szűcs

A Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója lesz Szűcs Mihály. A Soroksár klubigazgatója tegnap jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a március 31-én lejáró szerződését. Nyártól a Szpari szakmai munkájáért felel - adta hírül a klub hivatalos oldala. - Egy komoly lehetőséget kaptam a Nyíregyháza Spartacustól, és a 2017/2018-as szezonban a Szpari sikereiért dolgozok majd. Nagy kihívás számomra, hiszen egy tradicionális és komoly célokkal rendelkező klubhoz kerülhetek – mondta Szűcs Mihály. Az új sportigazgató öt évig dolgozott Soroksáron, irányításával 2016-ban fennállása legsikeresebb esztendejét tudhatta a háta mögött a soroksári klub.
2017. 01. 20. 21:24
Honlapunkon is olvashatták a mai délelőtt folyamán, hogy váratlanul, öt év után távozott az NB II-es Soroksár SC-től Szűcs Mihály klubigazgató, mindezt elmondása szerint azért tette, mert olyan felkérést kapott egy másik klubtól, amely előrelépést jelent számára. Nos, ez az előrelépés pedig nem más lehet, mint a bajnoki címvédő Ferencváros felkérése - tudni véli a Ferenczvárosi C-közép honlapja. Az oldal szerint Szűcs Mihály visszatér régi sikerei színhelyére és a zöld-fehérek szakmai igazgatói posztját foglalja el nemsokára. Szűcs Mihály a Ferencvárosban nevelkedett, labdarúgó pályafutása során négyszer nyert bajnoki címet, háromszor pedig Magyar Kupát a zöld-fehérekkel, valamint szerepelt az 1995-ös BL-menetelésben is.
2017. 01. 19. 11:24
Olvasói sztorik