Futsal

Lépéshátrányba került a Murexin

A hétvégén újabb bajnoki fordulóra került sor az osztrák bajnokság élvonalában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szombati napon a Murexin Allstars Wiener Neustadt egyik legnagyobb ellenfele, a Stella Rosa csapata is pályára lépett az osztrák teremlabdarúgó-bajnokság élvonalában, és két – utolsó percekben kiharcolt – győzelemmel nyomást helyezett a vasárnap játszó bécsújhelyi gárdára, ugyanis vesztett pontok tekintetében egyenlően állt a két csapat.

Vasárnap René Gaida tanítványaira két – papíron könnyebb – mérkőzés várt, a két bécsi kis csapat, a Polonia FC és a Futsal Vienna ellen. A meccseknek a Murexin három hiányzóval vágott neki, akik közül Armin Music eltiltását töltötte ezen a játéknapon, míg Dejan Jurkic beteg volt, Walter Lichtenwörter pedig egyéb elfoglaltságai miatt maradt távol. A keretben így három fiatal kapott lehetőséget a bizonyításra, valamint a stabil kerettagnak számító Admir Music, Denis Rizvanovic, Milos Andrejic trió, akik kiegészültek a magyar kvartettel, Egle Lászlóval, Fogarasi Csabával, Joó Bálinttal és a kapus Lekics Józseffel.

Az első mérkőzésen első félidejében a Murexin könnyed játékkal 4-0-s előnyre tett szert a szerény képességű Polonia FC ellen. Egle László kétszer, Milos Andrejic és Denis Rizvanovic pedig egyszer-egyszer vette be az ellenfél kapuját, míg a védelem jól állt a lábán. A három nagyobb ziccernél Lekics kapus tette a dolgát és megóvta kapuját a góltól. A csapat a félidő után is nagy tempót tudott diktálni, és bár a végső passzokba többször hiba csúszott, Fogarasi Csaba és Milos Andrejic passzaiból Denis Rizvanovic illetve Egle László folytatta a gólgyártást. A magyar támadó öt gólig jutott, ezzel holtversenyben az élre állt a góllövőlistán, ahol érdekességként megemlíthető, hogy a bécsújhelyiektől októberben eligazoló Boban Iliccsel van versenyben.

A második félidőben az addig védőerényeket csillogtató Joó Bálint egy pazar elhúzós csel után helyezett az ellenfél kapujába. Azonban a tempó felpörgetése és a több hiba több lehetőséget adott az ellenfélnek a kontrázásra, és előbb egy ziccert, majd egy létszámfölényes szituációt váltottak gólra, majd az utolsó percben egy kabaréba illő flipperezés után gurítottak a tehetetlen Lekics kapujába. A Murexin győzelme így sem forgott veszélyben, René Gaida csapata 10-3-ra nyert, és bizakodva várhatta a nap másik mérkőzését. Érett játékot mutatott be a bécsújhelyi együttes, és végre a cserék is megfelelő ütemben érkeztek a pályára, ami ahhoz vezetett, hogy végig jó iramban tudtak focizni. Kiemelhető a mérkőzésen, hogy Fogarasi Csaba és Milos Andrejic is jó passzokkal szolgálta ki a társakat, illetve Egle László a tőle megszokott hidegvérrel értékesítette a kínálkozó lehetőségeket.

A második mérkőzésen a hazai Futsal Vienna volt a Murexin Allstars Wiener Neustadt ellenfele. Erre a mérkőzésre változtatott a felálláson René Gaida, és Lekics József helyett a bajnokságban eddig csak a kispadon helyet kapó Hamid Rahimit állította a kapuba, abból a megfontolásból, hogy ő is meccsrutint szerezzen, amire esetleges sérüléseknél szükség lehet a későbbiek folyamán.

A mérkőzést kicsit álmosan kezdték a vendégek, de a csapatkapitány Daniel Englisch egyéni villanása után vezetéshez jutottak. Ezután Rahimi mutatta meg, hogy ő sem véletlenül került a Murexin keretébe, és szépen tornázott ki egy távoli lövést, azonban nem sokkal később már ő sem tudott segíteni, és egyenlített a Futsal Vienna (1-1). Ekkor kissé kapkodó lett a Murexin játéka, de Admir Music góljával még át tudta venni a vezetést hét perccel a félidő vége előtt.

Ekkor azonban a középkezdés után egy létszámfölényes szituáció után egyenlített a hazai gárda, amely Milos Andrejic két könnyelmű labdavesztését is kíméletlenül megbüntette, és kétgólos előnnyel vonulhatott a szünetre. Nem csak a hátránnyal, de néhány játékos hozzáállásával is problémák voltak, így Milos Andrejicset a második félidőben pihentette René Gaida, míg a kapuba Lekics Józsefet cserélte be a játék felgyorsításának reményében. A gólokról egyébként Rahimi nem tehetett, legtöbbször kiszolgáltatott helyzetbe hozták, és csak bravúrral védhette volna a hazai próbálkozásokat.

A második félidőben egy agresszívebb Murexin tért vissza a pályára, és a gyors cserékkel, illetve a kombinatív játékkal sikerült is megzavarni a Futsal Vienna csapatát. A kapuban Lekics biztos kézzel védte a próbálkozásokat, és gyorsította a játékot, míg elöl Egle László és Denis Rizvanovic vívott öldöklő harcot a hazai védőkkel. A Joó Bálint, Admir Music, Daniel Englisch, Fogarasi Csaba kvartett pedig felváltva segítette a támadásokat, és biztosította, hogy ne kerülhessen újra kilátástalan helyzetbe a csapat.

A nagy harcnak meglett az eredménye, mert Joó Bálint és Daniel Englisch góljaival hét és fél perc alatt ledolgozta hátrányát a Murexin, így még maradt idő a győzelem megszerzésére is. René Gaida tanítványai nagy iramot diktáltak és folyamatosan alakították ki a helyzeteket, de vagy a hazai kapus védett bravúrral, vagy Egle László lövésénél a gólvonalon gurult végig a labda, illetve háromszor sikerült a lécet is eltalálni. Közben a hazai kontrák is egyre veszélyesebbek lettek, és Lekics kapusnak minden tudására szüksége volt ahhoz, hogy megőrizze kapuját a góltól.

Szerencsére gólt már nem kapott a Murexin, de sajnos rúgni sem tudott, így a jövő heti örökrangadó előtt a vesztett pontok tekintetében a Futsal Schwaz és a Stella Rosa van holtversenyben az első helyen, míg őket két pont lemaradással követi az 1. FC Murexin Allstars Wiener Neustadt csapata, amelynek így szombaton mindenképpen győznie kell a Stella Rosa otthonában, hogy visszakapaszkodjon az élre.

Az osztrák bajnokságban a Murexinnek még 11 mérkőzése van hátra, ezt öt játéknap alatt tudja le, egészen január utolsó hétvégéjéig, de a mostani döntetlen azt is jelenti, hogy több hiba már nem nagyon fér bele a magyare játékosok együttesének, különben elúszik a hőn áhított bajnoki cím, és vele együtt az UEFA Futsal Cup szereplés lehetősége is.

A bajnoki tabella, illetve a mérkőzések jegyzőkönyve néhány edzői nyilatkozattal megtekinthető ide kattintva!

Reméljük, december 14-én magyar szempontból jobban folytatódik a bajnokság, és bizonyítja a Murexin, hogy ez az eredmény csak egy kisiklás volt, és nem jelenti azt, hogy kiszállnának a bajnoki címért folytatott versenyből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.