portugál

Spanyolország gólnélküli döntetlen után tizenegyesekkel búcsúztatta Portugáliát az Európa-bajnokság elődöntőjében. A spanyolok szokásukhoz híven többet birtokolták a labdát, ám egyáltalán nem voltak hatékonyak, a portugálok agresszív letámadásukkal többször is zavarba hozták őket. Az első félidőben egy-egy lehetőséget lehetett feljegyezni, Arbeloa, illetve Cristiano Ronaldo révén. A játék képe a fordulást követően sem változott, igaz, Ronaldo az utolsó percben ziccert rontott, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban fölénybe kerültek a spanyolok, a 104. percben Iniesta a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, majd Navas és Pedro előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, de ezek is kimaradtak, így a továbbjutás büntetőkkel dőlt el. A tizenegyeseket a spanyolok bírták jobb idegekkel, ráadásul szerencséjük is volt, Bruno Alves a felső lécre lőtt, ahonnan a labda kipattant, majd Fabregás lövése a jobb oldali kapufáról a hálóban landolt (4-2).
2012. 06. 28. 10:18
A portugál válogatott Cristiano Ronaldo két góljával nyert a világbajnoki ezüstérmes Hollandia ellen, így előbbi továbbjutott az Európa-bajnokság B-csoportjából, utóbbi viszont nulla ponttal zárt és kiesett. A kétgólos győzelmi kényszerrel pályára lépő hollandok nagy lendülettel kezdték a találkozót, s próbálkozásaik hamar eredményre vezettek Van der Vaart lövése révén. Ezt követően viszont a vezetés mintha éppen őket zavarta volna meg, így a portugálok átvették a játék irányítását, noha Hollandiának ez az eredmény nem felelt meg. A C. Ronaldo által vezetett portugálok sorra dolgozták ki a helyzeteket, a Real Madrid sztárja egy ízben a kapufát találta el, aztán sokadik alkalommal már nem hibázott, így 1-1-es döntetlennel vonulhattak öltözőbe a csapatok. A folytatásban az együttesek eleinte sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a biztonságra, így kevesebb lehetőség adódott, és az iram is visszaesett. Ahogy múlt az idő, úgy kellett egyre többet kockáztatniuk a hollandoknak, de fölényük meddőnek bizonyult, a portugálok gyors ellentámadásai sokkal veszélyesebbek voltak, s egy ilyen akció végén Ronaldo második találatával el is döntötte a meccs sorsát, egyúttal csapata továbbjutását. A hollandok küzdöttek ugyan a becsületpontjukért, de csak kapufáig jutottak, így némi meglepetésre három vereséggel búcsúztak a kontinenstornától.
2012. 06. 18. 08:08
Olvasói sztorik