NB II

Mégis felújíthatják a stadiont Vácott

Közleményt adott ki a helyzetről az angol tulajdonos.

Kapcsolódó cikkek

Néhány nappal ezelőtt jött a hír, hogy az angol tulajdonos, John P. Marshall döntése értelmében Vác nem kap felújított stadiont. Erről itt olvashattak. Az NB II-es klub tulaja most hosszabb közleményben fejtette ki álláspontját, ez található alább.

Tisztelt váci focibarátok!
Először is szeretném megköszönni mindenki türelmét és aggódását a Vác FC csapatáért. Szeretném leszögezni, hogy nem elmenekültem, hanem többnapos külföldi tartózkodásom és munkám akadályozott meg abban, hogy csak ma reagáljak az elmúlt napokban kialakult helyzetre.
Már itt az elején határozottan cáfolni kívánom, hogy bárminemű infrastruktúra fejlesztés ellenére lennék. (…) Négy éve folyton azon dolgozom időt, energiát és pénzt nem sajnálva, hogy ennek a példaértékű futball-forradalomnak, ami ma Magyarországon zajlik, Vác is részese lehessen! Nem hiába volt feltett szándékom a 2013-as újrakezdést követően a megye I osztályból az NB III osztályba, és azt követően a méltó helyre, azaz (egyelőre) az NB II-be visszakerülni.
(…) Már tavaly nyáron is csak az utolsó pillanatban, egy nappal az első hazai mérkőzés megrendezése előtt kapta meg a Vác Városi Stadion az engedélyt a Hatóságok és MLSZ illetékeseitől. A Vác Futball Club Kft. akkor is jelentős anyagi forrást biztosított, az Önkormányzat forrásainak kiegészítésére, és számos Vác VLSE munkatárs és több szurkoló önzetlen és áldozatos munkájának köszönhetően sikerült a stadiont az NB II.-es követelmények szintjére emelni. Ezt ezúton is, újból hálás szívvel köszönöm mindenkinek!
2015. őszétől kezdődően több alkalommal, szinte havi rendszerességgel, személyesen, e-mail-ben, telefonon, levélben folytak egyeztetések önkormanyzati vezetőkkel, számos esetben az MLSZ illetékesei jelenlétében a stadion felújításáról. Ezen alkalmakkor és képviselő-testületi üléseken is kinyilvánították a Város vezetői, hogy sem a fedett lelátó megépítésére, sem a stadion felújítására, sem az önerő előteremtésére nincs anyagi forrása a Városnak. Így A Kft.-nek nem volt más választása, mint csupán a Dunaújvárosi Dunaferr Aréna üzemeltetőjével kötni bérleti szerződést, mivel a fővárosban és környékén számos létesítményben – ami ugyan megfelelő lenne – felújítási munkálatok folynak ezekben a napokban is. (…)
A fenti tények ellenére 2016. április 30-án a Kft. benyújtotta TAO-pályázatát stadion felújításra 600 millió forint értékben, melynek önereje 180 millió forint. Szeretném megerősíteni, hogy ezen összeg becslése az MLSZ munkatársainak véleményét kikérve történt, mely összeg elegendőnek bizonyulna arra, hogy egy teljes oldalvonal menti fedett lelátó és a teljes főépület újjáépítésére (nem csak renoválására!) sor kerülhessen a jelenlegi Infrstruktúra Szabályzat szigorú követelményeinek megfelelően. (…)
Jelen pillanatban ezen TAO pályázat a stadion felújítására a Kft. lehetősége, minden felelősségével együtt. (…)
Ha nem is 180 millió forintot, az önerő teljes összegét, de 140 millió forintot megszavazott a Képviselő Testület július 29-én, három nappal a hiánypótlási határidő lejárta előtt, a Város és a Vác VLSE által összeállított és beárazott műszaki tartalom alapján, melyet mindenki megismerhet a Váci Önkormányzat hivatalos oldalán.
Idézem a Képviselő-testületi határozatot: “Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy támogatja az Egyesületeket AZZAL A FELTÉTELLEL, hogy a Tao pályázatok önerejéhez szükséges önkormanyzati támogatást FEJLESZTÉSI HITEL FELVÉTELE ESETÉN biztosítja….”
Számomra ez az önerő, amelyet fejlesztési hitelből szeretne finanszírozni a Város, amely fejlesztési hitel felvételét, még meg sem szavazott a Testület, így még hitelkérelmét sem tudta benyújtani, NEM garancia arra, hogy egy esetleges sikeres TAO pályázat esetén az önerő ezen összege a Város rendelkezésére fog állni.
Én sem 180 millió, sem 140 millió Ft önerőt nem tudok biztosítani egy olyan ingatlan felújítására, ami a Város tulajdona, és mivel a TAO pályázatot az én többségi tulajdonomban lévő Kft. nyújtotta be, így felelősséget sem tudok vállalni az önerő előteremtésére egy elnyert TAO pályázat esetén. (…)
Ezért kérelmet nyújtott be a Kft. a hiánypótlási határidő meghosszabbítására, amely kérelmet az MLSZ pozitívan bírált el, így további 45 nap áll rendelkezésünkre, hogy a műszaki tartalmat és annak árazását a Város vezetőivel egyetértésben illetve az MLSZ munkatársai iránymutatása alapján átdolgozzuk.
Amennyiben a Város részéről írásos garanciát tudok kapni az önerő biztosítására, és több nyitott kérdésben sikerül megállapodnom a Város és a Vác VLSE vezetőivel, és ezáltal biztosítottnak valamint biztonságosnak fogom érezni Klubom jövőjét Vácott, akkor nem látom akadályát a további együttműködésnek és a TAO pályázat hiánypótlásának határidőre történő benyújtására.
Hajrá Vác!
John P. Marshall
Olvasói sztorik