tao

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Három új műfüves labdarúgópályát adtak át csütörtökön a BVSC-Zugló Szőnyi úti sporttelepén. Az egy 40x60 méteres, valamint két 22x40 méteres pálya építése a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) országos programja keretében összesen 150 millió forintból valósult meg. Az összeg 70 százalékát a szövetség, a többit a XIV. kerületi önkormányzat állta. Az MLSZ – tekintettel a klub jelentős utánpótlás bázisára – ezen felül a Szőnyi úti öltözőépület és a centerpálya felújítását is engedélyezte az egyesület saját TAO sportfejlesztési programján keresztül. Ez utóbbi beruházás 67 milliós költségéből 20.7 milliót vállalt az önkormányzat, a többit a klub teremtette elő. A létesítmények csütörtöki avatóünnepségén Karácsony Gergely, Zugló polgármestere kiemelte, hogy a beruházás még az előző kerületvezetés irányítása alatt kezdődött el, és széleskörű kooperáció eredményeképpen jött létre. Hangsúlyozta, hogy minden jó elképzelést támogatni kell, s egyúttal ígéretet tett a fejlesztések folytatására, amelyektől azt várja, hogy még több zuglói gyerek kezd majd el sportolni. Vígh László, az MLSZ infrastruktúra-igazgatója arról beszélt, hogy az új műfüves pályák a kormány, a zuglói önkormányzat, a MLSZ és a klub összefogásából épülhettek meg. Bejelentette azt is, hogy a BVSC sportlétesítményeiben egy fővárosi labdarúgó utánpótláscentrumot terveznek kialakítani, az elképzelést hamarosan a kormány elé terjesztik. Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke mindezt azzal egészítette ki, hogy a későbbiekben szeretnék a most felavatott műfüves pályákat befedni, illetve a Szőnyi úti centerpálya lelátóit is felújítani. A pályaavató után egy utánpótlás tornát rendeztek, majd egy gálamérkőzés keretében megmérkőzött egymással a BVSC-Zugló és a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
2015. 04. 02. 14:20
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A társaságiadó-kedvezmény rendszerének (TAO) bevezetése lehetővé tette az utánpótlás-nevelés professzionális megvalósítását – mondta Debrecen polgármestere csütörtökön a Debreceni Egyetemen kezdődött kétnapos konferencia előtti sajtótájékoztatón. Papp László kiemelte, a 2011-ben elindított TAO-nak köszönhetően debreceni viszonylatban 6.5 milliárd forint áramlott az utánpótlásrendszerbe, Debrecen pedig mindig stratégiai kérdésként kezelte és kezeli a sportot, melynek eklatáns példája az infrastruktúra megteremtése. A városvezető szerint ennek jegyében készült el a labdarúgó akadémia 2013-ban, a következő lépés pedig a szakmai színvonal emelése. Kifejtette, hogy a TAO biztosította finanszírozási lehetőség megszűnése beláthatatlan következménnyel járna. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja arról beszélt, hogy a 2.5-3 százalékos gazdasági növekedés lehetővé teszi nemcsak az öt látványsport – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – utánpótlásképzésének, hanem még 16 sportágnak a támogatását is. Hozzátette, Magyarország a költségvetés egy százalékát fordítja sporttámogatásra. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja közölte: a Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) a TAO bevezetése óta eltelt négy évben közel 800 millió forint támogatásban részesült, amit létesítményfejlesztés mellett utánpótlásképzésre fordított, ugyanis a DEAC 800 igazolt versenyzőjének 60 százaléka utánpótláskorú. A csütörtökön kezdődött kétnapos konferencián a TAO-sportágak sportgazdasági helyzetét tekintik át a támogatói oldalról – számolt be az MTI.
2015. 02. 19. 11:39
Olvasói sztorik