Futsal

Megérdemelt győzelem volt

Csopaki István szerint igazságtalan lett volna, ha pontot szerez a Berettyóújfalu az Aramis ellen.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Nem kis bravúrt hajtott végre a Colorspectrum Aramis teremlabdarúgó-csapata, amely az alapszakasz utolsó fordulójában 3-2-re legyőzte a második helyen álló, Magyar Kupa-címvédő Berettyóújfalut. Az már korában eldőlt, hogy a budaörsi együttes az ötödik helyről várja a folytatást, azonban a sikernek köszönhetően még közelebb férkőzött a dobogós helyekhez.

Csopaki István, az Aramis válogatott játékosa a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, a szezon talán legjobb meccsét játszották hétfő este. Hozzátette, teljesen megérdemelt sikert arattak a jóval esélyesebbnek tartott hajdúságiakkal szemben, és véleménye szerint igazságtalan lett volna, ha ponttal távoznak a vendégek.

– Jó érzés volt egy ilyen rangadón győzelmet ünnepelni – emlékezett vissza a tízhetes sérüléséből egy fordulóval ezelőtt visszatérő Csopaki István. – A Rubeola ellen is játszhattam már, de ott még éreztem a sérülésemet, nem voltam százszázalékos állapotban. Azonban úgy voltam vele, ha már tudok játszani, akkor kockáztatok, és megpróbálom segíteni a csapatomat. A Berettyóújfalu ellen aztán még jobban fel tudtunk pörögni, és már én is jobb állapotban éreztem magam. Ami a találkozót illeti, azt hiszem, ez volt idén az eddigi legjobb mérkőzésünk. Egy igazi rangadót nyertünk meg, amelyen teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet. Igazságtalanság lett volna, ha netán ponttal távozik az ellenfél.

– Ez a siker mekkora lendületet adhat a csapatnak a folytatásban?
– Rögtön a Győrrel kezdünk, minden tőlünk telhetőt megteszünk ezen a találkozón is. Az ETO elleni két rájátszás-mérkőzésen azonban reálisan nincs sok esélyünk, de a többi meccsünkből szeretnénk minél többet megnyerni. Hét győzelemmel már megszerezhetjük a bronzérmet, ez a célunk.

– A sérülése mennyire befolyásolja a válogatottbeli szereplését?
– A sérülés előtt is tagja voltam a válogatottnak, és most is ott vagyok a bő keretben. Az elmúlt időszakban sok új játékos fordult meg a nemzeti csapatnál, Frank Tamással erről is beszéltünk. Majd eldől, hogy ott leszek-e az együttesben a keretszűkítés után, vagy sem. Én egyre jobban érzem magam, de ha esetleg úgy dönt a szövetségi kapitány, hogy nem férek be a szűkebb keretbe, akkor sem fogok megsértődni.

Olvasói sztorik