Futsal

Már megint a Gödöllő ellen készülnek

A Swietelsky-Haladás teremlabdarúgói a szezonban immár negyedszer találkoznak a Gödöllővel.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Véget ért az alapszakasz, és a bajnokság új lebonyolításának köszönhetően most az alsó- és a felsőházi rájátszásban folytatják a csapatok.

A hiányzók listája tovább bővült Szombathelyen. Három meghatározó játékos, Bánfalvi Balázs, Németh Krisztián és Kottán Krisztián műtét után lábadoznak, míg a MAFC elleni találkozón Jáger Sándor begyűjtötte ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt nem állhat Horváth Levente vezetőedző rendelkezésére.

Az alapszakaszban megtréfálták egymást a csapatok: a vasiak Gödöllőn nyertek 5-4-re, míg a Bikák Szombathelyen 4-1-re. A bajnokik mellett a Magyar Kupában is összesorsolták a két együttest: ekkor a Haladás bizonyult jobbnak, hiszen hazai környezetben 6-2-re győzött.

– Az alapcélunkat, azaz a felsőházba jutást sikerült teljesítenünk. Azonban, aki a tabellára néz, tisztában lehet azzal, hogy még az ötödik hely sincs látótávolságon belül számunkra, hiszen kilenc pont a differencia – mondta a klub honlapján Horváth Levente, a Haladás vezetőedzője. – Ez azonban nem jelentheti azt, hogy feladnánk a felsőági tíz fordulót: minden meccsen szeretnénk a maximumot kihozni magunkból, hiszen az erős ellenfelek ellen van lehetőség a fejlődésre. A keretünk szűkös, ráadásul nem számíthatok a múlt héten három gólt szerző Jáger Sándorra, aki sárga lapok miatt hiányzik hétfőn. Ez azt jelenti, hogy, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, most megmutathatják, mire is számíthatok tőlük.

A szombathelyiek szakvezetője kitért a vendégek erősségeire is. Úgy fogalmazott: a Gödöllő tipikus futsalcsapat, hiszen játékosai képzettek, jól tartják a labdát, a kontrákat remek hatékonysággal fejezik be.

– Egyértelmű, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Idén már háromszor játszottunk ellenünk, és az előbb elmondottak ellenére felénk billen a mérleg, hiszen kétszer mi tudtunk nyerni, azonban itthon simán kikaptunk – magyarázta Horváth Levente. – Folyamatosan keresem az okát annak, miért lett ilyen negatív a mérlegünk az Aréna Savariában. Nem szabad felednünk: minden rajtunk múlik. Félre kell tenni a nagypályán játszók fásultságát, és meg kell mutatni, hogy mit is tudunk valójában, a közepes teljesítmény nem lesz elég a felsőházban.

A címvédő és alapszakasz-győztes Rába ETO a rájátszás első mérkőzésén a Colorspectrum Aramis otthonába látogat. A győriek mérlege a budaörsiek ellen eddig két győzelem: hazai pályán 3-0-ra, idegenben 8-2-re diadalmaskodtak.

Teremlabdarúgó NB I, rájátszás, 1. forduló

Felsőház

Március 4. hétfő

18.15: Swietelsky-Haladás VSE – Gödöllői Bikák

18.30: Colorspectrum Aramis – Rába ETO

19 óra: Újszegedi TC – Mezei-Vill FC Berettyóújfalu

Alsóház

Március 4. hétfő

18.30: DEAC Armada Futsal Club – 1. FC Veszprém

20.15: MAFC-BME-Docler Akadémia – Rubeola FC Csömör

Szabadnapos: Üllő FC Cső-Montage

Olvasói sztorik