtt a hazai előny, azonban ezt még gyorsan csökkenteni tudta a vendégcsapat (4-2). Ezután azonban a Murexin percei következtek, sorra dolgozták ki Egle Lászlóék a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, azonban a vendégek kapusa több alkalommal is bravúrosan hárított. Ekkor előbb a szintén debütáló Sertac Acikgöz talált egy ziccerből a vendégek kapujába, majd Denis Rizvanovic lőtt még egy gólt, így már négygólos volt a Murexin előnye (6-2).

Denis Rizvanovic ekkor mellélőtt egy hatméterest, és ezzel meg is zavarodott a hazai csapat. Először emberhátrányban szerzett gólt a Triestingtal, majd egy tízméterest is értékesített (6-4). Ekkor még volt hátra két perc, és a Murexin nem tudta újra elkapni a fonalat, az utolsó percben így még egy gólt kapott, miközben a debütáló Loserth kapus több alkalommal is bravúrosan védett (6-5).

A végén a vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak, és meg is zavarták René Gaida csapatát, egy hátul eladott labda után már Loserthen is túljutott a játékszer, de a kisodródott helyzetből leadott lövésnél a visszafutó Egle László mentette meg csapatát attól, hogy négygólos előnyt elherdáljon. A végén maradt a 6-5-ös Murexin siker, amivel a Stella Rossa botlásai miatt szinte már Lekicsék nyakába is akaszthatják az ezüstérmeket, ehhez nem kell más, mint a hétvégi utolsó fordulóban a két meccsen egy pontot szerezni, ami nem ígérkezik lehetetlen feladatnak.

Elmondható, hogy a második csapatból felhozott fiatalok jó játékkal debütáltak, viszont a három meccsen nem tudott egyenletes teljesítményt nyújtani a Murexin, ami a jövőre nézve intő jel lehet René Gaidának. Az utolsó fordulóban Egle Lászlóék a tabellán utolsó SV Georgia, illetve a nagy rivális Stella Rossa gárdája ellen lépnek pályára, és szeretnék megnyerni mindkét mérkőzésüket, hogy hazai közönség előtt a lehető legjobban fejezzék be a bajnokságot.

A bajnokság többi mérkőzésének jegyzőkönyveit megtekinthetik ide kattintva!

A góllövőlista, illetve a csapatok statisztikái ide kattintva találhatóak!

Olvasói sztorik