Videó

Nem gól, pedig igen

Anglia 1-0-ra nyert a társrendező Ukrajna ellen az Európa-bajnokság D-csoportjának harmadik fordulójában, így előbbi negyeddöntőbe jutott, utóbbi pedig kiesett. A győztes gólt az eltiltása után visszatérő Wayne Rooney szerezte a 48. percben. A továbbjutás érdekében győzelmi kényszerrel pályára lépő ukránok nagy lendülettel kezdtek, az első negyedórában akadtak is ígéretes lehetőségeik, de ezek rendre kimaradtak. Később alábbhagyott a lelkesedésük, kiegyenlítetté vált a játék, az angolok kényelmesen futballoztak, mivel nekik megfelelt a döntetlen. A folytatásban Pjatov kapus hibáját kihasználva Rooney hamar vezetést szerzett, azaz még megnyugtatóbb helyzetbe kerültek az angolok, az ukránok pedig nem tudtak nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni. Ennek megfelelően sokáig unalmasan csordogált a mérkőzés, mígnem Devic lövése után a gólvonalon túlról vágta ki a labdát egy angol védő, de Kassai Viktor játékvezető továbbot intett, mert Vad II István gólbíró nem jelzett! A hátralévő időre kissé megélénkült a találkozó, próbálkoztak az ukránok becsülettel, de már nem született több gól, így Anglia csoportelsőként jutott tovább, Ukrajna a másik rendező Lengyelországhoz hasonlóan búcsúzott, Európa pedig a magyar játékvezetői csapat tévedéséről beszél…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.