vb

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Nem csak a hivatásos labdarúgók világbajnokságát rendezik idén nyáron Brazíliában, hanem az orvosok is összemérik futballtudásukat Dél-Amerikában. A hagyományosan évente megrendezendő torna tizenhatos mezőnyében ezúttal is ott volt a magyar csapat. A mérkőzéseket a világbajnokság több összecsapásának is otthont adó Natalban rendezik. A magyarok az A-csoportba kerültek Venezuelával, Ausztriával és Spanyolországgal – utóbbitól a tavalyi, magyarországi világbajnokságon a negyeddöntőben vereséget szenvedtek a mieink. A július hatodikán rajtoló torna első csoportmeccsén magyar rögtön Spanyolországgal találkoztak, és revánsot vettek a tavalyi vereségért, 3-1-es győzelmet arattak. A második csoportmérkőzésen a szomszédos Ausztria következett, amelyen egy könnyed, 4-0-s győzelemmel lépett túl a magyar csapat, ezzel biztosította helyét a negyeddöntőben. Az utolsó csoportmeccsen az elsőség volt a tét, a Venezuela elleni 1-1-es döntetlennel ez meg is lett, így honfitársaink veretlenül jutottak a negyeddöntőbe. A csoportkör legnagyobb diadalát Anglia aratta, mely 14-0-ra kiütötte Fehéroroszországot. A negyeddöntőben a magyar doktorok Svédországgal csaptak össze. A bravúr nem sikerült, az elődöntőbe jutás elmaradt, a mieink 4-0-s vereséget szenvedtek, így a helyosztókon folytathatják szereplésüket Brazíliában. A magyar csapat ellenfele Németország lesz. Orvosok labdarúgó-világbajnoksága, 2014, Brazília Negyeddöntő Svédország–Magyarország 4-0 A-csoport, a végeredmény 1. Magyarország 7 pont (8-2), 2. Venezuela 4 pont (5-4), 3. Spanyolország 3 pont (2-5), 4. Ausztria 3 pont (3-7)
2014. 07. 11. 19:49
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on David Beckhamtől, az angol focilegendától lehet élőben kérdezni az adidas interaktív közvetítéssorozata, a Dugout fináléján a 2014-es világbajnokság döntője előtt. A magyar idő szerint délután négy órakor kezdődő élő finálé-show sztárvendége az angol futball-legenda, David Beckham lesz. A közvetítés során kérdésekre válaszol, megosztja az idei tornával kapcsolatos meglátásait és az adidas Predator cipő kiadásának huszadik évfordulója alkalmából feleleveníti pályafutásának azon szakaszát, amelynek során ebben a cipőben játszott. A Layla Anna-Lee és Hugh Wizzy által vezetett show-k szurkolók millióit hozzák közelebb az adidas futball-legendákhoz, lehetőséget kínálva, hogy a drukkerek reagáljanak a riói pályán zajló eseményekre. A közvetítéssorozat olyan futballsztárok szereplésével kísérte végig a világbajnokságot, mint Cafu, Fernando Hierro, Patrick Vieira és Kaká. A Dugout fináléjában az adidas miCoach okoslabdáját is tesztelik. A miCoach-ba épített szenzorok révén ugyanis mérhető a labda sebessége, íve, röppályája, és forgása. A fináléban látható teszt során Kaká próbálja megdönteni Patrick Vieira 111 kilométer/órás rúgását. A közvetítés során emellett beszámolnak a FIFA Interaktív Világbajnokság végeredményéről is, aminek keretében a múlt héten új világbajnokot hirdettek a Cukorsüveg-hegyen. A show a YouTube-on és az adidas közösségi csatornáin lesz látható 2014. július 12-én, magyar idő szerint délután négy órától. További információ ide kattintva olvasható
2014. 07. 11. 15:25
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 300 ezer svájci frankra (mintegy 76,5 millió forintra) büntette az argentin sportági szövetséget, mivel több hivatalos sajtótájékoztatón nem vett részt játékos a válogatott képviseletében. A FIFA fegyelmi bizottsága csütörtökön jelentette be: azzal, hogy a legutóbbi négy sajtótájékoztatón csak Alejandro Sabella szövetségi kapitány képviselte Argentínát, megszegték a brazíliai világbajnokság médiával kapcsolatos előírásait. A szakvezető mellett ugyanis a szabályok szerint legalább egy játékosnak meg kell jelennie a mérkőzések előtti napon tartott hivatalos médiaeseményen.
2014. 07. 11. 12:37
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Németország és Argentína játssza a világbajnokság döntőjét vasárnap. Az a dél-amerikaiakról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy ne kerüljön szóba Lionel Messi neve. A német Benedikt Höwedes szerint a Barcelona kiválóságát csak csapatként tudják megállítani. Messi a csoportkörben négy gólt szerzett, és ezek mind kulcsfontosságúak voltak. Az egyenes kieséses szakaszban még nem talált be, de így is nagyon fontos láncszeme Alejandro Sabella legénységének. Höwedes valószínűleg a döntőben is ott lesz a németek kezdőcsapatában, és farkasszemet nézhet Messivel. A Schalke futballistája a torna során végig a védelem bal oldalán szerepelt és valószínűleg Löw ezt már nem is változtatja meg. – Ez egy közös erőfeszítés lesz. Csak így fog működni – mondta Höwedes, aki eredetileg középhátvéd, mégis a bal szélen kell játszania. – Kicsit furcsa volt ezt az új helyzetet megszoknom, de a csapattársaim sokat segítettek. Számomra teljesen hihetetlen, ami itt történik. Meg akarjuk koronázni a teljesítményünket egy világbajnoki trófeával.
2014. 07. 11. 12:32
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Mick Jagger szerint nem ő tehet arról, hogy a brazil válogatott 7-1-re kikapott a németektől a világbajnokság elődöntőjében. A Rolling Stones frontemberét azért támadják a brazilok, mert szerintük ő hozott rájuk balszerencsét azzal, hogy a meccsen a Selecaónak szurkolt a helyszínen. – Az első gólért tudom vállalni a felelősséget, de a többi hatért nem – mondta a rocksztár a Sunnak nyilatkozva. Az énekes Lucas nevű fiával nézte a keddi elődöntőt Belo Horizontéban. Mick Jagger eddig amelyik csapatnak szurkolt a világbajnokságon, elbukott: az angolokat a Twitteren buzdította Olaszország és Uruguay ellen, ezen kívül pedig olaszországi és portugáliai koncertjén is azt jósolta a helyi közönségnek, hogy tovább fognak jutni. A brazil drukkerek egyébként úgy próbálták kicselezni az átkot, hogy a negyed- és elődöntőben kartonból kivágott Jagger-figurákat vittek magukkal az éppen aktuális ellenfél mezébe öltöztetve – Kolumbia ellen bejött, a németek ellen nem.
2014. 07. 11. 10:22
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A 0-0-ra végződő találkozót követően tizenegyesekkel jutott a világbajnokság döntőjébe Argentína. A vesztes hollandok két tizenegyest is kihagytak – először Ron Vlaar hibázott, majd Wesley Sneijder lövését is védte Sergio Romero. Előbbi lövésénél érdekes jeleneteket láthatott a publikum: ugyan Romero védett, a kipattanó labda viszont visszagurult a kapuba. Akár gólt is érhetett volna a lövés, de a visszacsorgó labdába úgy tűnik, beleért Vlaar, így bár áthaladt a gólvonalon, érvénytelen lett a találat. Egy kicsit talán meglökte vállal a labdát Vlaar. Vagy mégsem? Ha nem ért volna bele a holland, akkor Romero alighanem ugyanígy fogta volna a fejét:
2014. 07. 11. 09:30
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A német válogatott tiszteletére Berlinben, a Brandenburgi kapunál rendeznek fogadást, abban az esetben, ha világbajnok lesz Brazíliában. Ezt a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) adta hírül csütörtökön. Berlin mellett Frankfurt is szeretett volna otthont adni az ünnepségnek, de végül a főváros lett a befutó. Most már csak az a kérdés, vajon tényleg sor kerül-e az ünnepségre? A választ vasárnap a Németország–Argentína döntő után fogjuk megkapni. A német játékosok a tervek szerint július 15-én, kedden reggel érkeznek meg Németországba. Érdekesség, hogy az elmúlt néhány nagy tornát követően akkor is rendeztek hasonló köszöntést a német csapatnak, amikor nem nyert aranyérmet, de dobogóra állhatott.
2014. 07. 10. 18:55
Olvasói sztorik