Újpest

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Szeged 2011 hazai pályán 3-1-re nyert az Újpest FC B ellen az NB II Keleti-csoportjának 12. fordulójában. Ismét elkényeztette közönségét a csongrádi együttes. Nagy kedvvel, motiváltan fociztak a hazaiak, még az a játékos is csúszott-mászott, akire eddig ez nemigen volt jellemző. Igaz, a gólra egészen a 39. percig kellet várni, ám ezután öt perc alatt eldőlt a meccs. Varga Bence és Lisztes Krisztián nemcsak a találatai miatt tett ki magáért, hanem a játékszervezésben is kivették a részüket. Ráadásul a gólokat klasszis mozdulatok előztek meg. Az Újpest az egész félidő alatt alárendelt szerepet játszott. A második játékrészben vendégek igen aktívan kezdtek, a gólon kívül sem hagytak sok levegőt a szegedieknek, de az ötvenedik perc megingásán kívül többet nem hibázott a hazai védelem, így az újpestiek fölénye meddőnek bizonyult. A játék kiegyenlítetté vált, és megérkeztek újra a szegedi helyzetek is. A fejesek nem úgy sikerültek, ahogy az elvárható lett volna. A magabiztos előny birtokában most nem okoztak gondot a beváltatlan helyzetek. Minden ízében, játékban és gólokban egyaránt igazi futballcsemegét fogyaszthatott a szegedi publikum.
2012. 11. 07. 16:35
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Cegléd elleni 5-4-es sikert követően a Ferencváros NB II-es csapata pénteken az Újpest FC B otthonába látogat. Lipcsei Péter csapata hétvégén 4-2-es hátrányból 5-4-re fordított, és behúzta a győzelemért járó három pontot. A nem mindennapi találkozóról, valamint az Újpest II elleni pénteki derbiről Holman Dávid, Gárdos András, valamint Lipcsei Péter szakvezető nyilatkozik.
2012. 11. 06. 17:11
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Három nyeretlen mérkőzés után győzött az Újpest az OTP Bank Ligában: a 13. forduló pénteki játéknapján a vendég Eger ellen diadalmaskodtak a fővárosiak 3-0-ra. A hazaiak kezdték lendületesebben a mérkőzést, aminek már az első negyedóra végén meglett az eredménye. A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, az Eger mindent elkövetett az egyenlítésért, de a szünetig nem sikerült a kapuba találnia. A fordulást követően néhány helyzetet leszámítva jobbára mezőnyjáték folyt a pályán, majd a félidő derekán a most debütáló, BL-győztes brazil csatár, az első találatot előkészítő Bruno Moraes góljával megduplázta előnyét az Újpest. Szép premier volt! A hajrában biztosan őrizte, sőt még növelte is előnyét a hazai gárda, amely így a kilencedik forduló óta először ismét győzelmet ünnepelhetett.
2012. 11. 02. 22:56
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A hontalansághoz képest nem kezdte rosszul a szezont az újonc Egri FC az OTP Bank Ligában, de a Debrecen elleni bravúr óta nem tud nyeri, a hárompontos rendszerben pedig nem sokat érnek a döntetlenek. A hevesiek a kiesőhelyre csúsztak, és a szurkolók pontosan tudják, milyen fontos, hogy a nehéz helyzetben a kedvenceik mellett legyenek, és bíztatásukkal segítsék őket. Nem lesz ez másként a pénteki, Újpest elleni, idegenbeli bajnokin sem, az Agria Ultras tagjai már a hét elején megkezdték a toborzást
2012. 10. 30. 10:17
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az újpestiek minden reménye Kabátban van: Kabát Péterben, aki hetek óta kiváló formában játszik, és folyamatosan termeli a gólokat. A Honvéd otthonában elért 2-2 alkalmával is bebombázott egy szabadrúgást, egy másikból pedig gólpasszt adott az OTP Bank Liga 12. fordulójában. A nyolcadik percben, a meccs első szöglete után megszerezte a vezetést a Honvéd: Ignjatovics eljátszotta, hogy Sztaniszavljevics szabálytalankodott vele szemben a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Délczeg Gergely váltotta gólra. A sokkot csak a játékrész második felében dolgozta fel az Újpest, igaz, nagyobb helyzetei a hazaiaknak voltak. A 44. percben mégis sikerült egyenlítenie a látogatónak: Kabát Péter 25 méterről, szabadrúgásból csavart a bal felső sarokba. A második félidőt jobban kezdte a Honvéd, de gólt csak húsz perc elteltével tudott lőni: Marshal Johnson indította Abbast a jobb oldalon, ő észrevette, hogy Balajcza Szabolcs kint áll a kapujából, és éles szögből, a kapus mellett a hálóba lőtt. A 73. percben másodszor is egyenlítettek a vendégek, Kabát szabadrúgása után Zaris hat méterről a bal sarokba fejelt. A 83. percben Diarrát kiállította a játékvezető, de az Újpest a hajrában nem tudta kihasználni az emberelőnyt, maradt a döntetlen.
2012. 10. 29. 10:12
Olvasói sztorik