ukrán

Anglia 1-0-ra nyert a társrendező Ukrajna ellen az Európa-bajnokság D-csoportjának harmadik fordulójában, így előbbi negyeddöntőbe jutott, utóbbi pedig kiesett. A győztes gólt az eltiltása után visszatérő Wayne Rooney szerezte a 48. percben. A továbbjutás érdekében győzelmi kényszerrel pályára lépő ukránok nagy lendülettel kezdtek, az első negyedórában akadtak is ígéretes lehetőségeik, de ezek rendre kimaradtak. Később alábbhagyott a lelkesedésük, kiegyenlítetté vált a játék, az angolok kényelmesen futballoztak, mivel nekik megfelelt a döntetlen. A folytatásban Pjatov kapus hibáját kihasználva Rooney hamar vezetést szerzett, azaz még megnyugtatóbb helyzetbe kerültek az angolok, az ukránok pedig nem tudtak nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni. Ennek megfelelően sokáig unalmasan csordogált a mérkőzés, mígnem Devic lövése után a gólvonalon túlról vágta ki a labdát egy angol védő, de Kassai Viktor játékvezető továbbot intett, mert Vad II István gólbíró nem jelzett! A hátralévő időre kissé megélénkült a találkozó, próbálkoztak az ukránok becsülettel, de már nem született több gól, így Anglia csoportelsőként jutott tovább, Ukrajna a másik rendező Lengyelországhoz hasonlóan búcsúzott, Európa pedig a magyar játékvezetői csapat tévedéséről beszél...
2012. 06. 20. 06:56
A francia válogatott pénteken 2-0-ra nyert a társházigazda Ukrajna ellen az Európa-bajnokság D-csoportjának második fordulójában. Az özönvízszerű esőzés és a villámlás miatti, csaknem egyórás kényszerszünet után a felázott talajon nem sok lehetőség adódott a csapatok előtt, de hazai részről az első mérkőzésen duplázó Sevcsenko, míg a franciák oldaláról Debuchy és Mexés is megszerezhette volna a vezetést. A fordulást követően az ukránok kezdtek veszélyesebben, ennek ellenére a franciák három percen belül két gólt is szereztek, ezzel gyakorlatilag eldöntötték az összecsapást. Az 53. percben egy kontra végén Benzema passzolt a jobb oldalon felfutó Menezhez, a szélső befelé húzott, és tíz méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Az 56. percben Cabaye vett le egy labdát a tizenhatoson belül, majd Huszjev szorításában, a védő lábai között a bal alsó sarokba lőtt. Az ukránok erejéből a szépítésre sem futotta.
2012. 06. 16. 13:39
A társrendező ukrán válogatott 2-1-es győzelmet aratott a svéd csapat felett az Európa-bajnokság D-csoportjának hétfő esti mérkőzésén, ezzel megnyerte története első kontinensbajnoki találkozóját. Nagy lendülettel kezdték a mérkőzést a csapatok, de a támadásvezetést rendre megakasztották a mindkét oldalon jól működő védelmek. Az első negyedórát követően megélénkült a játék, a svédek és az ukránok előtt is adódtak lehetőségek, de a kapuba még a két legnagyobb sztárnak, Ibrahimovicsnak és a torna után biztosan visszavonuló Sevcsenkónak sem sikerült betalálnia. A második félidő első tíz percében aztán éppen ők váltak főszereplővé: előbb a svéd szerezte meg a vezetést, majd a hazaiak emblematikus figurája egyenlített, sőt hét perccel később újra betalált, és ezzel Ukrajna javára fordította a találkozó állását.
2012. 06. 12. 15:13
Olvasói sztorik