tatabánya

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Kedden délidőben újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára az NB II-es Tatabánya, amely a harmadosztály Nyugati-csoportjában listavezető Csákvár együttesét fogadta. A találkozónak illusztris vendége is volt, hiszen a legjobb magyar játékvezető, Kassai Viktor is a helyszínen tekintette meg a meccset. A télen alaposan megerősödött Tatabányának méltó partnere volt Bognár György együttese, amelynek azonban a kapu előtt elfogyott a tudománya. Hiába dolgoztak ki több kecsegtető helyzetet a vendégek, hiába volt az Újpest utánpótlásából próbajátékra érkezett Herbály Tamás lábában kétszer is a gól, egyszer sem sikerült a kapuba találnia – tudósít a Csákvár honlapja. Kiegyenlített mezőnyjáték folyt az első 45 percben, a tatabányaiaknál hátul ismét voltak hibák, pontatlanságok, de ezúttal nem kaptak gólt, sőt egy szép támadás után Beszterczei passzából Batizi-Pócsi Balázs volt eredményes (1-0). A második játékrészben felváltva folytak a támadások, az NB II-es csapat főként a jobboldalon volt veszélyes, egy ilyen támadást követően Puskás alakította ki a végeredményt (2-0) – tudósít a Tatabánya honlapja.
2014. 02. 11. 16:13
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombaton két felkészülési mérkőzést játszott az NB II-es Tatabánya csapata. Az élvonalban sereghajtó Kaposvár elleni találkozón pályára lépő Juhász Dánieltől és Horváth Szabolcstól a találkozó után elköszönt a szakmai stáb. Zámbó Bence, Artur Papizsanszkij, Batizi-Pócsi Balázs, Birtalan Botond és Puskás Zoltán továbbra is a kerettel készül a jövő héten. Szerdán a Puskás Akadémia U21-es csapatával játszik edzőmeccset a Tatabánya – írja a klub honlapja.
2014. 02. 02. 10:09
Olvasói sztorik