válogatott

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Lejátszotta második edzőmeccsét Franciaországban a magyar teremlabdarúgó-válogatott. A mieink kedden 3-2-re nyertek, szerdán viszont 6-4-re kikaptak. A szünetben 2-2 volt az állás. A franciák ezúttal is bizonyították, hogy erőteljes fejlődésen ment keresztül náluk a futsal az utóbbi időszakban, az első félidőben kétszer is vezetést szereztek, igaz, mindkétszer sikerült egyenlítenünk, Rábl János és Trencsényi János voltak a gólszerzők. A második félidőben Lódi Tamás találatával már a mieinknél volt az előny, de a hazaiak egy meglehetősen szigorúan befújt büntetővel egyenlítettek. Sito Rivera ezután úgy döntött, hogy támadásban lehozza a kapust, így gyakoroltatja az emberelőnyös játékot a csapattal, de ezúttal nem sült el jól a váltás, a hazaiak a megszerzett labdákból rendre eredményesek voltak, és 6-3-ra elhúztak. A hajrában Szeghy Szabolcs szépített ugyan az eredményen, de a vereséget nem tudtuk elkerülni, a hazaiak 6-4-re győztek. – Két nap alatt két roppant megerőltető mérkőzést játszottunk, a játékosok nincsenek hozzászokva ilyen fokú terheléshez, ráadásul a győriek az utóbbi hetekben rengeteg meccset játszottak klubcsapatukban, és érezhetően kimerülten érkeztek az összetartásra. Ez meghatározó volt a második meccsen, a találkozó végén már nem tudtunk kellően koncentrálni – mondta az MLSZ honlapján Korolovszky Gábor, a válogatott másodedzője. – A franciák dinamikus, gyors, jól cselező játékosokkal rendelkeznek, fizikálisan nem tudtuk felvenni velük a versenyt. Hasznos meccseken vagyunk túl, sikerült előrelépnünk mind mentálisan, mind taktikailag, és a pontrúgásokban is fejlődtünk. – Mesterien játszottunk. A játékosaink elhatározták, hogy a keddi vereség után javítanak. Az első meccsen legalább döntetlent érdemeltünk volna, de ma a végén jobbak voltunk. A magyarok is remekül teljesítettek, de taktikailag jobbat nyújtottunk, és közönségszórakoztatóan játszottunk. Ez a siker szilárd alapot adhat, jó előjel a jövőre nézve – mondta Pierre Jacky, a franciák szövetségi kapitánya. Nemzetközi felkészülési mérkőzés Franciaország–Magyarország 6-4 (2-2) Magyarország: Tóth Gy. – Trencsényi, Szeghy, Rábl, Dróth. Csere: Balázs Z., Halmos M., Lódi, Lovas, Gyurcsányi, Öreglaki, Gál I., Dávid R., Harnisch. Szövetségi kapitány: Sito Rivera
2013. 12. 04. 22:52
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az évszázad mérkőzésének, a 6-3-as magyar sikerrel zárult londoni angol-magyar összecsapásnak a hatvanéves évfordulója alkalmából márványtáblát avattak a Grosics Gyuláról, az Aranycsapat kapusáról elnevezett újbudai sport általános iskolában - írja az mti. A pénteki ünnepségen - melyen egészségi állapota miatt Grosics nem vett részt - Simicskó István sportért felelős államtitkár többek között kiemelte, hogy az Aranycsapat teljesítménye és sikere a magyarok nemzeti büszkeségét növelte. Hozzátette: most is a sikeres magyar labdarúgás a cél, s ehhez hitet és erőt lehet meríteni az Aranycsapat teljesítményéből. A márványtáblát az iskola első emeletén helyezték el a falon. Kis Mihály, az intézmény igazgatója a gyerekeknek elmondta, hogy Grosics Gyula ugyan nem tudott eljönni az ünnepségre, de azt üzeni nekik, ne felejtsék el soha, melyik iskolában tanultak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy februárban a Fekete Párducnak is nevezett legendás kapus 88. születésnapját már együtt ünnepelhetik az iskolában.
2013. 11. 29. 17:19
Olvasói sztorik